Ők már biztosan ott lesznek 2024-ben a borsodi fesztiválon: itt vannak a részletek
Harmadik alkalommal rendezik meg a Boldogkisfalud Fesztet június 27. és 30. között Bodrogkisfaludon, ahol többek között a Kispál és a Borz is fellép.
Harmadik alkalommal rendezik meg a Boldogkisfalud Fesztet június 27. és 30. között Bodrogkisfaludon, ahol többek között a Kispál és a Borz is fellép.
Négy komédiát és egy családi musicalt állít színpadra a veszprémi Pannon Várszínház a 2024/2025-ös évadban - jelentette be Vándorfi László, a színház igazgatója a bakonyi vármegyeszékhelyen tartott pénteki sajtótájékoztatón.
A sümegi Kisfaludy Sándor Művelődési Központ számos 2024-es programját bemutatta követőinek a közösségi oldalán.
Ismét egy különleges esemény várja 2024. január 5-én a Bükki Csillagdában az érdeklődőket. A Csillagmesék – Történetek az Égből a Földieknek szeretettel címet viselő koncerten Asharti Szabó Andrea lép fel.
A hazai fesztiválok kedvenc előadói és zenekarai lépnek színpadra. A jegyelővétel december 2-án indul.
A hétvégéből az 1990-es évekre nemzetközi fesztivállá nőtte ki magát a rendezvény, amelyen világhírű muzsikusok léptek fel. Ezek lesznek a programok november 10-11-én.
A színpadi programok mellett pénteken és szombaton a nap folyamán több alkalommal táncház várja az érdeklődőket a szeptember közepén megrendezésre kerülő fesztiválon.
Idén 33 koncert, 38 szólista és 14 zenekar fellépése várja az érdeklődőket a Klassz a pARTon! nyáresti vízparti komolyzenei koncertsorozaton július 13. és augusztus 1. között a Balatonnál és Tatán.
Az augusztus 20-i hosszú hétvégén családi programokkal, tűzijátékkal, Ismerős Arcok koncerttel és a Körös Táncegyüttes jubileumi gálaműsorával várják a városba érkezőket és a lakosokat Gyulán
Négy estén át tartanak ültetett koncerteket Debrecenben, amiken nyolc magyar előadó lép fel. A nézők a helyüket csak szükség esetén hagyhatják el, ezt biztonsági őrök is figyelni fogják.
A 25 éves énekes-dalszerző a világ legnagyobb presztízsű koncerthelyszínein lépett már fel, szerepelt többek között a New York-i Madison Square Gardenben
Magyarországi turnéra indul a Ripoff Raskolnikov Ban, a zenekar többek között Sopronban, Veszprémben, Békéscsabá, Pécsen, Szegeden is fel fog lépni február 7. és 14. között.
Nyakunkon az év vége, az elmúlt évekhez hasonlóan idén is rengeteg program várja a szórakozni vágyókat szilveszterkor. Lesz, ahol lemezlovasok fogják szórakoztatni, közönséget.
A Brand New Heavies, a Morcheeba, Tony Hadley (ex-Spandau Ballet) és a Son Mieux is koncertet ad a Paloznaki Jazzpikniken, amelyet 2024. augusztus 1-től 3-ig rendeznek.
Nyilvánosságra hozták a 2024. június 20. és 23. között zajló 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó fellépőinek névsorát. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi.
Óriási jazz fesztivál várja az érdeklődőket november 16. és 19. között Európa Kulturális Fővárosában, Veszprémben, ahol a jazz nemzetközi sztárjai mellett fiatal magyar jazzisták is bemutatkoznak majd.
Augusztus 18-án 19:00-tól Budapesten, a Bazilika előtti téren várják az érdeklődőket.
A 30Y, Beton.Hofi, a Bohemian Betyars, a Carson Coma, a Csaknekedkislány, a Galaxisok, a 6363, Barkóczi Noémi és Dé:Nash mellett Damara és az Elefánt is fellép az idei Bánkitó Fesztiválon.
Világok hangja címmel szerdán Keszthelyen, a Balaton-parton, csütörtökön pedig a zalaegerszegi Városi Hangverseny- és Kiállítóterem előtti parkolóban tartanak ingyenes szabadtéri hangversenyt.
Csütörtökön indul a négynapos programsorozat Füleken, ahol koncertekkel, gyermekprogramokkal, folklórműsorral, kiállításmegnyitóval, operettel és sporteseménnyel is várják a látogatókat.