Milliárdos program: el sem hinnéd, mire költik a rengeteg pénzt
Júniusban megduplázott keretösszeggel, egy milliárd forinttal folytatódik a Településfásítási Program, és újabb 24 ezer fa telepítésére lesz lehetőségük az önkormányzatoknak.
Júniusban megduplázott keretösszeggel, egy milliárd forinttal folytatódik a Településfásítási Program, és újabb 24 ezer fa telepítésére lesz lehetőségük az önkormányzatoknak.
A zöld környezet élhetőbb, és hosszú távon a Föld jövőjét szolgáljuk vele. Ezért különösen fontos a települések faültetési programja, ahogy ezt Békésszentandráson is szem előtt tartják.
Országos programmá bővítené az agrártárca az iskolai komposztálók felállítását, ezzel is bővítve a gyerekek tanteremben szerzett ismereteit. Mosonmagyaróváron már huszonöt, a Szigetközben pedig további húsz ilyen komposztálót helyeztek ki.
Kitti az ország másik végéből hozta az ötletet Szombathelyre: egy olyan régi vágású boltot szeretett volna, ahol kimérve, csomagolóanyag nélkül lehet vásárolni.
Cikkünkben most azoknak nyújtunk segítséget, akik még sosem vásároltak dézsás fenyőt. Így tehát annak jártunk utána, hogy miért érdemes élő fenyőt vásárolni karácsonykor, valamint milyen előnye és hátránya van, ha ezt a típust választjuk.
A szukcessziós folyamat viszont a szakemberek és a helyiek tapasztalata szerint is annyira felgyorsult, hogy csak folyamatos beavatkozásokkal lehet ellensúlyozni.
A résztvevő csapatok és az önkéntesek a program négy napja alatt naponta csaknem háromszáz zsák szemetet gyűjtöttek össze a Bodrog ártereiből. A számítások szerint ezen a versenyen megdőlt az egy résztvevőre kiszámolt, összegyűjtött hulladék mennyisége.
A napenergiából előállított villamos energia mennyisége a támogatott új beruházásoknak köszönhetően a tavalyi termeléshez képest mintegy tizedével nő.
Már tizenharmadik alkalommal ítélték oda a Zöld Óvoda és az Örökös Zöld Óvoda címeket, idén összesen 235 intézménynek.
Egy gyermek 2,5-3 éves koráig 5000-7000 eldobható pelenkát használ el, ami hozzávetőleg 1-1,5 tonna szemét, egy háztartásnak pedig alsó hangon 350 ezer forint költséget jelent. Sokan a környezettudatosság miatt, míg mások pusztán a spórolás jegyében térnek át a mosható pelenkák használatára, ami jó néhány magyarországi anyuka előtt egy új karrier kapuit nyitotta meg.
A zöldfalak kapcsán felmerült kérdésekre a KRTK Regionális Kutatások Intézetének fiatal kutatója, dr. Vasárus Gábor László válaszolt, aki további megszívlelendő környezetvédelmi tanácsokkal is szolgált.
Meglepően sokan érdeklődnek a bolygó jövője, a környezetvédelem iránt és tudatosul bennük, hogy saját életükre és a következő generációk sorsára is hatással vannak a környezeti problémák.
Tűrhetetlen, amit művelnek a rendszerint jogosítvány nélkül, akár ittasan állapotban, életveszélyesen száguldozó vagy „csak” az erdő csendjét megölő terepjárósok. 29 somogyi gazda, polgármester és vadásztársasági elnök közös nyilatkozatban tiltakozik.
Kevesebb mint 48 óra alatt elfogyott a 2020-as karácsonyra tervezett mennyiség, ezért újabb fákat rendeltek Bordányban, ahol idén kölcsönözni lehet a fenyőfákat.
A kormány parlamentnek benyújtott törvényjavaslata alapján kötelezővé válna az italcsomagolások visszaváltása Magyarországon.
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület szociális és környezetvédelmi szempontból is hasznos tevékenységet végez azzal, hogy évente általában tízezer tonna mentett élelmiszerrel negyedmillió rászoruló magyarnak nyújt rendszeres segítséget
Az Unilever márkái együttesen egymilliárd eurót fektetnek be az újonnan létrehozott, klíma- és természetvédelmi alapba. Ennek a forrásait a következő évtizedben olyan átgondolt és nagyhatású tevékenységekre fordítják, amelyek egyebek közt a tájrehabilitációt, az újraerdősítést, a széndioxid-megkötést, a vadon élő állatok védelmét és a vizek megóvását szolgálják.
„Nem kell több műanyag zacskó a Földnek, köszöni szépen” – így indult az országos nejlonmentes közösség, a nemkellzacsko.hu. Az alapítóval és a tagokkal beszélgetett a HelloVidék.
A hulladékmentes életmóddal nemcsak a környezetedért tehetsz sokat, hanem még pénzt is spórolhatsz. Mutatjuk, hogyan!
Az elkövetkező időszakban tízezer fát fognak elültetni a városban.