Drámai hírt közölt a a Richter cirkusz: súlyos sérülést szenvedett egy nézőjük Sopronban
A szombat délután 3 órai előadásunk alatt, a lengőtrapéz produkció közben egy szerencsétlen baleset következtében az egyik nézőnk súlyos sérülést szenvedett.
A szombat délután 3 órai előadásunk alatt, a lengőtrapéz produkció közben egy szerencsétlen baleset következtében az egyik nézőnk súlyos sérülést szenvedett.
A hazai ivóvíz-hálózat elöregedett, a vezetékekbe bepumpált víz több mint 22 százaléka elfolyik, ami komoly vízveszteség. Most azt ígérik, hogy országos víziközmű rekonstrukciós program indul.
Palántázni készülsz? Tudtad, hogy vannak növények, amiket kifejezetten ajánlott együtt termeszteni, és persze olyanok is, amiket jobb, ha távol tartunk egymástól? Soroljuk is!
A gyanú szerint hónapok óta árusított kábítószert az a férfi és nő, akiket Hódmezővásárhely közelében fogtak el.
Holtan találtak rá a múlt heti szentesi gyilkosság gyanúsítottjára A 22 éves szentesi férfi holttestét a Tisza-parti város külterületén, egy erdőben fedezték fel pénteken este.
Ő itt Somody Imre! Ha ittál valaha plussz pezsgőtablettát, azt neki köszönheted. Az egykori feltaláló mostanság őstermelő, a Gödöllői-dombság lankái között, egy pazar villában él. Nézzétek!
A kormány további két évvel meghosszabbítja a kedvezményes lakásáfát - írta a pénzügyminiszter szombaton Facebook-oldalán.
Zivatarok állhatnak a szabadtéri progamok útjába néhány vármegyében - a HungaroMet szombaton hajnalban adott ki friss riasztást.
A tavaszi, zsenge hajtásokból és rügyekből készített szirup magas vitamintartalma miatt immunerősítő, elkészítése pedig igen egyszerű.
Turistalátványosságnak szánják, évente legalább félmillió fizető vendégre számít Sátoraljaújhely. Csak a helyiek nem értik, hogyan kerültek egyik pillanatról a másikra a híd alá...
Holtan találtak egy nőt a miskolci Tiszai pályaudvar környékén szombat hajnalban, a rendőrség az ügyben emberölés gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.
Hivatalos: megdőlt a pontyrekord a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Szalonnán található Rakaca-tavon. Mutatjuk a gigakapást!
Békéscsaba sztárkakasának, Sanyinak saját Facebook-oldala is van, ahol nagyon sokan a felháborodtak, és aggódásuknak adtak hangot.
Elérkezett a várva várt tavaszi időszak, amikor elővehetjük kedvenc grill- vagy barbecue sütőinket, és az ezekhez tartozó extrém receptjeinket. De tudjátok, mi a különbség a barbecue és a grill technika között?
A közlemény szerint a Nébih kéri a vásárlókat, hogy ezt a termékeket ne fogyasszák!
A kormányhivatalnak le kell állítania a gödi Samsung akkumulátorgyár működését helyi civilek szerint, akiknek beadványára a bíróság hatályon kívül helyezte az üzem környezethasználati engedélyét.
A szombat délután 3 órai előadásunk alatt, a lengőtrapéz produkció közben egy szerencsétlen baleset következtében az egyik nézőnk súlyos sérülést szenvedett.
Mi történne, ha a beporzók eltűnnének a föld színéről? Cikkünkben ennek jártunk most utána.
A közelmúltban két egymástól független tok fogásról értesültek a Balaton középső medencéjéből a szakemberek.
Ma Magyarországon a gyakorlatban egy nevelőszülő, aki három gyereket nevel, nettó 160 ezer forint fizetést kap. Ennyiért szerintetek ki vállalja ezt a felelősségteljes munkát?