Robbanás történt egy borsodi településen: ház dőlt romba a detonáció miatt
Vélhetően gázrobbanás történt a Dobó István utcai házban. A detonáció következtében az épület romba dőlt és több szomszédos ház tetőszerkezete is megsérült.
Vélhetően gázrobbanás történt a Dobó István utcai házban. A detonáció következtében az épület romba dőlt és több szomszédos ház tetőszerkezete is megsérült.
A 2023 tavaszias idővel és melegrekordokkal kezdődött, és komolyabb lehűlés a következő 8-10 napban sem várható. Márpedig a túl enyhe idő az évnek ebben az időszakában kifejezetten káros mezőgazdasági szempontból.
A méregtelenítéssel pedig megszabadíthatjuk magunkat a méreganyagok jelentős részétől. Lássuk, mely gyümölcsökből érdemes fogyasztani. Illetve miért is érdemes őket nap, mint nap enni.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint csütörtökön egy hidegfront hatására kezdetben felhős, borult idő várható, majd észak felől felszakadozik, csökken a felhőzet.
Látszik a világban zajló folyamatokból, hogy ez az év sem lesz könnyű a mezőgazdaságban. A magyar agrártámogatások a jövőben is kiszámíthatóak lesznek, és támaszt nyújtanak a gazdáknak a nehezebb gazdasági körülmények között is.
Hamarosan több összetevő alapján kell vizsgálni az ivóvizek minőségét, csökken egyes, egészségre kockázatos anyagok megengedett aránya, a magánkutaktól pedig a közműves hálózat használata felé kell terelni a lakosságot.
Milyen trükköket vethetünk be, hogy jól szerepeljünk a teljesítményértkelő beszélgetésen és az esetleges bértárgyaláson? Most kiderül!
Filteres kamillateát hívott vissza a forgalomból a Penny-Market Kft., mert a termék több tételében túllépték a megengedett legmagasabb értéket egyes vegyületek (pirrolizidin alkaloidok és klórpirifosz peszticid).
Ellenszavazat nélkül határozott a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa az alapkamat szinten tartásáról a december 20-i kamatdöntő ülésen - olvasható az MNB honlapján szerdán közölt rövidített jegyzőkönyvben.
A 2022-es év hozta gazdasági visszaesés és infláció legtöbbünk életét megnehezítette, különös tekintettel azokra, akik már egyébként is szükségben éltek.
Amilyen nagy lendülettel fogadjuk meg év végén, hogy januártól mindent másképp csinálunk, olyan gyorsan gyengül el az akaratunk, amikor belevágunk. Ez sokakat késztet arra, hogy már az elején feladják nagyszabású terveiket.
A tragédiák elkerülése érdekében gondoskodni kell az állandó és automatikus szellőzésről, és érdemes egy szén-monoxid-érzékelőt is beszerezni
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint, csütörtökön napközben az északnyugatira, nyugatira forduló szelet helyenként (főként záporok környezetében, illetve a hegyekben) > 60-70 km/h lökések is kísérhetik.
A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései szerint a négy munkanapból álló 52. héten csaknem 13 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel.
Több útszakasz is megújult a Jászkunságban, mintegy 1,7 kilométeres szakaszon a 3219-es jelű, Tiszaszentimrét és Kunmadarast összekötő utat érinti a fejlesztés többek között.
Ahogy az Agrárszektor írja, a termőföldárak terén Magyarország az unió alsó harmadában, a haszonbérleteket illetően viszont a középmezőnyben található.
Egy időre elrugaszkodjunk a megszokott krumplitól és rizsről, nyissunk kicsit új irányba és próbáljunk ki új köretelemeket a konyhában. Hogy mit érdemes fogyasztani és miért? Mennyibe kerülneke ezek az alapanyagok? Ennek jártunk most utána.
Az üzemanyagárstop kivezetése miatt még inkább megnőttek az autósok kiadásai. Emellett minden más, autónkkal kapcsolatos tétel is drágul az infláció miatt, úgymint az autópálya-matrica, a szerviz, az alkatrészek vagy éppen a biztosítás.
Az évszakhoz képest annyira meleg van, hogy bezár az eplényi sípálya. A Normafán is tavaszi kiránduláshoz alkalmas körülmények uralkodnak. A mátraszentistváni sípark még kitart.
A magyar lakosság közel kétharmada szerint a fokozott zöldség- és gyümölcsfogyasztástól lesz a táplálkozásuk egészséges, a legtöbben pedig a cukros ételekről mondanának le a legkönnyebben – derült ki a Nestlé Hungária kutatásából.