Őrület, mi mindenre jó ez a növény: kert se kell hozzá, sok erdőben ingyen terem + Videó

Pais-Horváth Szilvia   
  Megosztom
Őrület, mi mindenre jó ez a növény: kert se kell hozzá, sok erdőben ingyen terem + Videó

Itt a szezonja, most kezd friss hajtásokat hozni a luc és az erdei fenyő is, aminek rügyeit ilyenkor tavasszal érdemes leszedni. De hogyan álljunk neki szörpöt vagy épp a télire való köptető elkészíteni? 2 tuti receptet következik, hozzá pedig 2 extra rövid videót is hozunk!

Mielőtt nekilátnánk a fenyőrügy begyűjtésének, azért tisztázzuk, friss fenyőrügyet jellemzően április elejétől május végéig érdemes szüretelni. Az idei szeszélyes és hűvös tavasz miatt most minden hetekkel eltolódott, így felén, a Nyugat-Dunántúlon csak most indult be a szezon. Figyelem! A fenyőrügy elnevezés azonban sokakat megtéveszthet, ugyanis ez a kifejezés valójában a fenyőfák friss ágvégeit jelentik. Sokan a kis tobozocskára mennek rá, de az nem rügy, bár állítólag abból is remek szörp készíthető, de ne keverjük össze!

Fontos itt a legelején kiemelni: nem minden tűlevelű növény fenyő

Míg számos örökzöldnek vannak hasznos tulajdonságai, addig akadnak köztük mérgező fajták is, ilyen például a tiszafa. A lucfenyő és az erdei fenyő, a jegenyefenyő, a vörösfenyő, az ezüstfenyő hajtásait azonban biztonsággal fogyaszthatóak. A rügyek gyűjtésénél legyünk körültekintőek, válasszunk tiszta területet, távol a várostól és a forgalmas utaktól. A zsenge rügyek mindig világosabb zöld színűek a fa többi lombjához képest. A gyűjtés szempontjából az 5-8 centiméteres hajtások a legmegfelelőbbek, ezért a tavasz vége és a nyár eleje a legmegfelelőbb alkalom a beszerző körútra.

Miért érdemes fenyőrügyből készült szörpöt fogyasztani?

A fenyőnek (pláne a lucnak) rendkívül erős gyógyító hatása van, mivel sok terpentint tartalmaz, ami a legerősebb természetes oldószer: minden lerakódást felold a légutakban.

Csibi Mária-Magdolna természetgyógyász-kineziológus szerint az alábbi gyógyhatások miatt érdemes még fenyőrügyet gyűjteni:

  • Általános erősítőszer, támogatja az immunrendszert.
  • Köptető, nyákoldó hatású: légúti problémák, megfázás, köhögés, torokfájás esetén alkalmazható. Idült hörghurut esetén is remek választás. Jót tesz a hangszálaknak is.
  • Fertőtlenítő, mikrobaellenes, gyulladáscsökkentő hatású.
  • Az illóolajnak ezeken kívül van egy élénkítő hatása is, ezért fáradtság, mentális kimerültség, vagy hosszú lábadozás esetén is érdemes alkalmazni.
  • Fájdalomcsillapító, izomgörcs oldó. Reumás panaszok esetén is használható (tinktúra bedörzsölőként).
  • Leginkább viszont a nyákoldó, köptető, immunerősítő, fertőtlenítő hatása miatt használjuk (utóbbinál fenyő illóolaj formában - ebben viszont nem csak rügy van).

Eltehetjük mézbe is

Ahogy a HelloVidéknek Felber Anita, a Gazt-evő blog szerzője ajánlotta, ő a friss fenyőhajtásokat cukor helyett mézbe teszi el. Szerinte attól sem kell félni, hogy a méz állaga ettől megváltozik, viszont a fenyőrügy még puhább és finomabb lesz, úgyhogy a fenyőrügyet is érdemes a mézzel együtt bekanalazni.

Fenyőrügyből így lehet szörpöt csinálni

Szedünk egy jó nagy adag friss, világoszöld fenyőhajtást, megmossuk, és beáztatjuk egy fazék vízbe. Másnap felforraljuk, adunk hozzá cukrot (5 liter vízhez két kilót), belefacsarjuk két citrom levét. Teszünk bele citromsavat is ízlés szerint, ami tovább savanyítja, egyben az eltarthatóságáról is gondoskodik. Hígítva kóstolgatjuk, beállítjuk az ízét. Részemről pár friss mentaág és citromfű is kerül bele, úgy még finomabb lesz az íze. Ha felforrt, leszűrjük. Az így hátramaradt szörpöt forrón üvegekbe töltjük. Ha sok lett, és azt akarjuk, hogy elálljon, dunsztoljuk, majd mehet a kamrapolcra. Ha rögtön meg szeretnénk inni, akkor kihűtjük.

@greens_of_daisy Természetes köhögés csillapító, ráadásul finom is?? #fenyő #fenyőrügy #szirup #természet #gyógynövény #foryou #foryoupage ♬ Comedy Music - HD Studio

Most kell elkészíteni télire a legjobb köptető szirupot

A tavaszi, zsenge hajtásokból és rügyekből készített szirup magas vitamintartalma miatt nemcsak kiváló köptető, hanem remek immunerősítő is. A kész termékeket rettentő drágán adják a terjesztők. A fenyőrügy szirupot általában 250 ml-es kiszerelésben adják,

A fenyőszirup úgy készül, hogy egy nagy befőttes üvegben 2 centinként rétegezzük a fenyőrügyet és a cukrot, lefedjük, és hagyjuk, hogy összeessen. Amikor hely lesz az üvegben, kitöltjük további réteg cukorral és fenyőrüggyel. Lezárjuk közben egy fóliával. Ne csodálkozzunk azon, ha pár nap elteltével összeesik és az egész bebarnul. Ez természetes velejárója a folyamatnak. Két hét után egyszer felkeverjük. 1 hónap múlva leszűrjük és kész is a finom szirup! Torokfájásra a legjobb, de különleges ízvilága miatt akár a vadhúsokat is megbolondíthatunk vele.

@inmysl #fenyő #fenyőrügy #szirup #gyógynövény #ehetővirág #citromfű #cozycozy #inmysllifestyle #inmysl ♬ Pieces (Solo Piano Version) - Danilo Stankovic

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

fenyőrügy

tiktok-videó

köptető

gyógymód

gyógynövény

szirup

szörp

egészség