![Új eljárást dolgoztak ki a Pécsi Tudományegyetemen: forradalmasíthatja az egészségügyet Új eljárást dolgoztak ki a Pécsi Tudományegyetemen: forradalmasíthatja az egészségügyet](https://cdn.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2023/10/1697102465-2vUSyaCGo_md.jpg)
Új eljárást dolgoztak ki a Pécsi Tudományegyetemen: forradalmasíthatja az egészségügyet
Az egészségügyben hasznosítható részecskegyorsítási eljárást dolgoztak ki a Pécsi Tudományegyetemen: 297 millió forintos támogatással valósult meg a program.
Az egészségügyben hasznosítható részecskegyorsítási eljárást dolgoztak ki a Pécsi Tudományegyetemen: 297 millió forintos támogatással valósult meg a program.
Némi késéssel, de végre megérkezett az igazi ősz, amikor nap közben még kellemes napsütésben, de már frissítő környezetben élvezhetjük a szabadtéri sportokat és a túrázást.
A zenész halála után többekben megfordult, hogy reményvesztettségében maga dobta el az életét, ám most kiderült, hogy nem így történt.
Manapság egyértelműen érezhető a túltelítettség a médiában az egészséges táplálkozást illetően, hiszen egyre több tanulmány és információforrás válik elérhetővé a publikum számára, azonban gyomrunkra igencsak érdemes odafigyelni.
Nem újkeletű találmány a gluténérzékenység: nagyszüleink, dédszüleink idejében is sokan küzdöttek az élelmiszer intoleranciák okozta problémákkal, ők is készítettek gluténmentes ételeket.
A koffein élettani hatásai az emberi szervezetre jól dokumentáltak, hiszen miután a véráramba került, számos élettani folyamathoz járul hozzá. Na de hogyan működik, miért leszünk tőle éberebbek?
Kulcsfontosságú lehet a gyermekek növényegészség-tudatos nevelése: tudd meg, hogyan előzhetjük meg a környezeti katasztrófákat, milyen veszélyekre figyelj!
Egy friss kutatásból, amely a gyártósorokon dolgozók munkakörülményeibe enged betekintést, derült ki, hogy milyen gondokkal kell szembenéznie a hazai munkavállalóknak és munkáltatóknak.
Nyár végén, ősz elején érik a fekete bodza bogyója, ami nem csak ínycsiklandó lekváralapanyag, hanem kiváló vitamin- és vasforrás is. Mutatjuk, mi mindent készíthetsz belőle!
A legfrissebb adatok szerint jelentős növekedés várható az Európai Unióban az őszibarack és a nektarin termésében 2023-ban 2022-höz képest. Kérdés, hogy ez az árakban realizálódik-e augusztusban.
Vajdasági rendőrök kapcsolták le az ittasan kerékpározó férfit: elképesztően magas véralkoholszintje világrekordot döntött.
A visszajelzések alapján a bor egyre inkább különleges és drága élvezeti cikknek minősül, ami azzal fenyeget, hogy a bor nem lesz többé a mindennapok alkoholos itala.
Ősszel és télen nagyobb odafigyelést igényelnek házi állataink: mutatjuk, mire figyeljünk a hideg félév kezdetén, hogy biztosan ne essen kedvenceinknek bántódása.
Magyarországon a 2022-ben történt népszámláláskor az egészségügyi állapotot firtató kérdéseknél 1,7 millióan számoltak be tartós betegségről.
Javában tart a körteszezon, az ősz egyik kedvenc gyümölcsét egészen október végéig szedik a hazai ültetvényeken: a finom, édes, egyedi ízű gyümölcs ősszel és télen is könnyen beszerezhető.
Lezárult a nővérszálló építése a vidéki kórházban: a beruházás az egészségügyi dolgozók munkahelyeinek megtartásában fog ellátni nagyon fontos feladatot.
Árhorror ide vagy oda, azért az nem normális dolog, hogy megvesszük a hálós citromot, szinte aranyárban (800 forintnál kezdődik kilója), aztán harmadnap elkezd penészedni, a felét dobhatjuk ki. Mit lehet tenni?
Gyermekeink testi és szellemi fejlődéséhez elengedhetetlen a kiegyensúlyozott táplálkozás: mutatjuk, milyen egészséges és tápláló ételeket csomagoljunk nekik az iskolába!
Mérgező, sósavas füst és por – aggódnak a helyiek az iváncsai akkumulátorgyár egészségügyi hatásai miatt
Egyre több mediterrán zöldséget, gyümölcsöt termesztenek Magyarországon: mutatjuk, melyek ezek a növények, mit érdemes tudni róluk és milyen mediterrán hangulatú ételeket készíthetünk belőlük!