Ismét kilőtt Magyarországon az infláció: topon a cukor, majd 30,4 %-kal kerül többe
Alapvetően a szolgáltatások ára és az üzemanyagdrágulás miatt romlott a statisztika.
Alapvetően a szolgáltatások ára és az üzemanyagdrágulás miatt romlott a statisztika.
Életveszélyesen megsérült, megműtötték, az intenzív osztályon fekszik az a 10 éves fiú, akit lányok vertek meg. A brutális bántalmazás szerdán, a református egyház fenntartásában működő kemecsei iskolában történt.
Mivel a baktériumspórák rendkívül ellenállóak, ( vegetatív állapotban 20 évig is fertőzőképesek! ) a fertőzött kaptárakat, lépeket elégetéssel vagy legalább fél méter mélyen történő elásással kell megsemmisíteni.
Pedig Magyarország továbbra is jó adottságokkal rendelkezik a termeléshez és több alágazatban vannak nemzetközi szinten is sikeres szereplők.
A szennyezett vizekből kifogott hal veszélyes baktériumokat, vírusokat, ártalmas nehézfémeket (pl. higany) is tartalmazhatnak.
Növekvő vevői érdeklődést és tranzakciószámokat hozott 2024 Baranya vármegye ingatlanpiacán, ahol 11%-kal, 432 ezer forintra emelkedett az átlagos négyzetméterár, az ingatlanvásárlás átlagos költsége pedig meghaladta a 31 millió forintot.
Az első bemutatkozó foglalkozást a tiszadobi Andrássy-kastélyban tartották, amelyhez csatlakoznak a bajnai, a dégi, a szabadkígyósi, a nádasdladányi, a keszthelyi, a füzérradványi, illetve a fenék- és szántódpusztai helyszínek is.
Az Eger melletti Eged-hegyi kápolna, akárcsak a borsodi Szádvár, vagy Cserépvár esetében, közösségi feltárásnak köszönhetően bukkan elő az évszázados eltemetett állapotából.
Újabb végrehajtást jegyeztek be a Szombathelyi Haladás Kft-re. Ezúttal a NAV jelentkezett be. A szombathelyi Hali-szurkolói kiakadtak, és az ügyvezető lemondádát kérik.
Péntektől megint csökkennek az üzemanyagárak, a benzin 8, a gázolaj 5 forinttal kerül majd kevesebbe.
Friss cikkünkben hozzuk a legfrissebb eperárakat, de pontos listával jelentkezünk arról is, melyik megyében hol nyitottak ki idén a Szedd magadok!
Nincsenek könnyű helyzetben a vendéglátósok, ne felejtsük el az élelmiszerinfláció volt 40-50 százalékos is, az alapanyagok ennyivel emelkedtek. De mi lesz így a nyárral? Hova mehetünk még, mi kispénzű magyarok?
De mit érdemes egyáltalán fogyasztani? Miért egészségesek ezek a zöldek? Ennek jártunk most utána.
Gyakorlatilag titokban szerezte meg a Kis-Balatonhoz közeli, panorámás területet az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány, majd az idén elzárta azt a nagyközönség elől.
A SopronFest szervezőinek felkérésére szinte az összes alkotó vállalta, hogy néhány napra „Sopronba költözik”, a Várkerületen, a Mária-szobornál május 16-tól 4 napon át találkozhatunk velük.
Erős növekedést produkált márciusban Magyarországon a kiskereskedelmi forgalom, a tartós fogyasztási cikkek kereskedelmének fellendülése azonban továbbra is még várat magára.
Bár a boltok polcain számtalan kullancsriasztó szer közül válogathatunk, és sokukon ott virít a “natural”, “bio” felirat, biztosabb, ha nem permetezzük vegyszerekkel magunkat. Készítsünk inkább kullancsriasztó szert házilag, íme pár szuper recept!
A borókaszú jelenlétét eddig a tömeges kártétel alapján lehetett felismerni, így gyakran csak a fertőzött állomány eltávolítása jelentett hatékony védekezést a faj továbbterjedése ellen. Most viszont itt a vegyszermentes megoldás!
Forgalomkorlátozásokra kell számítani a Tour de Hongrie kerékpáros körverseny miatt, amely szerdán 12.50 órakor Karcagról indul, és az első napon Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyét érinti - közölte az Útinform a weboldalán.