
Nehéz éve van a gazdáknak: most kiderül, lesz elég magyar dió a karácsonyi süteményekbe?
Nem Békés az egyetlen megye, ahol nem lehetnek elégedettek a termelők, hiszen Vas és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyén kívül nem igazán lett bőséges, jó a termés.
Nem Békés az egyetlen megye, ahol nem lehetnek elégedettek a termelők, hiszen Vas és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyén kívül nem igazán lett bőséges, jó a termés.
A hazai fogyasztók körében egyre nagyobb népszerűségnek örvendő őszi-téli csemege nemcsak finom, hanem igazi vitaminbomba is, sőt gazdag karontinoid tartalmának köszönhetően a kozmetikaipar is széles körben alkalmazza.
A legfrissebb adatok szerint jelentős növekedés várható az Európai Unióban az őszibarack és a nektarin termésében 2023-ban 2022-höz képest. Kérdés, hogy ez az árakban realizálódik-e augusztusban.
Évről évre egyre kisebb a málna termőterülete Magyarországon, 2022-ben mindössze 101 hektáron termelték a gyümölcsöt, az éves termésmennyiség pedig már 1000 tonna alá csökkent.
A szamóca termesztésére az 5 éves ciklusok jellemzőek, amelyek során előbb növekedni szokott a termőterület, majd pedig csökkenni. A magyar szamócatermés azonban a hazai igényeknek valamivel több mint a felét elégíti csak ki.
A szamóca fűtött termesztése lassan véget ér, szabadföldön jó virágzással és terméskilátásokkal kezdődik a hazai szamócaszezon, bár a hideg idő okoz némi késést - közölte a FruitVeB.
A WAPA (World Apple and Pear Association, Alma- és Körte Világszövetség) 90 ezer tonnával csökkentette az európai almatermésre vonatkozó előrejelzését - írta közleményében a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.
Félni azonban nem kell, továbbra is megfizethető áron és jó minőségben juthatunk hozzá a „tiltott gyümölcshöz”. Hogy hogyan alakultak az elmúlt évek az ágazat számára és mi vár a fogyasztókra? Most kiderül.
2021-ben jelentősen megnőttek a zöldség-gyümölcs ágazatban az előállítási költségek. Év elején a növényvédő szerek és műtrágyák ára ugrott meg, majd az energia a földgáz és az elektromos áram költségei is két számjegyű emelkedéseket produkáltak
Országosan rossznak mondható az idei körtetermés, különösen egyes dunántúli területeken, ahol a tavaszi fagy és az aszály az országos átlagnál is jobban sújtotta a gyümölcsösöket. Nem is csoda, hogy a hazai körte a piacokon borsos áron kapható.
Egyre népszerűbb a hazai fogyasztók körében a cékla. A folyamatosan erősödő kereslet nem véletlen, hiszen a cékla igazi szuperélelmiszer.
Közepesnél gyengébb lesz az idei szilvatermés, a gazdálkodók mintegy 40-50 ezer tonnát takaríthatnak be a közkedvelt gyümölcsből. Az itthon termett szilva 60 százalékából lesz lekvár, befőtt és pálinka.
Bőséges a kínálat a hazai dinnyepiacon, a mennyiség mellett pedig a minőségre sem lehet panasz. Az ország valamennyi termesztőkörzetében kiváló minőségű magyar görögdinnye terem, egyes régiók szeptember közepéig el tudják látni a piacot.
Ritka kincs lesz idén a magyar kajszi, a tavaszi fagyok, a virágzáskori lehűlés, illetve a nagy hőingadozás miatt a megszokott termésmennyiség csupán negyede kerülhet piacra.
Magyarországon a középső és mélyebb talajrétegek vízellátottsága az ország túlnyomó részén jó, csak kisebb területeken alakult ki átmeneti vízhiány
Bajban vannak a gombatermesztők, de sokkal súlyosabb a helyzet a hazai gyümölcstermesztésben - tájékoztatta az Agrárszektort a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.
Az idei meggyszezon sem indult zökkenőmentesen. A nagyobb fagykárok idén ugyan elkerülték a meggytermesztő körzeteket, de mérsékeltebb április éjszakai lehűlések azért okoztak némi bizonytalanságot a várható termésben.
A csapadék okozta kirepedezés kevésbé érinti a meggyet, az eső várhatóan kedvezően hat a gyümölcs minőségére. Az aszály idő előtti lehullással fenyeget, a hónap elején a szárazság miatt a szemek még kisebbek voltak a szokásosnál.
Idén drágábban kerülhet a vásárlók kosarába a dió. A karácsonyi sütemények kedvelt alapanyagáért kilónként akár négyezer forintot is kérhetnek a piacokon.
Apáti Ferenc szerint idén az olcsó import körtére se nagyon lehet számítani, mivel az Európai Unión belül is komoly terméskiesést okoztak a tavaszi fagyok.