Meglepő eredményre jutottak a kutatók: így változik a Balatonban a süllők állománya
A HUN-REN BLKI és a MATE kutatói igazolták, hogy a Balaton fogassüllő-állománya egészséges genetikai változatosságot és kelet–nyugati irányú migrációt mutat.
A HUN-REN BLKI és a MATE kutatói igazolták, hogy a Balaton fogassüllő-állománya egészséges genetikai változatosságot és kelet–nyugati irányú migrációt mutat.
Az évszázadokon átívelő kulturális örökséget ünneplik Miskolc szívében, ahol a Herman Ottó Múzeum újonnan épülő Képtára hamarosan megnyitja kapuit a látogatók előtt.
Befejeződött a települési környezetvédelmi infrastruktúra fejlesztésének harmadik üteme Gyulán, amelyre 397 millió forintos uniós támogatást nyert el a Békés vármegyei fürdőváros - közölte az önkormányzat.
A csapadékban gazdag nyár után azt gondolhatnánk, hogy idén őszre helyrebillent a természet egyensúlya. A látszat azonban csal, hiszen a felszín alatt korántsem rózsás a helyzet.
Egy tanuló bántalmazta osztálytársát egy érdi általános iskolában, akinek olyan súlyos sérülései lettek, hogy azonnal kórházba kellett szállítani. Pár nappal később az anyját is megtámadták.
A 481-es főút mintegy 2 kilométeren való négysávossá fejlesztésének, valamint egy körforgalom kialakításának tervezési feladataira írtak ki közbeszerzést.
Megjelent a rendelet a kötelező visszaváltásról: eszerint az érintett, nem újrahasznosítható italcsomagolások egységes betétdíja 50 forint lesz, az újrahasznosíthatókét egyénileg állapítják meg, de mindkét esetben ez beépül az árakba.
Beköszöntött az ősz, ilyenkor fogékonyabbak vagyunk a náthára, megfázásra, itt az ideje hát, hogy a piacon vásárolt zöldségeket fermentáljuk, és így elkészítsük a leghatásosabb ősi egészségbombát, amivel az immunrendszerünket is megtámogatjuk.
A Pilisborosjenő és Solymár közötti, 800 méteres szakaszon végez majd burkolatfenntartási munkálatokat a Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2023. október 4. és 12. között.
Sokak számára bizonyára felfoghatatlan lehet az, hogy egy kiló húsért 100 ezer forintot kifizessen - pedig van, aminek bizony ennyi az ára. Egy top minőségű wagyu kilója ugyanis valóban megütheti ezt az összeget.
A közösségi médiában is erősít az UBM Csoport. A mezőgazdaságot, azon belül is az állattenyésztést szeretné közelebb hozni az UBM a Facebookon májusban indult ún. boci-sorozatával.
Háztartási méretű napelemek és tárolók együttes telepítését támogató pályázatot hirdetnek meg a jövő év elején 75 milliárd forintos keretösszeggel - jelentette be az energiaügyi miniszter csütörtökön Budapesten, a Portfolio.hu szakkonferenciáján.
Az Accor, a világ egyik vezető szállodaüzemeltető vállala a bővíti elismert márkákból álló portfólióját Magyarországon, ezzel tovább erősítve jelenlétét az ország keleti régiójában. A csoport a debreceni repülőtéren nyit ibis Styles szállodát.
Az épületépítéssel foglalkozó vállalkozások jelentős része a rendelések mennyiségének további csökkenésével számol mind a közbeszerzési, mind a magánmegrendelői piacon.
Január elsejétől Magyarországon is elindul a kötelező visszaváltási rendszer - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) kommunikációs főosztálya. Cél, hogy Magyarország minél gyorsabban átálhasson a körforgásos gazdaságra.
Siófok városvezetése nagy gondba ütközött ugyanis, nincs pénzük megvásárolni a város szabadstrandját, inkább a Galerius fürdő felújítására szeretne forrást találni a Balaton egyik közkedvelt bulifővárosa.
Felgyorsult a lakásárcsökkenés Magyarországon a KSH legfrissebb, 2023 második negyedéves adatai szerint. Márpedig akinek ingatlanja van, annak nem mindegy, hogy megőrzi-e az értékét, vagy veszít belőle.
Manapság egyértelműen érezhető a túltelítettség a médiában az egészséges táplálkozást illetően, hiszen egyre több tanulmány és információforrás válik elérhetővé a publikum számára, azonban gyomrunkra igencsak érdemes odafigyelni.
Hamarosan kizárhatják plug-in hibrideket a zöld rendszám használatára jogosult gépjárművek közül Magyarországon. Összesen 33 ezer járművet érinthet a változás.
Ahogy egyre jobban közeledik a tél, és vele együtt a fűtési szezon, egyre inkább hangsúlyossá válik a megfelelő szigetelés, valamint a nyílászárók fontossága otthonunkban.