Most jött: felborult egy traktor Kiszomborban
Kanálisba borult egy traktor Kiszomborban, a Nagyszentmiklósi utca közelében – tájékoztatott a katasztrófavédelem.
Kanálisba borult egy traktor Kiszomborban, a Nagyszentmiklósi utca közelében – tájékoztatott a katasztrófavédelem.
Ez lesz a Hajdúság legnagyobb nyári eseménye: özönlenek a kiállítók és a látogatók a rendezvényre.
Ezek a járművek azonban jellemzően lassabbak, nagyobbak és több helyre van szükségük a manőverezéshez.
2023 októberében a magyar gazdák 45,1 százalékkal kevesebb traktort vettek, mint egy évvel korábban, 2021 tizedik hónapjához képest pedig 27 százalékkal kevesebb traktor talált gazdára most.
2023. május 1-jén 12 óra 30 perc körül Hahóton, a Csányi László utcában eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött egy motorkerékpár és egy traktor.
2022 decemberében a magyar gazdák mindössze 1 darabbal, azaz 0,3 százalékkal több traktort vettek, mint egy évvel korábban, 2020 tizenkettedik hónapjához képest azonban 12,8 százalékkal több traktor talált gazdára most.
2022 szeptemberében a magyar gazdák 18,9 százalékkal több traktort vettek, mint egy évvel korábban, 2020 kilencedik hónapjához képest pedig 63,5 százalékkal több traktor talált gazdára most.
2022 májusában a magyar gazdák 53,4 százalékkal több traktort vettek, mint egy évvel korábban, 2020 ötödik hónapjához képest pedig 47,1 százalékkal több traktor talált gazdára most.
2022 februárjában a magyar gazdák több mint 39 százalékkal több traktort vettek, mint egy évvel korábban, 2020 második hónapjához képest pedig 58,3 százalékkal több traktor talált gazdára most.
2021 augusztusában a magyar gazdák közel 27 százalékkal több traktort vettek, mint egy évvel korábban, 2019 nyolcadik hónapjához képest pedig 22,6 százalékkal több traktor talált gazdára most.
Fülsiketítően üvöltő motorok, torkot kaparó benzin- és metanolgőz: a show összes eleme előkerül az idei hajdúböszörményi traktorhúzó versenyen, amit a 22. alkalommal rendeznek meg.
Tudtátok, hogy a halálos munkabalesetek negyede-ötöde a mezőgazdaságban történik, nagy része traktorokkal és más munkagépekkel való gázolás, ütközés miatt?
A jövő mezőgazdaságában kiemelt fontosságú lesz, hogy a gazdálkodók kevesebb emberrel, vagy gyorsabban tudják elvégezni a szükséges munkálatokat, ezért a gyártók egyre összetettebb, egyre nagyobb kapacitású gépeket hoznak létre.
Fülsiketítően üvöltő motorok, torkot kaparó benzin- és metanolgőz: a show összes eleme előkerül az idei hajdúböszörményi traktorhúzó versenyen, amelyet immár 21. alkalommal rendeznek meg Hajdúböszörményben.
De mennyibe is kerül ezen dokumentum megszerzése napjainkban? Az Agrárszektor ennek járt utána.
Ezek a járművek nagyobbak, lassabbak és több helyre van szükségük a manőverezéshez, gyakran teljesen más szabályok vonatkoznak rájuk, mint a forgalomban részt vevő többi gépjárműre.
Szabó Bálint, szegedi önkormányzati képviselő az esemény főszervezője, egy videóban beszélt a tüntetés részleteiről, céljáról.
Magyarországon nagyon fejlett gépkezelői kultúra van, a korszerű traktorokban pedig megtalálhatóak mindazon technológiák, amelyek a precíziós mezőgazdasághoz is szükségesek.
2022 januárjában a magyar gazdák 55,4 százalékkal több traktort vettek, mint egy évvel korábban, 2020 első hónapjához képest pedig 54,6 százalékkal több traktor talált gazdára most.
Rég várt pillanat a magyar traktorgyártás történelmében, hogy 2019-től egy jánoshalmi vállalkozásnak köszönhetően újra hazai gyártású erőgépek gurulhatnak az utakon. A mezőgazdasági munkagép múltjáról és a projektről a Renner Bt. egyik tulajdonosát, Renner Tamást kérdezte a HelloVidék.