Sok pénz ütheti a markát annak, aki összegyűjti: ingyen terem, csak le kell hajolni érte

Pais-Horváth Szilvia   
  Megosztom
Sok pénz ütheti a markát annak, aki összegyűjti: ingyen terem, csak le kell hajolni érte

Tízezer forintokat is kereshetnek naponta a makkgyűjtők. Sokuknak az őszi időszakban ez az egyetlen bevétele, a szezon pedig lassan véget ér. Most annak néztünk utána, milyen volt az idei makktermés, mennyit fizetnek a szorgos kezeknek a vidéki erdészetek. De mire jó egyáltalán az összegyűjtött makk?

Az ősz nem csupán a vadon termő gomba, a vad- és a szelídgesztenye szezonja, de az erdészeteknél a tölgymakk felvásárlásának időszaka is. Bár a makk nemcsak állati, de emberi fogyasztásra is alkalmas, remek csemege (erről majd később), elsősorban mégsem ezért gyűjtik. A sikeres erdősítések alapfeltétele ugyanis, hogy megfelelő mennyiségű tölgycsemete álljon rendelkezésre. Ehhez minden évben több mázsa makkra van szükség.

Szerencsére, amíg vannak az erdei munkát szerető, szorgos emberek, akik évről évre összegyűjtik a szükséges mennyiségű makkot, addig nincs akkora baj, de jellemzően az egész országban egyre nagyobb a makkhiány. Idén pedig, ha lehet, még nehezebb évet zárnak a makkgyűjtők is. A tölgymakkormányos bogaraknak "köszönhetően" ugyanis a makk nagy része még azelőtt lepottyant, hogy megérett volna, a helyzetet pedig még nehezítette a rendkívül aszályos időjárás.

Az aszály a tölgy termésére is rányomta bélyegét

Nem véletlen hát, hogy egyre több erdészet hirdet makkgyűjtési akciót. Többek között például a Szombathelyi Erdészeti Zrt. kezelésében álló területeken is lehet pénzért gyűjtögetni. Ahogy a szakemberek a megyei napilapnak elmondták, idén gyenge hozamra számítanak, az aszály a tölgy termésére is hatással volt.

A csapadékhiány döntően hat a tölgyfélék makktermésére, az idei esztendő pedig különösen aszályos. Jelentősen kihat a makktermés milyenségére, mennyiségére az is, hogy néhány éve megjelent Magyarországon az észak-amerikai származású tölgy csipkéspoloska – elsősorban a fa leveleiben, hajtásaiban okoz visszafordíthatatlan károkat

- közölte a Szombathelyi Erdészeti Zrt., amelynek kezelésébe mintegy 46 ezer hektárnyi terület tartozik, ennek egyharmadán találhatóak különböző tölgyfajok.

Az erdészet szakemberei mindezeket figyelembe véve vörös tölgyből közepes, a többi fajtából nagyon gyenge termésre számítanak. 2022-ben a kijelölt Vas megyei állományokban kocsányos, kocsánytalan, cser és vörös tölgy makkja gyűjthető.

A makkot összeszedni azonban kizárólag írásos engedéllyel lehet, amelyet az erdészeti igazgatóságokon az erdőművelési műszaki vezetőtől lehet kérni.

A makkgyűjtés célja a fásításokhoz, erdősítésekhez szükséges szaporítóanyag begyűjtése. Erdő csak erdőből lesz, ehhez pedig megfelelő mennyiségű tölgycsemete szükségeltetik. A most begyűjtött makk egy részét a csemetekertekben, a többit erdőtelepítésekben, erdőfelújításokban vetik. Fontos viszont tudni, hogy tilos a makk gyűjtése ott, ahol az erdőt természetes módon, vagyis a kitermelendő faállomány talajra hulló magjáról újítják fel.

Így alakultak a felvásárlási árak

A Bakonyerdő Zrt. is makkgyűjtési programot hirdetett a saját erdeiben. A gyűjtés azonban itt is csak a területileg illetékes erdészet által – előzetesen – kiadott makkgyűjtési engedéllyel lehetséges. A felvásárlás elszámolásához őstermelői igazolvány és tárgyévre érvényesített betétlap vagy vállalkozói igazolvány és hozzá tartozó adószám szükséges!

Felvásárlási nettó árak (2022. október 1-től visszavonásig, módosításig):

  • Bükk: 2500 Ft/kg
  • Kocsánytalan tölgy: 900 Ft/kg
  • Kocsányos tölgy: 850 Ft/kg
  • Csertölgy: 600 Ft/kg
  • Molyhos tölgy: 1000 Ft/kg
  • Vörös tölgy: 250 Ft/kg
  • Erdeifenyő (teletoboz): 250 Ft/kg
  • Feketefenyő (teletoboz): 200 Ft/kg
  • Fekete dió: 250 Ft/kg
  • Gyertyán: 160 Ft/kg

Jó tudni azt is, hogy csak a megfelelő minőségű makkot veszik át. Ahogy a közleményükben írják: minimum 95 % csíraképességű és 95 % tisztaságú makkot vásárolunk fel. A minőségi előírást el nem érő makk esetén árcsökkentést alkalmazunk. A minőség megállapítására az átvétel során a helyi kolléga közreműködésével, a gyűjtő jelenlétében kerül sor.

Az átvételi helyekről és időpontokról itt lehet tájékozódni!

Az ország számos egyéb pontján is fizetnek a szorgos makkgyűjtőknek

A Zalaerdő Zrt. Bajcsai Csemetekertjében is vásárolják a kocsányos és a kocsánytalan tölgy, a csertölgy, a vöröstölgy, a feketedió, a bükk és az erdeifenyő termését.

  • Az idei átvételi árakat a Zalaerdő honlapján lehet megtalálni: ITT
  • A Vérteserdő felhívását, árakkal pedig ITT találjátok!

Figyelem, nem lehet csak úgy makkot gyűjteni!

A legfontosabb, hogy hazai állami és magánerdeink többségében tilos makkot gyűjteni – minden esetben engedélyt kell kérni! Természetvédelmi területen szintén tilos, illetve szintén engedélyhez kötött a gyűjtés. Az erdészetek például névre szóló gyűjtési engedélyt adnak ki, amin rajta szerepel, kinek a nevére szól, a hátoldalán pedig a kerületvezető erdész - akinek a területéről gyűjtik a makkot - ellenjegyzi, hogy hol szabad makkot gyűjteni.

Csak az érett, barna színű makkok alkalmasak a gyűjtésre

Fafajtól függően jellemzően 6 hónaptól 2 évig tarthat a makk beérésének időtartama. A zöld, fekete, elszíneződött makkok gombás betegségre vagy rothadásra, a makkon látható apró lyukak pedig zsizsik vagy más kártevő jelenlétére utalnak, az egyértelmű penészedésről nem is beszélve, így ezeket értelemszerűen nem gyűjtjük.

A gyűjtéshez mindenképpen jól szellőző zsákokat használjunk, amelyben tárolhatjuk is a makkot a feldolgozásig. Műanyagzacskókban biztosan gyorsan be fognak penészedni a magas víztartalmú termések.

Emberi fogyasztásra is alkalmas a makk?

Az állatok makkoltatásáról sokan hallottatok, de arról, hogy ez a csonthéjas termés emberi fogyasztásra is alkalmas lenne, bizonyára jóval kevesebben. Pedig a tölgyfamakkot régen gyógytáplálékként is számon tartották, a megpörkölt makkokból készített „makk-kávé” roboráló, erősítő hatású, ezért angolkóros gyermekekkel, valamint lábadozó betegekkel is itatták, valamint az időskori emésztési panaszokat is enyhíti.

A makkban található mag teljes értékű fehérjét, keményítőt, zsírt és rostot tartalmaz, amely értékes tápanyagforrássá teszi. Nem mellékesen pedig gazdag B6- és B12-vitaminban, folsavban, tiaminban, riboflavinban, niacinban, sok vasat, kalciumot, magnéziumot, foszfort, nátriumot, mangánt, rezet, cinket is tartalmaz.

Vigyázat, nem mindegy, hogyan készítjük el!

Magas a csersavtartalma miatt alapvetően keserű íze van, ráadásul mérgező is lehet, ha nagy mennyiségben fogyasztjuk. De a csersav vízben oldható, ami azt jelenti, hogy el lehet távolítani a makkból. Ennek a legegyszerűbb módja, hogy

Adjunk literenként egy teáskanál szódabikarbónát a vízhez, majd hagyjuk állni legalább 12 órán keresztül. Aztán tisztítsuk meg, végül szárítsuk ki! Száradás után pedig készíthetünk belőle lisztet vagy használhatjuk a kávé alternatívájaként.

Címlapkép: Getty Images

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 7,78 százalékos THM-el, és havi 121 083 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Raiffeisen Banknál 8,4% a THM; az MKB Banknál 8,59%; a CIB Banknál 8,63%,  a Takarékbanknál Banknál pedig 8,77%; míg az Erste Banknál 9,41%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a Sopron Bank, a Takarékbank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

makkgyűjtés

ősz

szedés

erdők

pénzgyűjtés

erdei munka