Újabb kór terjed: ezek a gazdák most gigatámogatást kaphatnak miatta
Az Agrárminisztérium egyszeri vissza nem térítendő támogatás formájában, 65 millió forintos keretösszegből biztosítja a kór megelőzését a gazdák számára.
Az Agrárminisztérium egyszeri vissza nem térítendő támogatás formájában, 65 millió forintos keretösszegből biztosítja a kór megelőzését a gazdák számára.
Bővítik uniós támogatásból az 1895-ben megnyitott egyik önkormányzati óvodát a Békés vármegyei Mezőberényben.
Elkészült az orvosi rendelő felújítása Csécsén, az épületet pályázati támogatásból korszerűsítették.
A számítások alapján akár 150-200 ezer forintos profit is tudott képződni egy átlagos kádárkockán, ami nagy motivációt jelentett az erre specializálódott vállalkozónak.
Tíz új fecskelakást jelöl ki Kaposvár a fiataloknak, erről Szita Károly, Kaposvár polgármestere a kaposvarmost.hu-nak adott interjújában beszélt.
Kisállat ivartalanítás támogatása kérhető 2024 év 2. félévben, ennek köszönhetően több ezer potenciálisan túlszaporított állattal lehet kevesebb.
A bokrétaavató ünnepség az építkezés jelentős szakaszának lezárását jelzi, emellett a közösségi összetartozás szimbóluma is, a város jövőjébe történő befektetésként értelmezhető.
Csaknem kétszáz millió forint uniós támogatásból hajtanak végre fejlesztéseket a Békés vármegyei Gerendáson.
Dunaföldvár Város Önkormányzata tájékoztatást tett közzé a közösségi oldalán a 2024. évi tüzifa támogatásról.
Bővítik és felújítják a kerékpárút-hálózatot Békéscsabán, a fejlesztésre 1,7 milliárd forintot fordítanak.
A gyorsuló áremelkedés egyre nagyobb különbséget okoz országon belül. A budapesti lakásdrágulás üteme például ötszöröse az Észak-Magyarországi régió 1,8 százalékos éves áremelkedésének.
Eperjes önkormányzata egymillió forint támogatást ad a településre költöző családoknak.
Az elmúlt három évtizedben, köszönhetően az erdőtelepítési és az országfásítási programoknak jelenleg nagyjából az ország 22 százalékát borítja erdő, ez pedig körülbelül 2 millió hektár.
Pomáz Város Önkormányzata 103,04 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert.
Idén is folytatódik a szociális tüzelőanyag-program, aminek keretében már valamennyi érintett önkormányzat megkapta a legrászorultabbaknak járó tüzelőanyag beszerzéséhez szükséges forrást.
Mintegy ezer vidéki kávézó és más vendéglátóhely pályázhat szeptember 9-étől összesen közel egymilliárd forint értékű vissza nem térítendő forrásra, csak egy fontos kitétel van.
A kabinet csak az egyedi kormányzati döntésekkel (EKD) 2020 és 2024 májusa között 53 különböző autó- ás akkuipari beruházásnak adott összesen 328 milliárd forint állami, adófizetői támogatást.
Csaknem félmilliárd forintos fejlesztéssorozat zajlik Békéssámsonban.
Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Tiszagyenda több önkormányzati épületének energetikai korszerűsítése kezdődött meg.
A támogatást korszerű konyhatechnológiai eszközök beszerzésére, energiahatékony és gazdaságos üzemelést támogató fejlesztésekre, a mindennapi működéshez szükséges kisebb eszközök vagy készletek beszerzésére igényelhetik.