Folytatódik a városrehabilitáció Zalaegerszegen: felújítják a Mária Magdolna-plébániatemplomot

MTI   
  Megosztom
Folytatódik a városrehabilitáció Zalaegerszegen: felújítják a Mária Magdolna-plébániatemplomot

A Modern városok program keretében megújul a Mária Magdolna-plébániatemplom Zalaegerszegen, és hosszú évszázadok után kétmanuálos orgona kerül a templom karzatára.

Zalaegerszeg nagy történelmi múltra visszatekintő város, de nagyon kevés építészeti emléke maradt fenn

- mondta Balaicz Zoltán polgármester a Mindszenty József téren tartott csütörtöki sajtótájékoztatón, hozzátéve: a megmaradt építészeti emlékeket meg kell őrizni.

A Modern városok program hangsúlyos eleme a városrehabilitáció: a program kertében újult meg az 1763-ban épült Mária Magdolna-plébánia épülete, az 1750-ben épített botfai Erdődy-Hüvös-kastély és befejeződött az 1765-ben emelt Kvártélyház és levéltár felújítása

- emlékeztetett Balaicz Zoltán.

A folyamatban lévő fejlesztésekről elmondta: 1,8 milliárd forintos beruházással megkezdődött a Göcseji Múzeum épületének felújítása, 8,2 milliárd forint értékben pedig új épületszárnnyal bővül az intézmény.

A rekonstrukciós munkák során még számos belvárosi műemléképületet újítanak fel. A Mária Magdolna-plébániatemplom felújítására 172 millió forintot, az orgona beszerzésére pedig további 162 millió forintot fordítanak. A 18. században emelt templomban Padányi Bíró Márton veszprémi püspök az orgona helyét is kiépítette

- fűzte hozzá.

Káldi Dávid önkormányzati képviselő kiemelte: a plébániatemplom hagyományos, a liturgiához méltó, a műemléki jelleghez illő orgonával gazdagodik. A karzaton 1998 tavasza óta digitális orgona van. Az új, kétmanuálos, 38 szólóregiszteres, három segédregiszteres orgona elsősorban liturgikus célokat szolgál. A Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra a karzatra megközelítőleg 7,7 méter magas, 4,4 méter széles építményt készít.

Stróber László apátplébános elmondta: a felújítással a barokk templom külsőleg is megújul, és a környezete is megszépül.

A templomot 2002 és 2012 között újították fel, de forráshiány miatt a munkákat nem tudták befejezni. A jelenlegi - 2021 január közepéig tartó - rekonstrukciós munkák a többi közt a homlokzat színezését, a tetőszerkezet, valamint a lábazat javítását és cseréjét tartalmazzák. Felújítják az épületszobrászati elemeket, a templom az eredetinél egy árnyalattal világosabb színezést kap. A templom környezetében kertépítési munkákat végeznek, füvesítenek, cserjéket és lombos fákat ültetnek.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

zalaegerszeg

templom

városrehabilitáció

modern városok program

mária magdolna plébániatemplom