Koronavírus: így segítenek lakóiknak a járvány idején a vidéki városok

MTI   
  Megosztom
Koronavírus: így segítenek lakóiknak a járvány idején a vidéki városok

A településeken az idősek és a fogyatékossággal élők beszerzéseinek segítése mellett több helyen lelki támogatást is igyekeznek adni.

A kijárási korlátozások betartását kérik a vidéki önkormányzatok is a koronavírus-járvány terjedésének lassítása érdekében. Korábban mi is megírtuk, hogy Tihany polgármestere felhívást tett közzé a tömegesen hozzájuk érkező kirándulók miatt. A településeken az idősek és a fogyatékossággal élők beszerzéseinek segítése mellett több helyen lelki támogatást is igyekeznek adni.

Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András kedden figyelmeztetést tett közzé a közösségi oldalán, mert 24-ről 39-re, azaz 62 százalékkal nőtt egy nap alatt a koronavírus-fertőzöttek száma Fejér megyében. Hozzátette, el kell kerülni, hogy a megyében, a városban "berobbanjon a járvány", ezért utasította a közterület-felügyelőket, hogy az utcákon szólítsanak meg mindenkit és hívják fel a figyelmet a kijárási korlátozás szabályaira. Továbbá kérte a rendőröktől és a járőröző katonáktól, hogy szerezzenek érvényt a kijárási korlátozásról szóló kormányrendeletben foglaltaknak.

Balassagyarmaton - az élelmiszer, gyógyszer és meleg étel kiszállításán túl - segítenek abban is, hogy az idősek a csekkeket otthonukban fizethessék be. Csach Gábor polgármester közölte: a posta kérésére módosítják a rendet, hétfőtől ezt csak 60 év felettiek igényelhetik, de karanténban lévők nem. A héten megkezdődik a hústermékek kiszállítása is, az igényeket telefonon lehet jelezni. A városban emellett virágokat és palántát is lehet igényelni.

Hévízen telefonos vagy online lelki segítő beszélgetést kínálnak az önkormányzat által működtetett Teréz Anya Szociális Integrált Intézmény családsegítői. A korlátozások miatt átalakult életvitel, az összezártság, a bizonytalanság, a munkahelyi körülmények megváltozása miatt kialakult mentális-lelki problémák ellensúlyozásaként igyekeznek érzelmi támogatást nyújtani előre egyeztetett, félórás időtartamban. Az önkormányzat keddi közleménye arra hívja fel a figyelmet, hogy a mentálhigiénés segítő beszélgetés nem terápia, nem tanácsadás, nem egészségügyi ellátás, vagyis akik már járnak pszichológushoz vagy más segítő szakemberhez, azoknak továbbra is az ő igénybevételüket javasolják.

Dunaújvárosban lelkisegély-vonalat indítottak az egészségmegőrzési központ mentálhigiénés munkatársai, ez alapdíjas telefonszámon érhető el hétköznap 8 és 22 óra között. A szakemberek lelki támaszt nyújtanak azoknak, akikben a járvány miatt szorongás, félelem és bizonytalanság alakult ki, mert aggódnak az egészségükért, a munkájukért és a jövőjük miatt.

Debrecenben ingyenesen utazhatnak a közösségi közlekedési eszközökön a járvány elleni védekezésben részt vevő szervezetek dolgozói. A kormányrendeletnek megfelelően a város felszíni parkolóiban hétfőtől díjmentes a várakozás, de továbbra is fizetni kell a parkolásért valamennyi mélygarázsban, a belvárosi Jászai téri városközpont parkolóban és a repülőtéri parkolóban - közölte a parkolókat működtető DV Parking Kft. kedden az MTI-vel. A bérlettel rendelkező autósok számára a tulajdonos önkormányzattal egyeztetve a veszélyhelyzet után vizsgálják meg a kompenzáció lehetőségét.

Szombathelyen is ingyenesen utazhatnak az egészségügyi dolgozók a helyi járatos autóbuszokon. Kéner Balázs, a városháza kommunikációs vezetője kedden azt is közölte, hogy megérkezett az önkormányzat által megrendelt ötszáz gyorsteszt, ezeket a háziorvosok, gyermekorvosok és a szociális ellátásban dolgozók között osztják szét.

Kaposváron akut légúti betegellátó pontot nyitott a Kaposi Mór Oktató Kórház, hogy teljesen el tudja különíteni a koronavírus-gyanús betegeket. Emiatt változott a kórház beléptetési rendszere, a beléptetési pontoknál mérik a betegek testhőmérsékletét és kézfertőtlenítésre kötelezik őket.

Pécsen a vásárcsarnok és a vásártér zárva tartása ellenére a lakossági gombavizsgálatra és az erdei gombák árusítására szerdától ismét mód nyílik az uránvárosi Hajnóczy piacon, reggel hét és délután két óra között - közölte az önkormányzat.

Mohácson a hétvégétől feloldották azt a korlátozást, amelynek értelmében a piacon csak zöldség-, gyümölcs- és élelmiszerárusok értékesíthettek. Így ismét minden egyéb, itt megszokott áruféleséget lehet kínálni, de az elárusító asztalokat egymástól több méterre helyezték el.

Szekszárdon soron kívül ad közterület-használati engedélyt piaci árusoknak a polgármesteri hivatal, miután március 18-tól zárva tart a termelői piac. A város tucatnyi pontján kínálhatják termékeiket az árusok, így elkerülhető a vásárlók csoportosulása.

Pakson húszezer szájmaszkot vett az önkormányzat, ezeket a héten kézbesítik a város lakóinak. Rendeltek tízezer FFP3-as maszkot is, ebből 1500 várhatóan a napokban érkezik meg; a védőeszközökkel az egészségügyi és a szociális területeken dolgozókat látják el.

Kecskeméten megkezdődött a fogyatékossággal élők közül a nappali ellátást igénylők körének, állapotának és infokommunikációs eszközeinek felmérése. Az idősek ellátása érdekében létrehozott Gondoskodó Szolgálat feladatait ugyanis bővítik a fogyatékossággal élők által igényelhető szolgáltatásokkal.

Címlapkép: Getty Images

Ne maradj le a 10 millió forintos támogatásról!

A friss statisztikák szerint már több mint 500 milliárd forintnyi babaváró hitelt igényeltek a magyar családok. A termék népszerűsége nem véletlen, a feltételek teljesítése esetén ugyanis nem kell visszafizetni az akár 10 milliós támogatást. Külön ki kell emelni, hogy a babaváró program 2020 keretében felvett személyi hitel szabad felhasználású, azaz bármire elkölthető. Fontos tudni ugyanakkor, hogy a babaváró hitelhez minden bank más feltételeket szab: például más az elvárt minimális jövedelem és a jövedelem terhelhetősége. A megújult Pénzcentrum babaváró hitel kalkulátor az aktuális banki feltételek alapján pontosan megmondja, melyik banknál milyen feltételekkel kaphatsz kamatmentes hitelt. Kalkulátorunkban egy kattintással megtudhatod, hogy a jövedelmed alapján mely bankoknál érhető el számodra a babaváró hitel. Ne maradj le a támogatásról, még akkor sem, ha nem tervezel gyereket, mert ügyesen befektetve még így is megérheti igényelni a babaváró hitelt.

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

koronavírus

koronavírus-járvány

segítség

lelki segély