Abaújvár

Falusi csok: Abaújvár - Minden, amit a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, Gönci járásban lévő településről tudni lehet.

A Kormány honlapján április 12-én közzétett hivatalos lista szerint 2019. július elsejétől a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, Gönci járásban fekvő Abaújvár településen is elérhető lesz a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (falusi csok). A HelloVidék összegyűjtötte Abaújvár legfontosabb területei statisztikáit, legyen szó társadalmi, gazdasági, vagy épp környezeti statisztikákról, mutatókról. A HelloVidék bízik benne, hogy ezekkel az információkkal a kezében könnyebb lesz majd eldönteni, érdemes-e igénybe venni a falusi csok-ot a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, Gönci járásban található Abaújvár településen.

A Magyar Közlönyben megjelent részletszabályok alapján a falusi csok igénylésére vonatkozó kérelem 2019. július 1. és 2022. június 30. között nyújtható be.

A Wikipédia szócikke szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, Gönci járásban fekvő Abaújvár község Miskolctól 72 kilométerre északkeletre, a szlovák határ mellett, a Hernád folyó bal partjának lankás, 240 m-ig emelkedő dombjain található. Abaúj vármegye első központja és névadó települése volt, aminek történelmi központja közvetlenül a folyó mellett, a várdombon és a mai Petőfi utca nyugati oldalán helyezkedett el.


Nagyobb térkép

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, Gönci járásban található Abaújvár település távolsága a fővárostól, illetve a megyeszékhelytől:

  • Abaújvár Budapesttől való távolsága: 204.1 kilométer
  • Abaújvár megyeszékhelytől (Miskolc) való távolsága: 61 kilométer

Átlagos lakásárak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, Gönci járásban; illetve Abaújvár településen:

  • Lakóingatlanok átlagos négyzetméterára a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, Gönci járásban 2018-ban: 50.000 - 100.000 Ft/négyzetméter
  • Lakóingatlanok átlagos négyzetméterára Abaújvár településen 2018-ban: n.a.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, Gönci járás (ahol Abaújvár település is található) legfontosabb statisztikai mutatói:

0-14 éves állandó népesség aránya

2014 2015 2016 2017
17.836 17.871 17.93 17.944

60-x éves állandó népesség aránya

2014 2015 2016 2017
19.823 19.901 20.112 20.295

Adófizetők aránya

2014 2015 2016 2017
45.35 46.083 51.668 n.a.

Adófizetők aránya az x-1 millió FT-os sávon

2014 2015 2016 2017
51.975 50.769 53.853 n.a.

Általános iskolák átlagos tanulólétszáma

2014 2015 2016 2017
121.692 142.455 136.273 145

Háziorvosi körzetek nagysága

2014 2015 2016 2017
2322 2303 n.a. 1976.25

100000 lakosra jutó kiskereskedelmi üzletek száma (gyógyszertárak nélkül)

2014 2015 2016 2017
855.174 n.a. n.a. n.a.

Munkaképes korú nők aránya

2014 2015 2016 2017
47.699 48.06 48.13 48.33

Munkaképes korú férfiak aránya

2014 2015 2016 2017
62.09 61.873 61.556 61.453

Munkaképes korú népesség aránya

2014 2015 2016 2017
54.75 54.858 54.753 54.821

Nappali tagozatos középiskolások száma/100 középiskolás korú (14-17 éves) lakos

2014 2015 2016 2017
20.579 20.152 n.a. n.a.

Egy adófizetőre jutó összes nettó jövedelem

2014 2015 2016 2017
1120546.973 1189964.957 1164689.793 n.a.

Egy lakosra jutó összes nettó jövedelem

2014 2015 2016 2017
505273.679 544576.928 599193.308 n.a.

Egy adófizetőre jutó összes személyi jövedelemadó

2014 2015 2016 2017
174577.126 188055.51 166762.207 n.a.

Egy lakosra jutó összes személyi jövedelemadó

2014 2015 2016 2017
78719.794 86061.939 85793.487 n.a.

Óvodába beírt gyermekek száma/100 óvodás korú (3-5 éves) lakos

2014 2015 2016 2017
113.417 112.521 111.414 108.562

100000 lakosra jutó vendéglátóhelyek száma

2014 2015 2016 2017
442.968 n.a. n.a. n.a.

A falusi csok részletszabályai

És akkor nézzük, miről is szól a falusi családi otthonteremtési kedvezmény, azaz falusi csok. A tanyákra is kiterjedő falusi csok-nak köszönhetően az egygyermekes családok 600 ezer forint, a kétgyermekes családok 2 millió 600 ezer forint, a háromgyermekes családok pedig 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapnak használt lakás vásárlására vagy annak korszerűsítésére, bővítésére, tanyák esetében is.

A Magyar Közlönyben megjelent, a 2019. július 1-jén induló falusi CSOK részletszabályai szerint a falusi csok települések listájára 2486 hátrányosabb helyzetű, 5000 fős lélekszám alatti település került, mint például a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, Gönci járásban fekvő Abaújvár is.

A támogatás célja:

  • Új lakás építése
  • Új lakás vásárlása
  • Használt lakás vásárlása
  • Meglévő lakás bővítése
  • Meglévő lakás korszerűsítése

A falusi csokot a következő ingatlantípusokra lehet igénybe venni:

  • használt lakás, tanya, birtokközpont vásárlására
  • ezzel egyidejűleg korszerűsítésére és/vagy bővítésére

A változás lényege tehát, hogy azokat a CSOK-összegeket (vissza nem térítendő támogatásokat), amelyeket eddig csak új lakásra lehetett igénybe venni, ezentúl az érintett kistelepüléseken használt lakás vásárlására, bővítésére és korszerűsítésére is fel lehet majd használni. 1 gyermek után változatlanul 600 ezer forint lesz a használt lakások CSOK-jának az összege, 2 gyermek után viszont 1,43 millióról 2,6 millióra, 3 gyermek után pedig 2,2 millióról 10 millióra növekszik. Akik legalább 4 gyermeket nevelnek, az eddigi 2,75 millió helyett szintén 10 millióra lesznek jogosultak az érintett kistelepüléseken.

A falusi CSOK maximális összege:

  • 1 gyermek után 600.000 Ft,
  • 2 gyermek után 2.600.000 Ft,
  • 3 vagy több gyermek után 10.000.000 Ft.

A támogatás felújításra, korszerűsítésre, használt és új lakás vásárlására egyaránt felhasználható. Vásárlási cél esetén – új építésű lakás kivételével – legfeljebb a támogatási összeg fele vehető igénybe. 3 gyermekesek esetében 10 millió forint értékű használt ház vásárlása esetén tehát maximum 5 millió forint lesz felhasználható a vételár kiegyenlítésére, a fennmaradó 5 millió forintot pedig felújításra, korszerűsítésre lehet költeni. Ha a vásárlásra csak 4 millió forintot költ a család, akkor a fennmaradó 6 millió forint felhasználható lesz a rendeletben meghatározásra kerülő felújítási és korszerűsítési munkálatok elvégzésére. Amennyiben a támogatott személyek kizárólag korszerűsítésre szeretnék felhasználni a kedvezményt, úgy fenti támogatási összegek fele lesz elérhető.

Fontos! A támogatás abban az esetben is igényelhető korszerűsítésre és/vagy bővítésre, ha korábban az adott lakásra már vettek igénybe CSOK-ot. Ha valaki a korszerűsítési és/vagy bővítési munkálatokat nem teljesíti, a folyósított családi otthonteremtési kedvezményt - ideértve annak a lakás vásárlására számított összegét is − a folyósítás napjától számított, Ptk. szerinti késedelmi kamattal növelten köteles visszafizetni.

Családtámogatások 2019. július 1-től (millió forint, vastag betűvel az újdonságok)

  1 gyermek 2 gyermek 3 gyermek 4 vagy több gyermek
VISSZA NEM TÉRÍTENDŐ TÁMOGATÁS
CSOK új építésű ingatlanra*, vagy 0,6 2,6 10 10
CSOK használt ingatlan vásárlására (nem kistelepülés)*, vagy 0,6 1,43 2,2 2,75
CSOK használt ingatlan vásárlására, bővítésére és/vagy korszerűsítésére (kistelepülés)* 0,6 2,6 10 10
Jelzáloghitel-elengedés** 0 1 4 1 vagy 4****
Diákhitel-elengedés** 0 Tartozás fele Teljes tartozás Teljes tartozás
Újautó-vásárlási támogatás* 0 0 2,5 2,5
Kamatmentes babaváró hitel tartozáselengedéssel*** 0 Akár 3 Akár 10 Akár 10
VISSZATÉRÍTENDŐ TÁMOGATÁS
Kamatmentes babaváró hitel tartozáselengedés nélkül*** 10 10 10 10
Kedvezményes (3%-os) CSOK-hitel új ingatlanra*, vagy 0 10 15 15
Kedvezményes (3%-os) CSOK-hitel használt ingatlanra* 0 10 15 15
EGYÉB TÁMOGATÁS
Négy gyermeket vállaló nők szja-mentessége
Teljes bölcsődei ellátás
Nagyszülői gyed

* Meglévő gyermekre is igényelhető, a teljes gyermekszám figyelembe vételével
** Csak új gyermekre igényelhető, a teljes gyermekszám figyelembe vételével, új gyermekekre összeadandó
*** Csak új gyermekre igényelhető, a meglévők figyelembe vétele nélkül
**** 1, ha már igénybe vette a 4 milliós összeget, vagy 4, ha még nem
Kistelepülés: 2486 hátrányosabb helyzetű, 5000 fős lélekszám alatti település - hivatalos lista itt.
Forrás: HelloVidék

Fontos tudni, hogy vásárlásra - új lakás kivételével - legfeljebb a támogatási összeg fele fordítható; a másik felét korszerűsítésre és/vagy bővítésre kell felhasználni. Meghatároztak továbbá minimális négyzetméterhatárokat - követve ezzel az általános csok szabályait -, a visszaélések kiszűrésére pedig feltételül szabják a legalább egyéves folyamatos - a legmagasabb támogatási összegnél kétéves - biztosítási jogviszonyt, az erkölcsi bizonyítványt, valamint azt, hogy közeli hozzátartozótól, saját tulajdonban álló gazdasági társaságoktól nem lehet ingatlant vásárolni. A lakásban kötelező bentlakást pedig várhatóan a jegyzők bevonásával ellenőrzik majd.

A visszaélések elkerülése végett az alábbi részletszabályok kerültek meghatározásra:

  • meghatározták a minimális négyzetméterhatárokat; eszerint egy, kettő illetve három gyermek esetén lakásoknál 40, 50 és 60 nm a minimális alapterület, míg házak esetében 70, 80 és 90 nm az alsó határ,
  • minimum 1 éves folyamatos TB jogviszony megléte – a legmagasabb támogatási összegnél legalább 2 éves társadalombiztosítási jogviszony
  • erkölcsi bizonyítvány
  • a közeli hozzátartozótól, valamint a saját tulajdonban álló gazdasági társaságtól történő ingatlanvásárlás nem támogatott

Eljárási szabályok

  • A falusi csok igénybevételéhez a hitelintézetek nem írhatják elő más szolgáltatás igénybevételét.
  • A támogatott ingatlanra vonatkozó bentlakási kötelezettséget a jegyzők bevonásával készülnek ellenőrizni.

Korszerűsítési munkálatnak számít (egyszerre többre is igényelhető a támogatás):

  • víz-, csatorna-, elektromos-, gáz-közműszolgáltatás bevezetése, illetve belső hálózatának kiépítése,
  • fürdőhelyiség, illetve WC létesítése olyan lakásban, amely nem rendelkezik ilyen helyiséggel,
  • központi fűtés kialakítása vagy cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is,
  • az épület szigetelése, ideértve a hő-, hang-, illetve vízszigetelési munkálatokat,
  • a külső nyílászáró energiatakarékos nyílászáróra való cseréje,
  • tető cseréje, felújítása, szigetelése,
  • kémény építése, korszerűsítése,
  • belső tér felújítása, ideértve a belső burkolat cseréjét, a galériaépítést, a belső elektromos-, vízhálózat cseréjét, a fürdőhelyiség-felújítást, a WC-felújítást; a konyhafelújítást,
  • a lakással azonos ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számon található melléképület felújítása vagy kerítés építése, a korszerűsítés költségeinek legfeljebb 30%-áig, valamint
  • a korszerűsítéshez közvetlenül kapcsolódó helyreállítási munka, a korszerűsítés költségeinek legfeljebb 20%-áig.

Lakás bővítésének minősül továbbra is

  • a lakás hasznos alapterületének legalább egy lakószobával történő növelése érdekében végzett építési tevékenység, ideértve az építmény térfogatnövelésével nem járó tetőtér-beépítést is;
  • emelet-ráépítéssel vagy tetőtér-beépítéssel létrehozott lakás akkor, ha az emelet-ráépítés vagy tetőtér-beépítés révén nem jön létre két új, önálló albetétként nyilvántartott lakás,
  • a meglévő épület, épületrész vagy építmény átalakítása viszont nem minősül a lakás bővítésének.

A bővítés révén a lakás hasznos alapterületének el kell érnie a) egy gyermek esetén a 40 négyzetmétert, b) két gyermek esetén az 50 négyzetmétert, c) három gyermek esetén a 60 négyzetmétert, d) négy vagy több gyermek esetén a 70 négyzetmétert.

A vásárlásra, valamint korszerűsítésre és/vagy bővítésre egy gyermek megléte vagy vállalása esetén legfeljebb 600 000 forint, két gyermek megléte vagy vállalása esetén legfeljebb 2 600 000 forint, három vagy több gyermek megléte vagy vállalása esetén legfeljebb 10 000 000 forint igényelhető. Ebből a lakásvásárlásra fordított összeg nem haladhatja meg az összeg 50%-át, korszerűsítésre és/vagy bővítésre pedig összesen legfeljebb 300 000, 1 300 000, illetve 5 000 000 forint igényelhető.

Ha valaki a kérelem a benyújtását megelőzően vett fel CSOK-ot a korszerűsíteni és/vagy bővíteni kívánt lakáshoz, akkor ugyanazon gyermek után igénybe veheti a korszerűsítési/bővítési támogatást, és nem kell levonni az összeg kiszámítása során a már igénybe vett CSOK-ot.

A falusi CSOK igénybe vételéhez az adott időpontban tb-vel, illetve legalább egy éve (legfeljebb 30 nap megszakítással folyamatosan) tb-vel, felsőoktatási jogviszonnyal vagy külföldi tb-jogviszonnyal kell rendelkezni. A 10 milliós támogatás igénybevételéhez az igénylőnek vagy házaspár, élettársak esetén legalább egyik félnek legalább 2 éves ilyen jogviszonnyal kell rendelkeznie.

A CSOK eddig nem volt igényelhető korszerűsítésre, ezért újdonságnak számít, hogy a korszerűsítési munkákat a támogatási szerződés megkötésétől számított három éven belül kell teljesíteni, amelyet a hitelintézet helyszíni szemlét követően állapít meg. A korszerűsítéshez igényelt megelőlegezett családi otthonteremtési kedvezmény esetén a vállalt gyermek megszületésére vonatkozó határidőt a korszerűsítési munkák elvégzésének hitelintézet által történő megállapításától kell számítani.

A falusi CSOK-hoz 10, illetve 15 millió forint erejéig legfeljebb 3%-os kamatozású kamattámogatott kölcsön ("CSOK-hitel") is igényelhető, a korszerűsítésre vagy bővítésre felvett összeg nem haladhatja meg az 5, illetve 7,5 millió forintot.

Ha valaki igénybe vett már ilyen "CSOK-hitelhez" kapcsolódó kamattámogatás, nem élhet újból vele. A visszaélések elkerülése érdekében erkölcsi bizonyítvánnyal szükséges bizonyítani a büntetlen előéletet, közeli hozzátartozótól, saját cégtől nem lehet ingatlant venni falusi csokkal, és bővítik a jegyzők hatáskörét, hogy ellenőrizhessék a szerződésszerű teljesítést.

Az adatok tájékoztató jellegűek!

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a további településeken érhető el a falusi családi otthonteremtési kedvezmény, azaz falusi csok:

Adatok forrása: HelloVidék; Pénzcentrum; Portfolio; KSH; TeIR; Wikipédia; kormany.hu; ELTINGA; OpenStreetMap; Magyar Közlöny

borsod-abaúj-zemplén megye

gönci járás

abaújvár

csok

családi otthonteremtési kedvezmény

falusi csok

falusi családi otthonteremtési kedvezmény

otthonteremtés

falu

járás

vidék

hellovidék

lakásvásárlás

lakáspiac

lakásárak

csok-igénylés

csok-hitel

ház

házvásárlás

csok támogatás

állami támogatás

vissza nem térítendő támogatás

vissza nem térítendő állami támogatás

szocpol

falusi csok 2019

falusi csok igénylés 2019

csok 2019

csok feltételek

csok feltételei

csok igénylés feltételek

csok igénylés feltételei

csok igénylés 2019

ingatlan

falusi csok támogatott települések

falusi csok támogatott települések listája

falusi csok használt lakásra

falusi csok használt ingatlanra

falusi csok használt házra

csok három gyerek

falusi csok három gyerek

falusi csok 3 gyerekre

  Megosztom