Ádáz tolvajok portyáznak a hazai temetőkben: tömegeket fosztanak ki, ez a módszerük
A temetők környékén – elsősorban a forgalom segítése és a bűncselekmények megakadályozása érdekében – fokozott rendőri jelenlétre lehet számítani.
A temetők környékén – elsősorban a forgalom segítése és a bűncselekmények megakadályozása érdekében – fokozott rendőri jelenlétre lehet számítani.
A város vezetője fontosnak nevezte, hogy a turisták által kedvelt és látogatott térségben összefüggő kerékpárutak épüljenek ki. A hálózat a jövőben a Tát és Esztergom közötti szakasszal bővülhet.
A közlemény szerint a beruházás költségeiből 313 millió forintot fedezett uniós támogatás.
Tajti Zoltán, a község polgármestere azt mondta, a munka novemberben kezdődik, és várhatóan 2024. május-júniusban fejeződik be.
A projekt célja az egészségügyi szolgáltatáshoz való hozzáférés területi kiegyenlítése, a társadalmi esélykülönbségek csökkentése, valamint a járóbeteg-szakellátásban új, korszerű eljárások bevezetése, a meglévő szolgáltatások minőségének javítása.
Magyarországon a Halloween lassan beilleszkedik kultúránkba, amerikai filmek, iskolai partik és a média segítségével vált évről évre egyre ismertebbé hazánkban.
Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője közölte, hogy egy embert a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk az autóbusz alól.
Sorra nyílnak az új intermodális vasúti terminálok Magyarországon a következő években, hogy kiszolgálják az épülő ipari üzemeket, valamint az egyre növekvő igényt a közúti áruszállítás vasútra terelésére.
A KSH statisztikái szerint évi 15-20 ezer bejelentett vadgázolás történik Magyarországon, azonban ezeken kívül a bejelentés nélkül történt vadgázolások száma is jelentős lehet.
Környezetbarát, otthon is könnyen elkészíthető hulladékmentesen, és szinte ingyen van: ez a vadgesztenyéből főzött mosószer. Nincs más dolgod, mint hogy séta közben összeszedj néhány darabot ebből a szúrós héjú a termésből, és megfőzd otthon.
Ugyan markáns íze miatt kevesen kedvelik és nincs igazán nagy kultusza Magyarországon, de rengeteg vitamint és tápanyagot tartalmaz, ami miatt érdemes fogyasztani.
Az iskolai őszi szünethez igazodva október 30-án, hétfőtől november 3., péntekig munkanapokon tanszüneti menetrend lesz érvényben.
Az október 23-ai hosszú hétvége beindítja a wellness-szezont, de idén is rengetegen keresik a faházakat, lombházakat, de az úgynevezett glampingek által nyújtott különleges élmények iránt is kiemelkedően magas a kereslet.
Egyes vonatok az óraigazítás hajnalán 2 és 3 óra között megvárják az óraigazítást, és utána a téli időszámítás szerint közlekednek.
Szentesen tornádó csapott le, brutális mit művelt az üdülő területén. De a pénteki csapadékos, szeles időben megdőlt a napi legnagyobb csapadékösszeg rekordja, valamint a fővárosi és országos szélrekord is.
A házban szemét volt felhalmozva, ami nehezítette a tűzoltók bejutását és az oltási munkálatokat. A tűz pontos keletkezési okát tűzvizsgálati eljárás fogja tisztázni
A tavalyi aszály után sok helyen felmerült a kérdés, milyen szárazságnak ellenálló növények jelenhetnek meg a közeljövő növénytermesztésében. Ez köztük lehet az már biztos.
A családi fészek elhagyása komoly anyagi vonzattal jár, kezdő ingatlankeresőként megfelelő jövedelem, megtakarítás és hitelképesség nélkül távoli vágyálomnak tűnhet a jó adásvétel megkötése.
Jelentősen növeli a szőlő- és borágazat gazdasági és adminisztratív terheit a betétdíjas termékek visszaváltási rendszere és a kiterjesztett gyártói felelősség együttes bevezetése a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa szerint.
A METRO Kereskedelmi Kft. visszahívta a Morbier A.O.P elnevezésű sajtot, mert abban Escherichia coli baktérium lehet – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken.