Bejelentették: több mint 33 milliárd forintból fejleszt a nyíregyházi Electrolux gyár
Jövő év elején kezdi meg nyíregyházi hűtőgépgyárának fejlesztését a svéd Electrolux.
Jövő év elején kezdi meg nyíregyházi hűtőgépgyárának fejlesztését a svéd Electrolux.
Egymás után újulnak meg a kollégiumok: már 3000 hallgató lakhat komfortosabb szobákban.
Pedig a nádasok kiterjedésének és állapotának megőrzése nagyon fontos a tó egészének egészsége szempontjából.
Új, automatizált raktárközpont épül 1,4 milliárd forintból Jászberényben.
Csaknem három kilométer hosszú kerékpárút épült a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei faluban.
A Magyar Falu Programnak köszönhetően egyre több felújítást tudnak elvégezni a faluban.
Befejeződött a CsabaPark egymilliárd forintos fejlesztése.
Újabb jelentős beruházás kezdődött Villányban, a Bock Borászatnál. A fejlesztés célja a szőlőborok minőségének fokozása, a termékkínálat szélesítése, illetve új, az eddigieknél is magasabb presztízsű csúcsborok piacra vitele.
100 milliárd forint jut az élelmiszeripari vállalkozások fejlesztésére. A támogatások azt segítik majd elő, hogy a társaságok a termékeiket megfelelő előkészítés után és modern csomagolással tudják piacra vezetni.
Tizenötmilliárdos fejlesztés az Alföldi Tej debreceni üzemében.
Önkormányzati tulajdonú belvárosi üzletek, zöldterületek újultak meg Kaposváron.
Újabb 964 kistelepülési fejlesztés kezdődik meg a Magyar falu program keretében.
Északkelet-Magyarországra érkezik egy autóalkatrészeket gyártó fontos japán vállalat.
A társaság a múlt évben 32 milliárd forintot fordított hálózatfejlesztésre, ebből hat új Spar áruház épült és 17 üzletet újítottak fel.
Horvát-magyar közös turisztikai projekt valósult meg egy 1,5 millió eurós nemzetközi pályázat keretében.
Tavaly több mint másfélszer annyi turista érkezett Magyarországra, mint ahány lakosa van az országnak, a szálláshelyek bevételének növekedése meghaladta a világátlagot.
Csorna Város Önkormányzata az önkormányzati tulajdonú Vilmos Park zöldterületének fejlesztésére több mint 40 millió forintos európai uniós támogatást nyert el, melyet Csorna Város Önkormányzata további 3 millió forintos önerővel egészített ki.
A társaság szeretné, ha a megvásárolt buszok közül 638, jövőre már forgalomba is állna.
A próbaüzem várhatóan 2020 decemberében kezdődik meg, és 2021 januártól indulhat a tej feldolgozása és értékesítése.
Csaknem 200 hektárral bővül az ipari park Nagykanizsán. Már folynak tárgyalások potenciális befektetőkkel arról, hogy a bővülő ipari parkban hozzanak létre új beruházásokat.