Ezek lettek az ország legújabb gyógyvízei: meglepően sok vidéki kutat minősítettek át
Összesen 24 új, vagy módosított engedélyt adtak ki 2021-ben Magyarországon a gyógyvíz használatára. Akad olyan fürdő, ahol az összes kút új minősítést kapott.
Összesen 24 új, vagy módosított engedélyt adtak ki 2021-ben Magyarországon a gyógyvíz használatára. Akad olyan fürdő, ahol az összes kút új minősítést kapott.
Szakemberek szerint jobban megéri magyar termelésű virágot vagy tavaszi csokrot vásárolni, mint egy szál drága import rózsát. Ennek mentén most annak jártunk utána, mennyiért kínálják az ünnep legfelkapottabb virágait a legnagyobb áruházak.
Egy ember meghalt, kettő pedig súlyos sérüléseket szenvedett, miután két autó összeütközött a 12-es út Vác és Verőce közötti szakaszán - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a police.hu oldalon.
Minden járvány alatt lejárt okmány meghosszabbodik június 30-ig. A 2021 november 24-én, vagy azt követően lejárt építési engedélyeket viszont meghosszabbítják egy évvel - derült ki.
Január 31. és február 6. között 16 500-an fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz, így az év 5. hetében nem változott az ilyen tünetekkel orvoshoz fordulók száma az egy héttel korábbihoz képest.
Leonardo Da Vinci szerint minden macska, már a legkisebb is, valóságos műalkotás. A mondás természetesen minden szokványos házimacskára is igaz, de most a világ legdrágább cicafajtáit gyűjtöttük egy csokorba.
A kitöltött dokumentumokat február 18-áig a megadott címen elérhető tájékoztatóban leírtak szerint kell eljuttatni a továbbtanulásra kiválasztott középfokú iskolákba és az Oktatási Hivatalba.
Megújul a koronavírusról szóló tájékoztatók rendszere; az eddigi, a vírussal kapcsolatos zöldszámokat péntektől a 1812-es hívószám váltja fel, ezenkívül weboldal és e-mail is az érdeklődők rendelkezésére áll.
A tesztelés eredményeinek ismeretében, a nyírbátori Idősek Bentlakásos Otthonában, először a szobakarantént vezették be, majd, a héten már a látogatási tilalmat is.
Tegnap este fényes tűzgömb húzott át Magyarország felett. A szervezet által üzemeltetett Magyar Tűzgömbkamera Hálózat bajai, bükki, győri és zalaegerszegi teljes égbolt kamera állomásai is rögzítették a jelenséget.
A 130 centiméteres hal tömegét nem mérte le a Szlovákiában élő magyar horgász, aki azonban legalább 20 kilogrammra saccolja. A világrekord 25 kiló, a legnagyobb Magyarországon fogott csuka pedig 20,47 kiló.
Az átvonuló hidegfront mögött ugyan kissé visszaesik a hőmérséklet, de még így is az ilyenkor szokásosnál enyhébb időben lesz részünk hétvégén - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat
A tegnapi nap, pénteken egy vegyésztechnikus és a munkáját felügyelő egyetemi oktató lélegezte be az anyagot. A sérülteket a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Sürgősségi Klinikájára szállították.
Sok magyar családnak kifejezetten nagy segítség lehet az, hogy vidéken még mindig olcsón lehet hozzájutni egy-egy öreg vályogházhoz. Viszont nagyon nem mindegy, milyen szakemberrel, és hogyan állunk neki a felújításnak!
A február különösen fontos a gyümölcsfák szempontjából. A gyümölcsöst művelő gazdálkodóknál, illetve a házi kertekben is az év első fő munkafolyamat a gyümölcsös metszése, aminél több elengedhetetlen szakmai szempontra is figyelemmel kell lenni.
A vállalat 407 millió forint összegű beruházásához a kormány 276 millió forinttal járult hozzá az Egészségipari támogatási program keretében, a létesítményt pénteken adták át.
Magyarország is bővelkedik látnivalókban és romantikus helyekben. Most olyan túrahelyszíneket hozunk, ahová igazán emlékezetes randikat lehet szervezni, és a hely is valamiképpen kapcsolódik a szerelem napjához.
A hajtó, aki póni és nagy ló négyesben is dobogóra állhatott. Igazi csapatember, számtalan póni-, kettesfogat- és négyesfogat-csapatérmet nyert, utoljára 2021-ben lett a magyar csapattal kettesfogathajtó világbajnok Kronenbergben.
Hencidán fogták el a rendőrök az európai és nemzetközi elfogatóparancs alapján emberölés kísérlete bűntett elkövetése miatt körözött Gy. A.-t – adta hírül a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.
Sorra érkeznek az szja-visszatérítések az arra jogosultaknak. Sokan már meg is kapták az sms-t, hogy megérkezett a pénzük. A postai kézbesítések már megtörténtek, 160 ezer család kapott összesen közel 50 milliárd forintot.