Elszabadultak az indulatok: lapátokkal estek egymásnak a vidéki városban + Videó
Késsel, bozótvágóval és lapátokkal esett egymásnak két csoport Pécsen. Egy embert elgázoltak, ketten megsérültek.
Késsel, bozótvágóval és lapátokkal esett egymásnak két csoport Pécsen. Egy embert elgázoltak, ketten megsérültek.
Egészen szeptember közepéig csak korlátozott időtartamban, illetve engedély birtokában lehet behajtani Siófokon a Petőfi sétány korzó részére.
Ismét meghonosodtak a barnamedvék Magyarországon, így nem meglepő a barnamedve és hasonló más fajok jelenléte Aszód, illetve a Duna árterének térségében, ahol az elmúlt két-három évben többször is láttak medvét.
A szalon vezetője először nem talált szavakat, majd azt mondta, a 77 éves Éva korosztálya nem szokott ennyire feltűnő helyre tetoválást készíttetni.
Közzétettek azt az adácsi videót, ahol sem a vonat, sem a kamion nem fékezett az ütközés előtt.
Az év végére elérheti az 56 ezret a Településfásítási Programban elültetett fák száma Magyarországon.
Egy év alatt hét ezerrel nőtt azoknak a száma Magyarországon, akik valamilyen tervezett műtétre várnak.
Egy hónapra elrendelte a Miskolci Járásbíróság a Tiszai pályaudvar környékén történt gyilkosság gyanúsítottjának letartóztatását.
A zalaegerszegi Zrínyi gimnázium felújítását végző építőipari vállalkozás alkalmazottjaként lopott el az iskolából 32 táblagépet tavaly nyáron egy férfi, aki ellen a Zalaegerszegi Járási Ügyészség emelt vádat.
A sport és a testmozgás iránti elkötelezettség szintje továbbra sem biztató: ötből csupán egy átlagos fiatal (kevesebb mint 20%) sportol hetente legalább öt órát.
Több tízmillió forint értékű valuta fordult meg annak a somogyszentpáli férfinak a bankszámláin, aki ellen pénzmosás miatt emeltek vádat Keszthelyen.
Az immunológiai hasonlóság értékelésére javasolnak új eljárást a Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkatársai, a módszer a hatékonyabb vakcinák tervezését is segítheti.
Többen rosszullétre panaszkodtak hétfőn a csengeri börtön építésében résztvevők közül. A legjellemzőbb tünet a torokkaparás volt, egyikük sem minősült súlyos állapotúnak.
Különleges élménnyel csalogatja a kirándulókat, sportolókat Tokaj idén nyáron: egyedülálló éjszakai programmal készülnek június végére.
Jelentősen megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban.
Minőségi hiba miatt kivonják a forgalomból a Doxycyclin-PannonPharma kemény kapszulát, és elrendelték a készítmény egészségügyi szolgáltatóktól történő visszahívását is.
A NATO és egyben a világ legnagyobb, többnemzetiségű katona-egészségügyi gyakorlata zajlik a Magyar Honvédség bakonykúti gyakorlóterén.
Börtönbe mehet az a cégvezető, aki lecsapolta a Tarnát, a férfi még 2022 nyarán tüntette el a vizet a Tarna folyóból, mert szőlő-oltványokat öntöztek vele.
A tatabányai fejlesztés egy nagyobb, levegőminőség javítását célzó projekt része, melyben nyolc régió tíz településén valósítanak meg beruházásokat.
Drónpilótaképzés indult a Soproni Egyetemen, a gyakorlati oktatást 13 újonnan beszerzett pilóta nélküli repülő eszköz segíti.