Gigaberuházás: 1,3 milliárd forintból végzett bővítést a vidéki élelmiszeripari gyár
A cég a fejlesztéshez 468,07 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást kapott, a fennmaradó részt önerővel és hitellel egészítették ki.
A cég a fejlesztéshez 468,07 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást kapott, a fennmaradó részt önerővel és hitellel egészítették ki.
A karcagi sportközpont megújítását jelentette be a pénzügyminiszter hétfőn a Jász-Nagykun-Szolnok megyei városban, az új sportpálya alapkőletételén.
Megtörtént az alapkőletétel, ezzel megkezdődött a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház új belgyógyászati tömbjének építése mintegy 11,5 milliárd forintból.
Megépült 440 millió forintos beruházással, uniós támogatással a Szeged-Bordány kerékpárút hiányzó, 3,7 kilométeres szakasza - tájékoztatta a szegedi önkormányzat az MTI-t.
Három városrészben, 16 kilométeren építettek ki korszerű esővíz-elvezető csatornát 1,272 milliárd forintból, uniós támogatással Szegeden - közölte az önkormányzat.
Debrecen északkeleti városrészében elkezdődik a keleti körgyűrű első szakaszának építése, közösségi ház, óvodák és iskolák felújítása, valamint egy új bölcsőde építése valósul meg a következő időszakban.
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Pluszban (TOP Plusz) rendelkezésre álló 127 milliárd forintos keretből elkülönített pénzből újítják fel a megyei utakat.
Több tízmillió forintos hallgatói ösztöndíjprogram indul a Huawei Technologies Hungary támogatásával a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karán.
Nagy erőkkel halad a 780 méter hosszú alagút fejtése az M85-ös autóúton. Az alagút végleges szerkezetének tervezése befejeződött, az SDD Konzorcium megkapta a hatósági engedélyt.
Több mint 466 millió forintból helyeztek üzembe egy vegyipari mikroreaktor-rendszert a Pannon Egyetem MOL Ásványolaj- és Széntechnológiai Intézeti Tanszékén.
Miskolctapolca turisztikai vonzerejének erősítése, az ott található védett természeti értékek bemutatása céljából a napokban elindult a miskolctapolcai őspark fejlesztését célzó munka.
A Mercure Tokaj Center 2,5 milliárd forintos beruházással jött létre, a Magyar Turisztikai Ügynökség Kisfaludy-pályázatán keresztül a magyar kormány 350 millió forinttal támogatta
Mintegy 73 hektáros területen alakít ki új ipari parkot Nagykanizsán a Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. (NIPÜF), az alapkövet szerdán helyezték el.
Elkezdődött az új pécsi vásárcsarnok több ütemben történő műszaki átadás-átvételi folyamata, a létesítményt várhatóan a nyártól vehetik birtokba a kofák és a vásárlók - tájékoztatta a pécsi önkormányzat hétfőn az MTI-t.
A kormány támogatásának köszönhetően folytatódik a BAHART jelenlegi flottájának megújítása: az első komp néhány napja került vízre, és még az idei évben mind a négy új hajó megérkezik a Balatonra.
2021-ben is folytatódott a trend, ismét minden korábbi évnél több kerékpárút épült vagy újult meg az országban. Cikkünkben összeszedtük a legfontosabb, legnagyobb beruházásokat, felújításokat amelyek az elmúlt évben történtek.
Ahogy a közleményben olvasható, az építkezés mellett jelentős előrelépést értek el a munkaerőfelvétel terén is. Szorosan együttműködnek a helyi hatóságokkal, és továbbra is így fogunk dolgozni.
Távcsöves csillagászati bemutatóra, mozgáskorlátozottak részvételével zajló főzőversenyre, hátrányos helyzetű gyerekeknek szóló varrásoktatásra, valamint humanoid robotok iskolai programozási oktatására is voksolhattak az áruház vásárlói.
A bíróság nem engedte kisajátítani a földvári kikötő üzleteit, ráadásul úgy vélik, az eljárás kezdeményezését megelőző önkormányzati és kormányhivatali eljárás is szabálytalan volt a Pécsi Törvényszék szerin.
Újranyílik a népszerű mezőgazdasági kisüzemek támogatása elnevezésű pályázati kiírás. A forrásra meghatározott kis üzemméretű őstermelők, mezőgazdasági termelőknek minősülő egyéni vállalkozók és szociális szövetkezetek pályázhatnak.