Főszerepben a komolyzene: operettfesztivált rendeznek Veszprémben
Operettfesztivált rendeznek Veszprémben, a négynapos rendezvényen naponta egy-egy előadást láthat a közönség a nagyszínpadon.
Operettfesztivált rendeznek Veszprémben, a négynapos rendezvényen naponta egy-egy előadást láthat a közönség a nagyszínpadon.
Átadták az első balatoni sporthorgász centrum apartmanházait Keszthelyen. Folyamatosan nő a horgászok száma a Balatonon, ma már évente közel 80 ezer területi engedélyt értékesítenek.
Öt új bemutató szerepel a Gyulai Várszínház 56. évadában, amely június 26. és augusztus 13. között hét héten keresztül szinte minden nap művészeti programokkal várja a közönséget.
Tizenöt komédia, vígjáték és musical mellett drámák, koncertek, beszélgetések és számos egyéb program várja a közönséget június 14. és augusztus 19. között a Szarvasi Vízi Színház kilencedik évadában.
Már a sajtótájékoztató sem volt szokványos. Debrecen Drive néven első alkalommal rendeznek járműipari fesztivált a Nagyerdei Stadionban és környékén május 25-én és 26-án. A szervezők mintegy tizenötezer látogatót várnak.
Magyarország legmagasabb pontján épül a legkisebb hazai libegő, de a kilátás mesés lesz.
Róisín Murphy, a Morcheeba, José González, Nicola Conte, Bebel Gilberto, Maestro, Gilles Peterson és a Nubiyan Twist ad koncertet a második Balaton Pikniken a balatonboglári Gömbkilátónál szeptember 13-án és 14-én.
Magyar-szlovák turisztikai összefogás jött létre a Duna mentén: a határon átnyúló rendszerben 150 helyen vehetnek igénybe kedvezményeket azok a látogatók, akik a programban szereplő 30 szálláshely valamelyikén legalább két éjszakát eltöltenek.
Javában zajlanak az építési munkálatok a Zákonyi sétányon, a város egyik legfontosabb turisztikai attrakciójának szánt beruházás június végére befejeződik.
Húsvéti locsolkodás, tojásfestés és tojáspatkolás, muzsika, népi játékok várják mindazokat, akik a húsvéti ünnepeket alatt a diósgyőri várba látogatnak.
Színvonalas és sokszínű lesz az augusztus végéig tartó programsorozat Győrben, amelyet sportversenyek is színesítenek majd.
Bringásokkal telt meg a Balatonpart a hétvégén: háromezren bicikliztek a McDonald’s BringaMánia Tour de Balatonon.
Három sörényes farkas született a Szegedi Vadasparkban, a ritka ragadozót már többször sikerült szaporítani a Tisza-parti város állatkertjében.
A fenntarthatóság, a környezettudatosság áll a 29. Művészetek Völgye fókuszában. A fesztivál július 19-től 28-ig a Balaton-felvidék három településén, Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden 35 helyszínen, mintegy 1500 programmal várja az érdeklődőket.
Heves megyében évről évre többen keresik fel történelmünk épített kincseit, köztük a siroki és a kisnánai várat. Úgy tűnik, a fejlesztésükre szánt pénz megtérül.
Új pihenőparkot adtak át Hódmezővásárhelyen az elbontott Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola helyén, ahol egy 2645 négyzetméteres vízfelületű tó is helyet foglal, amelyet két híd is átível.
Haszonállat-szépségversenyt rendeznek az Alföldön: 2 millió forint jár a legszebb szarvasmarháért.
A tavaly novemberben elkezdett és most átadott újabb beruházással a régió egyik legkorszerűbb és legszebb strandfürdője várja a vendégeket és a sportolókat Miskolcon.
Huszonnyolcadszor rendezik meg a Veszprémi Egyetemi Napokat április 29. és május 4. között: mutatjuk a programokat!
Nem is gondolnád, mennyi titkos doboz lapulhat a lakóhelyed közelében: 4300 titkos, kincsekkel teli láda van elrejtve az országban.