Ezek a legmenőbb játékok most karácsonyra: horribilis összeget fizetnek értük a családok
A 2020-as év nem volt éppen könnyű, de úgy tűnik a magyar szülők nem a gyerekeiken spórolnak idén
A 2020-as év nem volt éppen könnyű, de úgy tűnik a magyar szülők nem a gyerekeiken spórolnak idén
Kiderült, hogy a legtöbben a 20 ezer forint körüli modelleket keresik, de népszerűek a színes, vagy a LED-es műfenyők is.
Jöjjön 5 olyan élethelyzetet, amikor kevesebb támogatásra lehetsz jogosult a költségek felénél
2020 november másodikáig eddig az évben 1 567 esetben rendeltek el eltűnés miatt körözést gyermekkorú, azaz 0-14 éves fiatalra Magyarországon. Ez a szám a 14-18 évesek között 13 831 volt
A járvány következtében megromlott anyagi helyzete miatt idén többen kényszerülhetnek arra, hogy az ünnepek közeledtével megnövekedett kiadásaikat hitelből finanszírozzák. Viszont számottevő fellendülés év végén sem várható.
Kevesen tudják, de nem ugyanolyan összetételű benzin, illetve gázolaj kerül a töltőállomásokra télen, mint nyáron - a jelenlegi szabályozás szerint május elsején és november 15-étől változtatnak az üzemanyagok összetételein.
Kedden este megjelentek a hétfőn bejelentett korlátozásokról és a kedden este bejelentett kötelező maszkviselésről szóló szabályok a Magyar Közlönyben.
Hiába, személyi kölcsönök tekintetében a december mindig holtidőszak, viszont 2020-ban lehetséges, hogy ez is másként lesz.
Kedd délelőtt is tartott sajtótájékoztatót az operatív törzs. Müller Cecília helyett Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) osztályvezetője szólalt meg.
A kormány szerdai ülésén az emberek védelme érdekében új védelmi intézkedésekről döntött, kiterjeszti hétfőtől a maszkviselés kötelezettségét a vendéglátásra és a szórakozóhelyekre - jelentették be az operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Kötelező, vagy lehet tovább törleszteni? Milyen dokumentumokra van szükségem, ha továbbra is élni szeretnék vele? - Szakértők magyarázzák el a tudnivalókat.
Egyre többen cserélik le bankkártyájukat erre a digitális formára, de megéri? Ha ellopják a mobiltelefont, nem bukjuk a bankkártyánk vele a tartalékunk?
Azok, akik csak az év végéig fizetendő alacsonyabb törlesztőrészletek alapján választottak személyi kölcsönt, nagyot csalódhatnak jövőre, írja cikkében a Pénzcentrum.
A Takarékbank értékesítési igazgatóját arról kérdezték, milyen évet zár a lakossági hitelezés piaca; mennyire lehet gyors a kilábalás a következő 1-2 évben.
Kiderült az is, hogy honnan szerzik be a halászlébe valót a magyar vásárlók.
2021 januárjától számos elemmel bővül a család- és lakástámogatások köre. Több új támogatás a csok felvételéhez van kötve, azaz meglévő és vállalt gyermek után is elérhető.
A külföldről rendelt étrend-kiegészítők száma 2020-ban a másfélszerese volt eddig a tavalyi számoknak. Csak Kínából 4-szer annyi ilyen terméket rendeltek a magyarok, mint tavaly.
Rendkívüli bejelentést tett Orbán Viktor miniszterlenök kedden este. Az egyre magasabb fertőzésszám újabb szigorítások bevezetését tette indokolttá, ezért többek között éjszakai kijárási korlátozás lép életbe 00:00 és 05:00 között.
A kávézás egyik legkényelmesebb válfajában hiába lett tehát nagyobb a verseny, az árak szinte semmit nem változtak. Más kávékészítési módokhoz képest azonban az árak továbbra is kiemelkedően magasnak mondhatók.
Már megindult a roham a hazai gumis műhelyekbe, jelenleg a szakszövetség szerint 1-3 hétre előre kaphat időpontot az, aki bejelentkezik kerékcserére. Egyre többen vesznek igénybe valamilyen abroncshotel-szolgáltatást is.