Itt a mesterterv: ezzel az ötlettel ráznák fel az ellustult Balatont
Január 12-én Balatonalmádiban megtartották a Balaton Urbanisztikai Műhely alakuló ülését. A kezdeményezés célja, a Balaton Régió fejlődésének támogatása.
Január 12-én Balatonalmádiban megtartották a Balaton Urbanisztikai Műhely alakuló ülését. A kezdeményezés célja, a Balaton Régió fejlődésének támogatása.
Az éghajlati szélsőségek egyre szélesebb termelői kört érintenek, veszélyeztetve ezzel a hazai élelmiszer-előállítást, amelynek alapfeltétele a vízbiztonság megteremtése.
Március végén vezethetik be az egynapos autópályamaricát itthon. A motorkerékpárokra és személyautókra váltható D1-es matrica 5.150 forint lesz.
Valamelyest átalakult a legolcsóbb Magyarországon kapható új autók toplistája, de a dobogón változás nem történt.
Félmilliárd forintot meghaladó beruházással megkezdődött Vértesszőlős központjának felújítása, a munkálatokhoz az önkormányzat 85 millió forint önerővel járul hozzá.
Január utolsó két napján újabb öt úgynevezett kijelölő határozatot tett közzé a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ, amelyben egyes kórházi ellátásokat más intézményekbe helyeznek át.
Sokakban felmerülhet, mégis mi értelme van az olyan kis értékű érméknek, mint amilyenek az 5, 10, 20 és 50 forintosok?! Szerintetek?
Négy éve igazán nagyot mert álmodni Gere Andrea. A hetedik generációs villányi borászcsalád tagja piacra dobta saját luxuskozmetikumokból álló, prémium arcápolási termékcsaládját.
Az új fogyasztói trendek, a geopoltikai és a klímahelyzet fokozódása erőteljesen meghatározzák a mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlődési irányait.
Február közepéig mindenki megkapja a tavalyi jövedelme és az önkéntes pénztári, nyugdíj-előtakarékossági vagy nyugdíjbiztosítási befizetései után a munkáltatói igazolásokat.
A tájékoztatás szerint a 40 férőhelyes buszt vezető román sofőr Olaszországba tartott 7 utasával. A kevés utas ellenére számtalan doboz és csomag lapult a busz oldalában.
2012 óta visszaestek a szociális támogatások Magyarországon: míg 2012-ben közel 300 ezer ember részesült az aktív korúak ellátásában, addig 2022-bern már csak alig 88 ezren.
Akár már a jövő héten jelentős árcsökkenés következhet a hazai benzinkutakon. A heti nagy olajáresés és forinterősödés miatt akár 20 forinttal is csökkenhet a literenkénti ár.
Ezrével működnek még mindig idehaza a nyilvános telefonfülkék, ugyanakkor használatuk a mobiltelefonok terjedésének köszönhetően jelentősen visszaesett már.
Többhetes eredménytelen tárgyalás után végül megszületett a megállapodás a Volánbusz, és a szakszervezetek között, miután a Közúti Közlekedési Szakszervezet és a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet is csatlakozott bérmegállapodáshoz.
Még mindig siralmas eredményeket produkálnak a magyar diákok idegennyelv-tudás terén. Bár valamelyest jobban áll Magyarország, mint pár évvel ezelőtt, , még ma is volna mit javítani honfitársaink idegen nyelvtudásán.
Az építőipar jelenlegi helyzete a 2023-as év értékelése alapján aggasztó, a 2024-es kilátások nehéz évet prognosztizálnak. A CSOK Plusz vidéki lakásépítéseket ösztönöz, de az általános keresletet nem növeli drasztikusan.
A vidéki fiatalok is egyre több sikeres és innovatív vállalkozást indítanak, amelyek hozzájárulnak a fenntarthatósághoz és a helyi közösségek fejlődéséhez.
A rendezvény kiemelt célja idén is az volt, hogy a középiskolás diákok betekintést nyerhessenek a logisztika világába, ezzel elősegítve pályaválasztási döntésüket.
Százmillió eurós bevételkiesést és több ezer munkahely megszűnését okozta a hamis termékek forgalmazása Magyarországon: 4466 fő munkája szűnt meg a hamisítványok miatt.