
5 pusztító szuperrovar Magyarországon: a klímaváltozással jöttek, viszik a termést
Mutatjuk, mire számíthatunk és miként érdemes ellenük védekezni!
Mutatjuk, mire számíthatunk és miként érdemes ellenük védekezni!
A legyek igen sok problémát okozhatnak a nyár folyamán: azzal, hogy rászállnak az ételre, a szemétre egyaránt, veszélyes fertőzéseket is terjeszthetnek. Mutatjuk, hogyan tartsuk távol őket otthonunktól.
Tovább enyhült a szúnyogártalom: egyre kevesebb település szorul gyérítésre. Ez főképp az elmúlt hetek száraz időjárásának köszönhető.
Egy friss kutatás szerint a génkezelt rovarok jelenthetik a jövő élelmiszeriparának alapját. Amennyiben lenne gusztusunk az újfajta étrendhez, csökkenne a környezetszennyezés és a globális felmelegedés is, ugyanakkor az új módszerrel nagy mennyiségű élelem lenne előállítható.
Csongrád megyében a legnagyobb gondot a fűre petéző szúnyogfajok jelentik, mivel a folyadékként szétpermezetett vegyszer nem jut át a növényzeten.
436 településen, százezer hektáron lesz szúnyoggyérítés a héten. A következő napokban a Duna-menti településeken, Fejér, Tolna és Bács-Kiskun megyében, és hét budapesti kerületben permetezik a vérszívókat.
Nem minden rovar válik kertünk hasznára; sok közülük megrágja a növények szárát és leveleit, tönkre téve ezzel veteményesünk terményeit. A kártevő rovarok elleni legjobb védekezést az jelenti, ha ragadozó rovarokat csalogatunk kertünkbe, mutatjuk, hogyan!
Újabb biológiai szúnyoggyérítés lesz a Balatonnál. A három éve megváltozott gyakorlat szerint az OKF végezteti el a beavatkozást a balatoni szezonban.
Változatlanul csapadékos az időjárás, ami az elmúlt napok napsütésével párosulva optimális fejlődési környezetet biztosít a szúnyogok számára. A Dunánál, a Velencei- és a Tisza-tónál, valamint a Szigetközben irtják most a szúnyogokat.
Legyen szó szúnyogokról, legyekről, hangyákról, pókokról, bolhákról, csótányokról, poloskákról vagy egyéb kerti kártevőkről, a HelloVidék által összegyűjtött növények garantáltan távol tartják a bosszantó és káros rovarokat az otthonodtól és a kertedtől.
Az rendben van, hogy télen etetjük a madarakat, de mi a helyzet a nyárral? Nyáron is folytatni kell a madarak etetését, vagy be kell fejezni akkor, ha megjelenik a meleg? Ennek jártunk utána.
Folytatódik a szúnyoggyérítés: a hőségriasztás ideje alatt szünetelt a légi permetezés, mivel a szúnyogok ilyen melegben csak később mutatkoznak, az elmaradt kezeléseket pótnapokon végzik el a szakemberek.
Először mérte meg az ehető rovarok antioxidánsszintjét egy tanulmány, s mint kiderült, a szöcskék és selyemhernyók annyi antioxidánst tartalmaznak, mint a friss narancslé.
Növényi kártevőkre figyelmeztet a Nébih. A bogáncslepke a szóján kívül a napraforgóra és a cukorrépára is veszélyt jelent.
Hazánkban is megjelent az ázsiai tigrisszúnyog, mely számos betegséget terjeszthet.
Most, hogy beköszöntött a jó idő, érdemes gondolni a nyári szabadtéri programok megkeserítőjére, a szúnyogra is. Ha megfogadod a tanácsainkat, idén nagy ívben el fogják kerülni a kertedet és az otthonodat a szúnyogok, így bosszankodás helyett kiélvezheted a nyár legszebb pillanatait!
A jó idő beköszöntével megjelentek a szúnyogok, ami azt jelenti, hogy ismét elkezdődik a jól ismert csatározás a vérszívókkal. A jó hír az, hogy számos természetes, biztonságos és hatékony módja van annak, hogy ezeket a bosszantó rovarokat távol tartsd magadtól, és nem kell súlyos pénzeket költened szúnyogriasztó-szerekre.
A Nébih megállapította, hogy nem a főzőkonyhán szennyeződött a kerepesi iskolában felszolgált lebbencsleves.
A darázs királynők könnyen túlélték az idei enyhe telet, a szakemberek szerint emiatt komoly darázsinvázió várható.
Az idei tél kedvezett a darazsaknak, mivel a királynők könnyedén túlélték az enyhe időjárást. Most érdemes kihelyezni a házilag is elkészíthető darázscsapdákat ahhoz, hogy a későbbiekben ne legyen nagyobb baj.