Kiderült: miért került kórházba Törőcsik Mari, és miért tartják még megfigyelés alatt
Állítólag elvégezték rajta a kötelező vizsgálatokat, és már úgy volt, hogy hazatérhet, amikor újra kis hőemelkedése támadt. Két hete van így kórházban.
Állítólag elvégezték rajta a kötelező vizsgálatokat, és már úgy volt, hogy hazatérhet, amikor újra kis hőemelkedése támadt. Két hete van így kórházban.
A balassagyarmati kórház szívesen fogadna éjszakai és hétvégi műszakba is egészségügyi végzettségű ápolói önkéntes munkát, takarítói önkéntes munkát, és adminisztrátori feladatokra segítséget.
A nagyszámú megbetegedés miatt plusz orvosokra van szüksége a tatabányai kórháznak. A tatai intézményben időponttal rendelkezőket az orvosok felveszik a kapcsolatot.
Az intézmény szakmai profilja belgyógyászat, kardiológiai és mozgásszervi rehabilitáció, geriátria és hospice ellátás lesz.
Az intézményben nemrég adták át a megújított szülészetet, másnap azonban átmenetileg bezárták a szülészet-nőgyógyászaton, valamint a sebészeti és traumatológiai osztályon is a fekvőbeteg szakellátást, ugyanis koronavírusosak lettek orvosok, szakápolók.
A megszépült részleget múlt pénteken, vagyis 5 nappal ezelőtt adták át. Pár nap múlva már be is zárták. Az intézkedés nem csak a szülészetet érinti.
Böjte Csabának kétoldali tüdőgyulladása lett a koronavírustól, a budapesti kórházban ezért oxigénre szorult. A szerzetes az elmúlt hetek megpróbáltatásain túl mesélt a betegség lelki hátteréről, de azt is elárulta, hogy mit kér idén karácsonyra.
A zongorát az ápolási igazgató ötlete alapján tették a karácsonyfa mellé, hogy akinek van kedve, játsszon rajta, ezzel örömet szerezve a betegeknek és az egészségügyi dolgozóknak.
Egy kiváló orvos, egy nagyszerű kolléga, egy rendkívül értékes ember távozott. Nyugodjék békében - így búcsúztak a főorvostól a kórház hivatalos közösségi oldalán.
A polgármester a videójában azt is említette, hogy az önkormányzat felgyorsítja a halotti anyakönyvek kiadását, emellett folyamatos egyeztetés lesz ezentúl a kórház főigazgatójával.
Közel tízezer koronavírusos beteget ápolnak kórházban. Keddre 4926 új fertőzöttet regisztráltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 529 122 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
Csütörtökön a kórház kiadott egy közleményt, ami szerint a szülészeti-nőgyógyászati és a gyermekosztályos ellátás átmenetileg szünetel, vagyis ezen a részlegeken a fekvőbeteg-ellátás és a sürgősségi ellátás ideiglenesen megszűnik.
A polgármestere közösségi oldalán számolt be arról, hogy a helyi kórházban már 68 beteg fekszik a covid-osztályokon, és továbbra is sokan vannak súlyos állapotban, köztük több 50 év alatti is.
A vidéki koronavírus-ellátó központban az izoláció szükségessége miatt csak a végstádiumú betegekhez tudnak egy, maximum két hozzátartozót beengedni, beöltözve három óránál tovább a hozzátartozó sem maradhat.
Kórházigazgatókat nevezett ki ma az emberi erőforrások minisztere. A átadás előtt bejelentette: az egészségügyet minden részletében átszervezik.
A kormányzat nem vár a szabályok betartatásával és az ellenőrzéssel: pár hét és el is kezdné a „vadászatot” a hálapénz-tilalmat megszegőkre.
Ettől a páciens néhány másodperc múlva rosszul lett, a keringése összeomlott, és minden lehetséges eljárás ellenére, a kétszeri újraélesztés sem járt sikerrel.
A Telex tette közzé a vidéki kórházban rögzített hangfelvételt. Nem nevezték meg a kórházat és a pontos dátumot sem, arra hivatkozva, hogy nem az a cél, hogy az orvost felelősségre vonják.
A Népszavának nyilatkozó kórházi dolgozók nem tudták, hogy összesen hány eszköz romolhatott el, és ezek a hibák okoztak-e veszélyt, jelentettek-e kockázatot a betegellátásában.
A kórház orvosigazgatója arról tájékoztatott, hogy az elhunyt betegek elhelyezését most külső telephelyek bevonásával tudják megoldani.