Dübörög az építőipar: 10 éve nem épült ennyi lakás Magyarországon
A kedvezményes lakásáfa kivezetésének hatása már tükröződik az építési engedélyek megtorpanásában, azonban a családvédelmi akcióterv új lendületet adhat.
A kedvezményes lakásáfa kivezetésének hatása már tükröződik az építési engedélyek megtorpanásában, azonban a családvédelmi akcióterv új lendületet adhat.
65 300 pár kötött házasságot, ez jelentősen, 28 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
Igazi nosztalgia élmény lehet újra megkóstolni egy finom fanta szeletet. Készülhet mirindából vagy bármely más szénsavas italból a lényeg ugyanaz: az igazi, mennyei túrós üdítő szelet íze utánozhatatlan.
A Suzuki munkavállalói már márciustól az emelt összeget kapják, továbbá kéthavi bérnek megfelelő bónuszt is utal a vállalat az év során.
Összesen több mint 13 ezer darab, 3 hektárnál kisebb területű állami földet hirdet meg eladásra az Agrárminisztérium (AM) és a Nemzeti Földügyi Központ (NFK) március elején.
A Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas költő, író 83 éves volt, halálhírét az Újszínház tudatta közösségi oldalán. Legnépszerűbb meséi közé tartozott Süsü, a sárkány, Mirr-Murr kandúr kalandjai, Pom Pom meséi és a Nagy Ho-ho-ho-horgász.
Az élősertés egy év alatt 50 százalékkal drágult. A tej- és tejtermékek fogyasztói ára is növekedett, ennek oka az alapanyagár és a más költségek emelkedése - utóbbi várhatóan idén is folytatódik.
Az ajánlóprogramok lényege, hogy a már meglévő ügyfelek pénzt kapnak azért, ha magukkal hoznak valaki mást is, aki szintén kap a programon keresztül jutalmat.
Technikailag ágazati szakmai pótlék bevezetésével valósul meg júliustól a 10 százalékos emelés, amire minden pedagógus munkakörben dolgozó jogosult. Csaknem 170 ezren érintettek.
7 milliárd forint keretösszegben lehet pályázni orvosi szolgálati lakás építésére, orvosi rendelők építésére és felújítására, valamint orvostechnikai eszközök beszerzésére.
A kormányzati támogatási program módosításával, akár évi 5 ezerre bővülhet az eladott új elektromos autók (e-autók) száma.
Szalmonella baktériumot tartalmazó Multi Fit Native nyúlfül kutyaeledelt hívtak vissza a forgalomból.
A szakemberek szerint idén is tömeges jelenléttel és erős károkkal kell majd számolnunk, ha továbbra is kedvező lesz számukra az időjárás.
A Pálinka Show alatt a szakma meghatározó képviselői találkozhatnak a kis- és nagykereskedelmi láncok döntéshozóival, hotel- és étteremvezetőkkel, tulajdonosokkal, illetve közvetlenül a minőségi pálinkákat kereső fogyasztókkal is.
Természetesen Szabó Gyuri bácsi is követi a híreket, valamint sokan kérdezik tőle, hogy mit lehet tenni a koronavírus ellen. A füvesember tanácsa egybecseng az orvosi javallatokkal is, hiszen vírusfertőzésre nincsen gyógymód, amit tehetünk az az, hogy a szervezetünk védekezőképességét erősítjük.
Öt ezüst-, két bronzéremmel és egy diplomával tért haza a Békés Megyei Culinary Team gárdája a stuttgarti 25. gasztroolimpiáról. A szakácsok elsősorban magyar, azon belül Békés megyei alapanyagokat használtak fel.
A KSH adatai alapján jelentős különbségek mutatkoztak a turizmus területén 2019-ben a balatoni régió teleüléseinek kereskedelmi szálláshelyein. Láthatunk hatalmas növekedéseket és drámai visszaeséseket is a listában.
Szorult helyzetben a hazai gyümölcs- és zöldségtermesztők; támogatás hiányában képtelenek fejleszteni. Az ágazat viszontagságairól és a piaci viszonyokról a Becsey Kertészet tulajdonosa beszélt a HelloVidéknek.
Az aktivisták szerint rejtvényekkel és frissítőkkel lehet csak kibírni az egyre hosszabb utazást a Mátészalka-Budapest vonalon. Menetrend szerint a két város közötti, nagyjából 80 kilométeres távolságot majdnem 2 óra alatt lehet megtenni.
Sokkal egyszerűbb bekapni egy tablettát, így pótolni a szükséges vitaminokat és ásványi anyagokat, ráadásul azzal sem kell foglalkozni, hogy melyik élelmiszerben milyen tápanyagok vannak. Ennek azonban veszélyei is vannak.