Menzás csirkepörkölt ízű hallé, 4400 forintért? Botrány lett a Szegedi Halfesztiválból
A nagy hagyományokkal bíró Szegedi Halfesztivált az elmúlt években egyre több kritika éri: nem csak a szervezést, hanem az ott kínált ételeket is. Úgy tűnik, ez idén minden eddiginél nagyobb lett a botrány, miután Uj Péter újságíró is kiakadt az nulla gasztronómiai élvezettel bíró, méregdrága halászlén. De a turistákon kívül a helyiek is fel vannak háborodva a színvonaltalan, a gasztronómiai értékeket megcsúfoló rendezvényen - írta a Lelépő.
Még múlt héten került megrendezésre a 26. Nemzetközi Tiszai Halfesztivál, a Huszár Mátyás rakparton és a Partfürdőn. A hivatalos kommunikáció szerint rengetegen voltak az eseményen és több ezer adag halászlé is elfogyott. A Minden, ami Szeged! Facebook csoportban szabályosan elszabadultak az indulatok egy bejegyzés alatt. Uj Péter újságíró kritikáját osztották meg, amiben rendkívül erős véleményének adott hangot. Ott volt ugyanis a Szegedi Halfesztiválon, de nem sok köszönet volt benne.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Uj Péter tömören így fogalmazott:
„menzás csirkepörköltet idéző halászlé bizonytalan eredetű és fajú, fagyasztott halakból, de a csúcs a nyesedéket vastagon panírozva eladni 20 000/kilós áron.”
Ahogy Uj Péter második fotóján is látható, egy vegyes hallé 4400 forintba került.
Az újságíró véleményét pedig a helyiek is osztották. Tömegesen írták az elégedetlen hozzászólásokat a helyiek, megosztva saját tapasztalataikat - vette észre a Lelépő.
„Semmi köze nem volt a halászléhez szégyen hogy azért pénzt mertek kérni” – írja Zoltán, aki egy fotót is mellékelt kommentjéhez, rajta egy meglehetősen fura állagú halászlével. Egy idősebb hölgy arról írt, hogy ő már vagy tíz éve nem látogatott ki a halfesztiválra. Ahogy fogalmaz, pont azért, amit az előtte hozzászólók is jeleztek. „Vízben úszó valamint kaptunk” – teszi hozzá a lap.
Istvánnak és a nejének az étele pedig sajnos a kukában landolt. Ők azt javasolják, inkább nevezzék át a rendezvényt moslékfesztiválnak.
Állítólag annyira annyira rossz volt a tapasztalat, hogy tömegesen vették az irányt inkább a helyi halászcsárdák felé.
Műanyag tányérban odadobják a kezedbe azt a forró levest, azzal rossz műanyag kanállal… Ennyiért beültünk a halászcsárdába, ahol kényelmesen elfogyasztottuk a hallevet 4400 forintért, friss kenyérrel, kedves kiszolgálással
– írja az egyik hozzászóló.
Címlapkép: Getty Images
TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!
A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)