Autósok, figyelem: ha megszegjük a szabályokat elúszik a kártérítés
Sok esetben hiába van biztosításunk: ha megszegjük a szabályokat elúszik a kártérítés összege.
Sok esetben hiába van biztosításunk: ha megszegjük a szabályokat elúszik a kártérítés összege.
Nagyon kevés dió termett idén, az előrejelzések szerint éppen ezért aranyáron fogják majd árulni.
Egyelőre nem érdemes megrohamozni a postákat, hiszen még nem indult el az értékesítésük.
A makói műhelyben többek között lovas és kutyás felszerelések, tokok, övek, szíjak és ostorok készülnek, de világszerte egy lovas felszereléssel írták be magukat a köztudatba, amely a Trónok harca sorozatban tűnt fel a Lannisterek paripáin. A HelloVidék Lenhardt családdal beszélgetett.
Már a külső pesti kerületek lakásárai is felülmúlják a vidékrekorder debreceni szintet: a piac ezért a fővárosban és a megyei jogú városokban is az agglomeráció felé mozdult.
A statisztikák szerint rég nem volt annyi házasságkötés Magyarországon, mint most.
Érdemes tájékozódni indulás előtt, nehogy zárva legyen az a fürdő, amit kinéztünk magunknak.
Életének 77. évében elhunyt Jeney Zoltán Kossuth-díjas zeneszerző, a kortárs magyar zene kiemelkedő alakja.
A klímaváltozás miatt gyorsul a víz körforgása, ezért - hosszú távon - több árvízre kell számítani Magyarországon.
Egy felmérés szerint a társadalom fele nem alkalmazkodik könnyen az óraátállításhoz.
A páciensek folyamatosan jelentkeznek az oltóanyagokért, de értesítik azokat is, akik az elmúlt években már igényelték a védőoltást.
Amellett, hogy lecseréljük az abroncsainkat, érdemes megfogadnunk a szakemberek tanácsait is.
A gyermekek mesterséges megtermékenyítéssel fogantak, és a terhesség 32. hetében születtek meg császármetszéssel.
Magyarország tavaly 18 ezer 900 tonna kolbászt exportált 45 országba, amivel a 12. lett a világon.
Átlagosan 15 százalék körüli emelkedés várható a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) díjainál az év végén váltók esetében.
Életének 77. évében vasárnap meghalt Foltin Jolán koreográfus-rendező, táncpedagógus, a nemzet művésze.
Kedvezett a meleg időjárás a krizantém termesztésének idén, így a halottak napi virágforgalom túlnyomó részét adó fajtából nagy a kínálat a piacokon, emiatt jelentős áremelkedés a tavalyihoz képes nem várható.
Egy hosszú hétvége előtt már hat hónappal is alig találni szállást az országban, ami azt mutatja, hogy a magyarok előre terveznek.
A pénzügyőrök a 11 millió forintot érő dohányárut lefoglalták, és ismeretlen elkövető ellen költségvetési csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt feljelentést tettek.
Tíz, illetve húszezer forintról indul a bírság, de akár a többmilliós összeget is elérheti!