Lebukott a nógrádi pedofil: így cserkészett be kamaszlányokat az interneten
Az 50 éves férfi hamis személyazonossággal férkőzött kamaszlányok bizalmába az interneten, és intim felvételeket szerzett meg tőlük – 13 éves sértett is volt.
Az 50 éves férfi hamis személyazonossággal férkőzött kamaszlányok bizalmába az interneten, és intim felvételeket szerzett meg tőlük – 13 éves sértett is volt.
Várhatóan június végéig szünetel a fekvőbeteg-ellátás a szülészet-nőgyógyászaton a balassagyarmati kórházban. A kismamáknak és a betegeknek egészen Salgótarjánig kell utazniuk a szüléshez.
Február vége helyett indokolt esetben április 30-ig lehetősége lesz minden önkormányzatnak a problémás belterületi helyeken a vetési varjak fészekrakásának megzavarására.
A balassagyarmati kórház szülészeti-nőgyógyászati ellátásával már nyár óta gondok adódtak, most pedig úgy döntött az intézmény vezetése, hogy idén már szünetelni fog a betegellátás.
Tíz vasúti mellékvonaloson a gépjárműállomány állapota miatt augusztustól megszűnhet a személyszállítás. Az érintett mellékvonalak közé tartozik a Balassagyarmat-Ipolytarnóc szakasz is.
Szinte minden napra jut egy hír, mely arról szól, hogy az energiaválság miatt, a költségek csökkentése érdekében drasztikus intézkedéseket vezetnek be egyes intézményekben. Ezek alól pedig a börtönök sem kivételek.
A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 50 és egy 47 éves férfi ellen, akik egy melléképület bontásából származó azbeszt palát Varsány területén illegálisan helyezték el.
Ingyenes tesztelést végez Balassagyarmat Város Önkormányzata a saját intézményhálózatában, a város általános iskoláiban és a lakosság számára. A cél, hogy a fertőzötteket az ünnepek előtt minél nagyobb mértékben ki lehessen szűrni a lakosságból.
Huszonnégy nyugat-nógrádi település pályázott sikeresen a Belügyminisztérium belterületi utak, járdák, hidak felújítása című kiírásán. A helyi infrastruktúrát javító beruházások összesen kicsivel kevesebb mint 330 millió forintból valósulhatnak meg.
Hétfő délután ezúttal egy 23 éves fiatal hölgynek, Pleva Mercédesznek kedvezett a szerencse, és egy gigantikus méretű pontyot kerített horogra a Nézsán található Ezersziget Horgásztóból.
Tíz előadást mutatnak be Balassagyarmaton, a Madách Imre Irodalmi és Színjátszó Napokon péntektől vasárnapig. Az ország egyik legnagyobb amatőr színjátszó fesztiválját idén 39. alkalommal rendezik meg.
A Nógrád vármegyei Madách-ünnepség délután koszorúzással kezdődik, majd könyvbemutatóval és kiállításmegnyitóval folytatódik a Madách Imre Városi Könyvtárban.
A város a Széchenyi 2020 Program keretén belül kiírt Zöld város című pályázaton nyerte a pénzt.
A Szlovák Nemzeti Múzeum és a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma tárlata elsősorban a gyermekekhez, a fiatal generáció képviselőihez szól és mindenki másnak, aki szívesen felelevenítené ismereteit.
Az ország több területén okoztak gondot az elmúlt napok felhőszakadásai.
A Balassagyarmati Járási Ügyészség végrehajtandó börtönbüntetést indítványozott egy 52 éves szurkolóval szemben, aki egy labdarúgó mérkőzés után olyan erővel fejelt meg egy játékost, hogy annak eltört az orra.
A friss közlések szerint kissé emelkedtek a Balassagyarmat lakosságára vonatkozó járványügyi adatok az elmúlt héten, fertőzöttség miatt a Szent Erzsébet Idősotthonban átmeneti zárlatot is elrendeltek.
Ahogy a polgármester írta, Csáb környéki erdőkben rendszeresen kameráznak medvéket, gyakori vendég a Mátra és a Börzsöny erdeiben is.
Balassagyarmat önkormányzata 21,2 hektárnyi új iparterületet alakított ki a város déli gazdasági zónájában a Terület- és településfejlesztési operatív program (TOP) forrásából, a kormány 549,3 millió forint vissza nem térítendő támogatást adott a beruházáshoz.
Szakképzési intézményeket korszerűsítettek és oktatási módszereket fejlesztettek Nógrád megyében Európai Unió és a magyar kormány 550 millió forintos, vissza nem térítendő támogatásával.