Kigyulladt egy üzemcsarnok Sopronban: 2000 négyzetméteren az egész csarnok ég
A nagy füst miatt a közeli lakóparkban élőket, negyven ház mintegy száz lakóját arra kérték, hogy ne hagyják el az otthonukat és ne szellőztessenek a munkálatok végéig.
A nagy füst miatt a közeli lakóparkban élőket, negyven ház mintegy száz lakóját arra kérték, hogy ne hagyják el az otthonukat és ne szellőztessenek a munkálatok végéig.
Teljesen kiégett egy autóbusz a Komárom-Esztergom megyei Ácson, a Rákóczi Ferenc utca és a Virág utca sarkán.
Meghalt egy-egy ember két Borsod-Abaúj-Zemplén megyei háztűzben.
Több mint négyszáz esethez riasztották a tűzoltókat csütörtökön a télies, szeles időjárás miatt.
Viharos erejű szél kísérte az átvonuló hidegfrontot az ország északi, északkeleti részén, főleg Miskolcon, ahol fák dőltek ki, vezetékek szakadtak le csütörtökön.
A szén-monoxidot sem az emberek, sem az állatok nem képesek érzékelni, ezért mindenképpen tanácsos egy jó minőségű érzékelőt beszerezni otthonra.
Nagy a baj, több ezer négyzetméteres részén ég egy üzem Jászberényben. A füst viszont nem a lakott terület irányába terjed – derül ki a közleményből.
A lángok ágyban dohányzás miatt csaptak fel, égett az ágy és a mellette lévő két fotel. Az épületben egy ember tartózkodott, akinek az életét már nem lehetett megmenteni.
Az év utolsó napján 125 segélyhívás érkezett a katasztrófavédelemhez, 29 tűzesetnél és 58 műszaki mentésnél kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak.
A legtöbb lakástüzet gyertyák okozzák, ezért egyetlen percre se hagyjuk magukra az égő gyertyákat, sőt éjjelre a fényfüzért is húzzuk ki a konnektorból, tanácsolja a katasztrófavédelem.
Ma hajnalban tűz ütött ki a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban, egy ötödik emeleti kórteremben, két mennyezetre függesztett tévékészülék gyulladt ki.
Idén már több mint ezerháromszáz otthonban keletkezett tűz, kilencvenöten sérültek meg és tizennyolcan vesztették életüket.
Országszerte károkat okozott a nagy erejű, viharos szél, jellemzően fákat döntött az utakra, háztetők rongálódtak meg több helyen.
Sok olyan tűz volt a megyében mostanában, ami azért csapott fel, mert nem megfelelően fűtöttek az adott épületben. A katasztrófavédelem szerint ezek a tűzesetek megelőzhetőek lennének.
Hajdú-Bihar megyében idén ez a harmadik tragikus kimenetelű lakástűz. A legtöbb eset a tragédia nyílt láng használata vagy elektromos hiba miatt következik be.
Még a hét elején rendkívüli szünetet rendeltek el a királyhegyesi általános iskolában, mától pedig a művelődési házban indul újra az oktatás.
Teljesen kiégett egy társasház ötödik emeleti lakásának egyik szobája Miskolcon. Az ötödik emeleten keletkezett a tűz, amelyet a hajnali órákra oltottak el.
Hétfőn délelőtt 11 órától a lakossági riasztórendszer (MoLaRi) csökkentett üzemű, úgynevezett „morgató” próbájára kerül sor - erre figyelmeztetett közösségi oldalán a katasztrófavédelem.
A tűzoltók valamennyi helyszínen láncfűrésszel, kéziszerszámokkal avatkoztak be.
Aki a katasztrófavédelem alábbi tanácsait megfogadja, biztosan nem kell, hogy „vendégül” lássa a tűzoltókat az ünnepek alatt. Mindenkinek körültekintőnek kell lennie, hívják fel a figyelmet.