Csökkenésnek indultak az ingatlanárak: nem bírják a vevők a magas hitelkamatokat?
A körülmények sokakat távol tartottak az ingatlanpiactól, az árakban a keresletcsökkenés és kínálatbővülés együttes hatása látható.
A körülmények sokakat távol tartottak az ingatlanpiactól, az árakban a keresletcsökkenés és kínálatbővülés együttes hatása látható.
Terítéken az alig ismert uniós paktum: megtudtuk, mire készül Brüsszel a magyar vidékkel, hogyan felel az unió az európai, ezen belül a magyar vidékek sajátos kihívásaira.
Továbbra is igazságtalan a szociális tüzelő elosztása: a program kerete összesen ötmilliárd forint, ami eltörpül a rezsicsökkentésre szánt több száz, az energiaválság óta pedig több ezer milliárdokhoz képest.
Idén annyira rendben van a kereslet-kínálat a tűzifa piacon, hogy a még a kormány is kivezette a hatósági árat, mondván, nincs már szükség rá. Mutatjuk, hol tartanak az árak 2023-ban!
Egyre nagyobb gondot okoz Magyarországon az Aranysakál. A rókánál valamivel nagyobb állat főképp a kisebb testű állatokra veszélyes leginkább. A becslések szerint az Aranysakálok száma az elmúlt tíz év alatt jelentősen megnövekedett.
Miközben a fővárosban még mindig tart a lendület, addig vidéki nagyvárosokban már némileg mérséklődött az albérletek ára. Egy friss felmérés szerint a százezer főnél népesebb vidéki városok átlaga 1,7 százalékkal csökkent az első félévhez képest.
Jövő héten csütörtökön Szegedre látogat Karikó Katalin a szegedi egyetem friss Nobel-díjas kutatóprofesszora. Az egyetem arra kéri oktatóit és hallgatói, hogy köszöntsék együtt a rektori épület előtt a professzor asszonyt és közösen gratuláljanak neki.
Nem érzi magát biztonságban a népszerű termálfürdőnek is otthont adó város lakossága: az itt elszállásolt távol-keleti munkások jelenlétét ijesztőnek tartják a helyiek.
Felgyorsult a lakásárcsökkenés Magyarországon: utoljára a covid csúcspontján, illetve 2009-ben volt ekkora a visszaesés. Mutatjuk, melyik ingatlantípus ára csökken a leginkább!
A vevők megérezték az ingatlanpiac gyengülését: általában megpróbálnak alkudni, de az eladók erre sok esetben nem nyitottak, és nem akarnak engedni az általuk elképzelt árakból.
Ágyneműtartóban próbált elbújni a győri rendőrök elől a lopások elkövetése miatt keresett 29 éves férfi: Magyarország egyik legkeresettebb bűnözője volt.
A fiatalokkal szemben jelentős mennyiségű készpénzzel rendelkeznek a nyugdíjaskorú lakásvásárlók: mutatjuk, hol és milyen ingatlan vesznek, melyik típust kerülik!
Az eladóknak szembe kell nézniük azzal a ténnyel is, hogy most jóval nagyobb az ingatlanpiaci kínálat, mint egy éve, így a vevőknek van miből válogatniuk.
A legutóbbi népszámlálás adatai alapján összesen mintegy 420 ezer magyar él Szlovákiában, azonban számuk folyamatosan csökken, mindez több okra is visszavezethető.
Európa Kulturális Fővárosában, Veszprémben adták át a Tájházszövetség XX. jubileumi konferenciáján Az Év Tájháza elismerést. A díjat idén a Kiskőrösi Szlovák Tájház nyerte el.
Sok ember számára valóságos reggeli rituálé a kávé fogyasztás. Ha rendszeresen használunk kávégépünket, akkor jó ha odafigyelünk annak tisztaságára is ugyanis gyakrabban kell tisztítani mint ahogy azt gondolnánk.
Újabb változások történtek a Mohu által működtetett országos hulladékgazdálkodási rendszerben. Októbertől minden hulladékudvaron leadhatóvá válik a textilhulladék és a használt sütőolaj.
Az idei évben az alacsony rezsiköltség és a fenntarthatóság kevésbé, inkább az otthonteremtésre szánt keret alakítja a vevői igényeket. Az országos ingatlankínálat mindössze 4%-a rendelkezik napelemmel.
Országosan a legmagasabb napi középhőmérséklet szeptember 13-án volt a hónapban; 18 fok alatti értékek csak a hegyvidéki területeken voltak, de még a Kékesen is meghaladta a 15 fokot.
Tíz hónap fogházbüntetésre ítélte a bíróság azt az orvost, akinek mindkét betege műhiba miatt hunyt el. Az ügyészség szerint a traumatológus alapvető vizsgálatokat mulasztott el.