Rengeteget spórolhatsz: erre figyeljünk szigetelés során
A jól kivitelezett szigetelés ára 30 év alatt akár 4-szer is megtérülhet.
A jól kivitelezett szigetelés ára 30 év alatt akár 4-szer is megtérülhet.
Elkészült a szegedi és a debreceni pláza belső korszerűsítése. Az első szakasz sikeresen lezárult, jövőre a külső munkálatokkal folytatódik a felújítás.
Fördős Zé legutóbbi videójában azt mutatta be, hogyan "zabálták fel" a szegedi karácsonyi vásár legtutibb kajáit. Érdemes csekkolni a videót, hogy ti már tudjátok, mit érdemes enni, ha arra jártok!
Teltház lesz karácsonykor a szállodákban, a forgalom a tavalyinál 8-10 százalékkal magasabb lehet.
A Kaán Károly Országos Fásítási Mintaprogram során a Zalaerdő Zrt. öt helyszínen 76 ezer csemetét telepít.
A Belügyminisztérium listája szerint, így alakult a bűnözési ráta az elmúlt évben.
Tavasszal új panorámateraszt és partvédelemmel bíró homokos strandot kap a település, a hajóval érkezők számára pedig új kikötőhelyet alakítanak ki.
Pár évvel ezelőtt új intézményként jelent meg a szakgimnázium fogalma, 2020 szeptemberétől pedig egy újabb kifejezést kell megismerniük a nyolcadik osztályos tanulóknak és szüleiknek.
Jelentős mértékű kárcsökkenést eredményezett a két éve működő, Európában egyedülállóan országos hatókörű jégkármérséklő-rendszer
Nehéz lenne eldönteni, melyik lenne a jobb, viszont egy kis segítséget adhatunk a döntéshez. Íme néhány szempont, ami alapján talán könnyebb lesz dönteni.
A karácsonyi ünnep közeledtével a vásárok kedvenc csemegéje és a házi készítésű fogások népszerű alapanyaga a gesztenye. Sajnos a fákat gyakran kártevők tizedelik, de van megoldás a hazai termés mennyiségének javítására.
Több mint 2 méter hosszú, 71 kilós harcsát fogtak Maconkai-víztározóban.
Fontos tudni, hogy a madarak etetése csupán az emberek kedvteléséből származik, annak semmilyen előnye sincs az állatok számára. Mutatjuk, miért nem szabad etetni a vízimadarakat – sem télen, sem nyáron!
A most megjelenő IPA-t egy gluténérzékeny lakótárs szenvedéseinek enyhítésére készítették először, ám most már a sör eladásaiból alapítványok is profitálnak majd.
A tervek szerint 2020. március 31-ig fejezik be a kilátó építését, ami uniós támogatásból valósul meg.
Szakemberek szerint az emberek generálják ezt a problémát. A megoldás viszont egyszerűbb, mint azt gondolnánk.
Román sertésfajtaként ír a mangalicáról a legolvasottabb román újság.
Veszprém az idei lakáspiac legnagyobb vesztese a Közép-Dunántúlon, míg Székesfehérvár tudhatja magáénak a legtöbb tranzakciót a régió városai közül. A térség legdrágább családi háza és lakása is itt cserélt gazdát.
Az élelmiszeripari csomagolóanyagokat gyártó Lászlópack Kft. átadta az 1,6 milliárd forintos beruházással épült új üzemcsarnokát Komárom határában.
A méhészek legnagyobb kihívása a méhcsaládok életben tartása, ezért olyan módszerek bevezetését szorgalmazzák, amellyel élhető körülményeket tudnak teremteni a méheknek.