Erre sokan nem számítottak: jó lesz figyelni, csak így építhetünk ezután kerítést
A jogszabályban egyebek mellett módosulnak, pontosításra kerülnek, valamint kiegészülnek a kerítéstelepítésre vonatkozó előírások.
A jogszabályban egyebek mellett módosulnak, pontosításra kerülnek, valamint kiegészülnek a kerítéstelepítésre vonatkozó előírások.
Velence város önkormányzata tegnap délelőtt értesült arról, hogy a birtokvédelmi kérelmének helyt adott Székesfehérvár címzetes főjegyzője. Teljes a siker: 3 napon belül el kell bontani a kerítést a Gomi Kft-nek!
Amennyire látványos díszítőelem egy kerítés az utcafronton, annyira hajlamosak vagyunk letudni a kert hátsóbb, eldugott részein. Milyen kerítések most a legdivatosabbak? Milyen anyagból építsük meg? - A HelloVidék erről is kikérdezte a szakembereket.
A település honlapján számolt be róla, hogy azonnali hatállyal felmondta a velencei önkormányzat a szerződését a strand mentén lévő Korzó üzemeltetőjével.
Több tóparti településen is találkozni lehet vaddisznóval, rókával, sakállal vagy éppen őzzel.
Itt vannak a legjobb természetes kerítések: ezekkel a sövényekkel könnyedén megakadályozhatod, hogy a vadállatok bejussanak kertedbe!
Siófoki tűzoltók mentettek meg egy őzbakot. Az állat egy építési területen szorult be a kerítésbe az Ezüstparton a hét közepén. Nem tudni, pontosan hogy került a jószág a kelepcébe, feltételezhetően valami vagy valaki megijesztette.
Kerítéssel zárta el az állami Balatoni Hajózási Zrt.-től megvett kikötőt az új tulajdonos, a NER idején sokat nyerő vállalkozó, holott a falu vezetése szerint ezt nem tehetné meg.
Aki igénybe veszi az otthonfelújítási állami támogatást, egy részét a kert szépítésére is fordíthatja. Az udvarral, kerttel, terasszal rendelkező ingatlantulajdonosok 60 százaléka tervezi ennek a felújítását.
Nagy balatoni kerékpáros kirándulásunk után, ezúttal a Velencei-tavat vettük célba. Viszont most nem a kilométerek, a rázós szakaszok vagy éppen a furcsa ételek okozták a legnagyobb fejtörést.
Egy éven keresztül járta az utcát és nézegette a kerteket. Amit nem tudott lefotózni, azt lerajzolta.
Éppen mindenszentek előtt lopták el az egerlövői temető kovácsoltvas kerítését.