
Bevetették a sürgősségi mentőhajót: csak speciális jármű tud megbirkózni a Dunával
Az áradó Duna és a kedvezőtlen időjárás súlyosbította helyzettel csak speciális jármű tudott megbirkózni.
Az áradó Duna és a kedvezőtlen időjárás súlyosbította helyzettel csak speciális jármű tudott megbirkózni.
Belvízvédelmi készültséget kellett elrendelni a Dél-Alföldön. A belvízmentesítés érdekében több közbenső átemelő - nagyobbrészt automata telep - üzemel.
Dédestapolcsányban 24 óra alatt 141,2 mm esett, ez több, mint két havi mennyiség. Három ház lakóit kellett kiköltöztetni az özönvíz miatt.
A szerdai délután folyamán tucatnyi tuba alakult ki, az ország keleti felén nem volt olyan tájegység, ahol ne nyúlt volna le felhőtölcsér a zivatarokból. Debrecenben az egyik felhőtölcsér földet is ért, tehát tornádóvá fejlődött.
A mentősök segítettek egy csapat óvodásnak, akik eláztak a zuhogó esőben. A spontán program során a gyerekek megnézhették a mentőautókat, és teát is kaptak.
Kiderült, hogyan változtat a városi élet az emberi szervezeten: nem csak testileg, hanem lelkileg sem tesz nekünk jót, ha sokáig élünk a panelrengetegben.
Az ismert szaxofonművész, St.Martin fiával együtt jelentkezett Győrben a Széchenyi István Egyetemre. Bár sokaknak furcsa lehet, hogy ötven felett valaki még visszaül az iskolapadba, a művész szerint az önfejlesztés nagyon fontos.
Az új rendszer kidolgozásánál figyelembe vették, hogy mindenki számára érthető és informális legyen a kiadott jelzés.
A Duna Európa legszennyezettebb folyója. Egy új kutatás szerint a Duna tele van antibiotikummal, ami nemcsak a természetre veszélyes, hanem az emberre is, ugyanis az antimikrobiális rezisztencia problémájához is hozzájárul.
Országszerte heves zivatarokra figyelmeztet a meteorológiai szolgálat: első- és másodfokú figyelmeztetéseket adtak ki keddre.
Hétfő délután megkezdték a Balaton vízeresztését a Sió-zsilipen, mivel a következő 72 órában jelentős mennyiségű, 20-25 milliméternyi csapadékot várnak a a tó vízgyűjtő területére.
Érdemes figyelni a következő tünetekre és szakemberhez fordulni, ha egyedül nem sikerül túljutni a nehézségeken.
Most van a fenyőrügy szezonja, érdemes kihasználnunk ezt az időszakot, ha fenyőszirupot szeretnénk készíteni. A szirup teljesen természetes és könnyedén elűzi többek közt a komolyabb megfázásokat és a torokfájást is.
A jó idő beköszöntével megjelentek a szúnyogok, ami azt jelenti, hogy ismét elkezdődik a jól ismert csatározás a vérszívókkal. A jó hír az, hogy számos természetes, biztonságos és hatékony módja van annak, hogy ezeket a bosszantó rovarokat távol tartsd magadtól, és nem kell súlyos pénzeket költened szúnyogriasztó-szerekre.
A Dunán és a Tiszán is első-, illetve másodfokú készültségi szint léphet érvénybe a napokban; továbbra is kisebb árhullámok érkeznek a magyarországi folyókon.
A lehullott és a még várható csapadék hatására árhullámok vonulnak le a Dunán és a Tisza vízrendszerében.
A pihentető alvást nagyon sok apró dolog ronthatja el. Elég egy rosszul választott matrac vagy túl zajos szoba és máris felborul az alvási ritmusunk. Hogy milyen trükkökkel javíthatunk alvásunk minőségén? Ennek jártunk utána.
Több mint 75 milliárd forint fejlesztési igény merült fel a Balatonnál a megemelt vízszintmaximum miatt.
A nagy légtömegek vándorlási irányának változása okozhatja a szélsőséges időjárást.
Egy új kutatás eredményei mutattak rá arra, hogy teljes mértékben újra kell gondolnunk a hús- és zöldségfogyasztásunkat. A helyes táplálkozás ráadásul nem csak a szívünknek kedvez majd, de évekkel meghosszabbíthatja az életünket is.
A legkorábbi ismert gazdatestüknek vélt denevéreknél is több mint 50 millió évvel korábban jelentek meg a poloskák.