Emberségből jeles: lelkiismeretes traktoros mentette meg a sérült, milliós értékű madarat
A madár fokozottan védett, természetvédelmi értéke egymillió forint. Amikor rátaláltak, le volt gyengülve, röpképtelen állapotban volt.
A madár fokozottan védett, természetvédelmi értéke egymillió forint. Amikor rátaláltak, le volt gyengülve, röpképtelen állapotban volt.
Behúzódtak a városokba a hideg idő beálltával az erdei fülesbaglyok.
Megérkezett az első magyar fejlesztésű, 3D nyomtatással legyártott termék, amivel végleg búcsút inthetünk az idegesítő párásodásnak. A HelloVidék a szegedi Partiscum Csillagászati Közhasznú Egyesület (röviden PACSI) vezetőjével beszélgetett.
Fagyos szelek jönnek. Holnap sokan otthon maradnának: hideg lesz, ráadásul a Dunántúlon sok helyütt viharos északnyugati szél támad.
Amikor a természetes immunerősítőkről beszélünk, az első háromban egészen biztosan benne van a fokhagyma. Persze isteni egy fokhagymás lángos és a fokhagymakrémleves is, de megközelítőleg sem fejti ki a hatását úgy, mint frissen, önmagában fogyasztva.
Folytatódik a korábbi évek hagyománya, a Pécsett és a környező településeken feleslegessé vált karácsonyfák zöld energiaforrásként idén is hozzájárulnak a város otthonainak fűtéséhez.
A kiadvány célja, hogy megkönnyítse az állattartó telepek tulajdonosai számára az állatok egészségének megőrzését a fertőtlenítéshez szükséges lépések számbavételével.
Miközben a koronavírus a vendéglátást sújtotta a leginkább, az érintett cégpopuláció nagysága nem változott. A járvány hatása más mutatók alakulásában érhető tetten.
A tavak helyreállítása meghaladja a 600 millió forintot, de a falvaknak nincs ennyi pénzük. A tavaly júliusi felhőszakadás mosta el a víztározók horgásztóként is működő gátját, partfalát.
A koronavírus-járvány miatt lakáspiaci dekoncentráció kezdődött, vagyis a nagyvárosokból való kiköltözés korszakát követően egyre többen merészkednek még az agglomerációs határokon túlra is.
Az intenzív osztályra került covidosok elég nagy arányban haltak meg az őszi csúcs idején. A kórházi dolgozók az utóbbi hetekben már fellélegeztek.
2,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapotta várost a strandfürdő fejlesztésére.
2022-re egy napi 6 tonnás élő lárva kapacitású, fekete katonalégy tenyésztő és feldolgozó üzem épül, amely a régió meghatározó rovaripari vállalkozása lehet.
Amerikai stílusú kampuszt akarnak létrehozni az egykori zalaegerszegi laktanya területén. A helyi járműipari tesztpályán vagy a hadiipari gyártásban tervezik a gyakorlati oktatást.
Többek között duplájára növelik a jelenlegi gyerekparadicsom területét és új élményinstallációkat szereznek be.
A HelloVidék megyekörkép-sorozatában most Csongrád-Csanád megye került sorra.
Sok sofőr nincs tisztában a fizetős útszakaszok jogosulatlan használata után járó büntetésekkel. Pedig érdemes követni az aktuális változásokat.
A várva várt havas táj az előrejelzéseknek megfelelően nagyobb területen és síkvidéken is megérkezett. Tényleg, nálatok is havazott?
Sok kérdés merül fel, vajon ki és mekkora támogatásra jogosult akkor, ha már elváltak a szülők. Ezért most összegyűjtöttük, ki mire számíthat.
A beol.hu beszámolója szerint épp az eladót várta egy megbeszélt helyen, amikor a tulajdonos útbaigazítást kért tőle telefonon.