Repkedhetnek a bírságok: indul a nagy húsvéti sonkarazzia a boltokban

HelloVidék   
  Megosztom
Repkedhetnek a bírságok: indul a nagy húsvéti sonkarazzia a boltokban

Mától indult a tavaszi szezonális élelmiszerlánc ellenőrzés. A Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár által elrendelt országos akció a húsvéti ünnepek végéig, azaz április 22-ig tart. Az ellenőrzés-sorozat középpontjában ezúttal is a szezonálisan népszerű termékek, valamint az azokat előállító- és forgalmazó helyek állnak. A növényi termékeknél a szakemberek kiemelten vizsgálják majd a primőr, azok közül is főleg a gyorsan romló zöldségeket és gyümölcsöket, mint például a szamócát.

Országszerte március 25-től április 22-ig tart idén a tavaszi élelmiszerlánc-ellenőrzés sorozat. Az akciót a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) koordinálja, a vizsgálatokat a Nébih és a kormányhivatalok szakemberei végzik.

Az akciók közös jellemzője, hogy átláthatóak: az érintett termékköröket és célterületeket egyaránt előre nyilvánosságra hozzák, hisz az elsődleges céljuk, hogy az esetleges hibákat még az ellenőrzések előtt javítsák az érintettek.

A szakemberek számára sem az a fő szempont, hogy minél több bírságot szabjanak ki, hanem hogy a megnövekedett forgalom mellett is rendezett árusító helyeken biztonságos termékeket tehessenek kosarukba a vásárlók.

Tapasztalataink szerint a szezonális ellenőrzések hatása egyre jobban érvényesül. Az előállítók, forgalmazók számítanak a vizsgálatra, így nagyobb körültekintéssel járnak el

– fogalmazott az akció kapcsán Zsigó Róbert államtitkár.

Az ellenőrzés-sorozat során a hagyományosan népszerű termékek közül többek között sonka, tojás, bor, különféle édességek, valamint szezonális zöldségek és gyümölcsök is górcső alá kerülnek. Az ezeket előállító- és forgalmazó helyeken, valamint piacokon és vásárokon is feltűnnek majd a hatósági szakemberek.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Fontos! 2020. december 31-ig minden hazai banknál igényelhetőek az akciós fogyasztási hitelek, melyek kamata egységesen 5,9%. A kedvezményes személyi kölcsön kamata viszont a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és így magasabb lehet a törlesztőrészlet is. Ha például 2 millió forintra lenne szükséged, akkor az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt 60 hónapos futamidővel a kedvezményes időszakban 38414 forintos törlesztőre, míg 2021-től 40219 forintos törlesztőre számíthatsz. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, szintén 60 hónapos futamidő esetén, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Friss gazdasági, pénzügyi hírek, időrendben a Pénzcentrumon!

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

húsvét

ellenőrzés

mustra

sonka

tojás

csokinyúl

szamóca