Gigaberuházás Szombathelyen: nemzetközi vállalat létesített új logisztikai központot
A logisztikai központot a legmodernebb technológiákkal látták el, a raktárrendszer könnyen hozzáférhető, a benne tárolt termékek gyorsan mozgathatók.
A logisztikai központot a legmodernebb technológiákkal látták el, a raktárrendszer könnyen hozzáférhető, a benne tárolt termékek gyorsan mozgathatók.
Több százra tehető azoknak a vállalkozóknak a száma, akik még mindig nem kapták meg a támogatásukat az államtól a napelemes pályázatok során.
A közel száz településen működő társaságok így együttesen 7 milliárd forinttal több forráshoz jutnak.
Önkormányzati tulajdonban lévő utcák, járdák, hidak és kerékpárutak felújítására pályázhatnak az ötezer lakosúnál kisebb települések a Magyar falu programban.
A vádlott és a férfi 2023 augusztusában, a bűncselekmény napján is italozott, és a nő veszekedés közben egy 19 centiméter pengehosszúságú késsel hasba szúrta a férfit.
Összesen hat iskola lehet érintett, úgy tudni, minden iskolában közvetlenül reggel 8 után kezdődött a bombariadó. A fenyegetést közvetlenül az iskolaigazgatók kapták.
A hazai epresekben egyre nehezebben tudják gazdaságosan előállítani a termést. Egy Nagykanizsa melletti gazdaságnak a vezetője is azt nyilatkozta, a költségeik növekedését nem tudják az árakban érvényesíteni.
Nem biztos, hogy csak egy medve van a környéken, hiszen a képeken nem tökéletesen kivehető a színük, még az is lehet, hogy több állat is jár a területen.
A díjugrató versenyen 22 nemzet sportolói vettek részt, 340 lóval, ami a számok tekintetében abszolút rekordnak számít.
Az autóval, kerékpárral közlekedők ebben az időszakban fokozottan figyeljenek az utakon áthaladó vagy éppen a lehető legrosszabb helyen napfürdőző állatokra, baleset lehet a vége!
A megnyitókat a kicsik és a nagyok számára egyaránt érdekes, gazdag kulturális program kíséri, a felnőtteknek szánt esti program 20:00 órakor veszi kezdetét.
Dél-Amerikában az állat húsát, bőrét és tejét is hasznosítják, de egyre kedveltebb háziállattá válik Észak-Amerikában és Európában is, viszonylag egyszerű tartása miatt is.
Június 22-től, a főszezoni menetrend indulásától további vonatokat állítanak az utasok szolgálatába, hogy megkönnyítsék a balatoni kirándulásokat, nyaralásokat.
Azokat, akik sütögetni szoktak, leginkább az ételek ízvilága, a jó idő, a társaság és a tűz hangulata csábítja a grillezésre.
Különleges élménnyel csalogatja a kirándulókat, sportolókat Tokaj idén nyáron: egyedülálló éjszakai programmal készülnek június végére.
Alighogy elindultak a gyártósorok, máris több száz dolgozót küldtek el pénteken az iváncsai akkumulátorgyárból. Az iváncsai dolgozók úgy tudják, hétfőn folytatódnak az elbocsátások.
Két év - négy év próbaidőre felfüggesztett - fogházbüntetésre ítélt a Bajai Járásbíróság egy nőt, aki mesekönyvekkel és diafilmekkel "üzletelt", ám azokkal nem rendelkezett.
Sokszor felmerült már, hogy töltve nem a legegészségesebb étel, amit fogyaszthatunk. Valóban így lenne? Ennek jártunk most utána.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági...
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes,...
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott...
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett,...
Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes...