Elkezdődik a felújítás: erre lehet számítani Halásztelek felé
Vasárnap kezdődik a halásztelki csomópont felújítása az M0-son.
Vasárnap kezdődik a halásztelki csomópont felújítása az M0-son.
Idén júniusban a Belügyminisztérium adatai szerint 547 autóval nőtt, így elérte a 12 983-at a környezetkímélő járművekre kiadott zöld rendszámok száma Magyarországon.
A kalandparkok kétharmadának üzemeltetése mindenben megfelelt az előírásoknak. A hiányos dokumentációval rendelkező kalandpályák használatát ideiglenesen megtiltotta a fogyasztóvédelmi hatóság.
A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata szerint egyre kevesebben félnek a segítségnyújtástól és egyre többen szeretnék megtanulni, hogyan tehetik ezt meg szakszerűen. A július 19-én újrainduló UNIQA Vízimentők Programon erre nyílik lehetőség.
A MÁV-START és a GYSEV a július 12-től 14-ig tartó Visegrádi Nemzetközi Palotajátékokra utazók számára 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosít bármely belföldi vasútállomásról Nagymaros-Visegrád állomásra.
A két település lakói utazhatnak autóbuszbérlettel a Budapest felé közlekedő, Velence és Kápolnásnyék állomásokon megálló vonatokon.
Ha nyaralni indulsz, a naptej, rovarriasztó és bőrnyugtató krém nem maradhat ki a csomagból, de ha nem szeretnél vegyszerekkel dúsított, méregdrága bolti kencéket magaddal vinni, akkor mutatunk 3 sokkal jobb alternatívát.
Évente több ezer új gépkocsi eladását segítheti elő a nagycsaládosok gépjárművásárlási támogatása. Bár jelenleg még nem áll rendelkezésre elég kocsi, a márkakereskedők szövetségének elnöke szerint lesz elég hétüléses autó a kínálatban.
A legtöbb káresemény Horvátországban történt, majd Görögország és Olaszország említhető. A segítségnyújtás oka leggyakrabban betegség, ezt követi a jármű műszaki mentése, a baleset és- poggyászkár. Járművel kapcsolatos probléma és a baleset jellegű káresemény leginkább Horvátországban történik, míg Görögországban főképp a gyomorrontás jellegű megbetegedések aránya magas.
Országszerte többtucatnyi útszakaszon változtatta meg a sebességhatárt az elmúlt másfél évben a közútkezelő. A megengedett legnagyobb sebességet számtalan helyen csökkentették, emelésre viszont összesen háromszor volt példa.
Július közepétől augusztus közepéig tart az őz, hazánk legnagyobb egyedszámban és szinte mindenhol előforduló nagyvadfajának párzási időszaka.
A kialakult helyzetre a kormányzat az infrastruktúra fejlesztésével reagál, viszont a bővítésnek nem csak a beruházási források elosztása szab határt, hanem a közlekedésszervezési szempontok is.
Május óta harmincöt taxi rendszámát vonta be a fokozott ellenőrzéseket végző hatóság.
Hétvégén teljes szélességében lezárják a 4-es főút Szolnokot elkerülő szakaszát burkolatjavítási munkák miatt.
A 6-14 éves korú gyermekeknek a visszaút ingyenes, amennyiben oda útra megváltották a menetjegyet, érvényes karszalagjuk van a rendezvényen való részvételről. Hazautazáskor a vasúti jegyet is le kell bélyegeztetni.
A Kajla program júliustól újabb kedvezményekkel ösztönöz belföldi utazásra. A Kajla Útlevéllel az alsó tagozatos diákok ingyen, kísérőik pedig kedvezményesen utazhatják be Magyarországot.
Teljesen átszervezik a vidéki busztársaságokat, októbertől országszerte a Volánbusz látja el a tömegközlekedéssel kapcsolatos feladatokat.
A HelloVidék megnézte, hogy az egyes megyeszékhelyeken milyen árakon utazhatunk, és az árakért cserébe milyen szolgáltatást nyújtanak a közlekedésszervező vállalatok. Meglepő az eredmény!
Javítási munkákat végeznek a következő egy hónapban az M1-es autópálya Tatabányától Budapestig tartó szakaszain.