Kattant a bilincs: felszámolták a Siklós környéki drogbandát
Négy kábítószer-kereskedő ellen emeltek vádat Siklóson, amiért kábítószer-terjesztő hálózatot működtettek Dél-Baranyában 2022 őszétől 2023 nyaráig.
Négy kábítószer-kereskedő ellen emeltek vádat Siklóson, amiért kábítószer-terjesztő hálózatot működtettek Dél-Baranyában 2022 őszétől 2023 nyaráig.
Kábítószer-kereskedőket vettek őrizetbe Hajdú-Bihar vármegyében, a bűnbanda felszámolásakor csaknem két kilogramm amfetamint találtak.
Több mint négyezer doboz cigarettát találtak a pénzügyőrök egy belga rendszámú furgonban a nagylaki határátkelőnél.
Vádat emeltek egy szegedi kábítószer-kereskedővel szemben, aki egy mélygarázsban leparkolt autójából szolgálta ki az ügyfeleket; elfogásakor több mint 300 millió forint értékű drog volt a járműben.
Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott azzal a feltétellel, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra.
Összehangolt akció keretében három kábítószer-kereskedőt fogtak el a rendőrök.
A NAV szakértői szerint az elkövetők a termékekkel több mint 150 millió forint kárt okoztak a jogtulajdonosnak.
Vádat emeltek egy szegedi nővel szemben, aki tucatnyi alkalommal küldött be hamis orvosi igazolásokat kislánya iskolai hiányzásait követően.
A büntetés kiszabásakor komoly súllyal eset latba, hogy a vádlott megbecsült orvos, aki 30 éve dolgozik az egészségügyben, ami nyomatékos enyhítő körülmény volt az ítélethozatalnál.
A Győri Járási Ügyészség két rendbeli gyermekpornográfia bűntettével vádolt meg egy fiút, aki egy-egy 12 év alatti gyermeket ábrázoló felvételt szerzett meg, illetőleg osztott meg.
Több mint ezer liter alkoholos italt, valamint cigarettát találtak a pénzügyőrök Nagylaknál egy román furgonban.
Vádat emeltek két hajdú-bihari férfi ellen, aki országszerte több városban is időseket fosztott ki a lakásukon.
Szexuális visszaélés miatt vádat emeltek Kecskeméten egy volt pappal szemben, aki a hittan csoportjába, illetve az általa vezetett ifjúsági közösségbe járó fiúgyermekekkel szexuális kapcsolatot folytatott.
A hat embert őrizetbe vették, majd gyanúsítottként hallgatták ki őket. A rendőrök lefoglaltak két autót, egy motort, egy gáz-riasztó fegyvert, valamint készpénzt is.
A KSH a Belügyminisztérium és a Legfőbb Ügyészség adatai alapján néhány napja közölte a 2023-ra vonatkozó országos statisztikákat.
Csaknem kétszáz, 25 és 50 kiló közötti sertést lopott el a munkahelyéről egy férfi Vésztőn.
A vármegyében 40 nyomozó részvételével 11 embert fogtak el: 4000 károsulttal járó, csaknem 1,4 milliárd forintos pénzmosás felelőseit fogták el öt vármegye 11 helyszínén.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei több mint ezer palack pezsgőalapanyagot foglaltak le Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye egyik településén, egy elhagyatott épületben.
Az Ügyészség a polgármestert hivatali visszaélés és hamis magánokirat felhasználása miatt, a nőt bűnsegédként elkövetett hamis magánokirat felhasználása miatt vádolta meg.
Mintegy 10 millió forint értékben tulajdonított el elektromos kerékpárokat és rollereket egy moldáv állampolgárságú betörőpáros a Balaton-parton tavaly nyáron az ügyészség szerint, ezért vádat emeltek ellenük.