Ebből nagy gáz lehet a hazai benzinkutakon: nem indul újra a MOL százhalombattai finomítója
Korábban december másodikára, péntekre tervezték a magyar olajvállalat szakemberei a restartot, amely most már biztos, hogy ezen a héten nem történik meg.
Korábban december másodikára, péntekre tervezték a magyar olajvállalat szakemberei a restartot, amely most már biztos, hogy ezen a héten nem történik meg.
A karácsony olyan fenyőfa nélkül, mint a hazai tél hó nélkül. Túl lehet élni, de a mérsékelt égövben senki nem boldog nélküle. Energiaválság ide, infláció és háború oda, karácsonyfának, vagyis feldíszített fenyőfának lennie kell mindenhol.
Két halálos lakástűz is történt keddről szerdára virradó éjjel: egy ember a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nyíriben, egy másik pedig Pécsen halt meg.
Milyen fajták léteznek? Mit és hogy érdemes felhasználni, fogyasztani? Milyen hatással lehet az egészségünkre? Ennek jártunk most utána.
Az Alföldön történt Tisza szabályozásának érezzük a negatív hatásait, ma már olyan mélyen van a talajban a nedvesség, hogy a növények gyökere alig tudja elérni, ezért rengeteg területen megkerülhetetlen a víz visszatartása, illetve a vízgazdálkodás.
A koronavírus örökítőanyagának koncentrációja három településen - Pécsen, Veszprémben és Szolnokon - a mérsékelt, míg 19 mintavételi helyen az emelkedett tartományba esik.
A közlemény szerint a 3080 tömőludat számláló állományban a megemelkedett elhullás és az idegrendszeri tünetek hívták fel az állattartó figyelmét a madárinfluenza esetleges megjelenésére.
A Velencei-tó vízszintje némileg emelkedett az idei nyár végi mélyponthoz képest, ám még most is jelentős mennyiségű víz hiányzik a tóból, amin az utóbbi hetek ködös, csapadékos időjárása is csak keveset segített.
A Bátor Tábor nemzetközi CEO-jával, Kindli Ernával beszélgetett a Pénzcentrum arról, hogy miben más egy nonprofit szervezet célja, elszámolása, valamint, hogy nekik mit hoznak a mostani gazdasági változások.
Egyre több ember viseli szívén, hogy miként tudna személyesen is hozzájárulni a fenntarthatósághoz. Világszerte több mint 2000 nagyvállalat tűzte maga elé célul, hogy széndioxid-kibocsátását csökkentse.
A koronavírus világjárvány súlyos helyzetet teremtett a gyógyszergyártásban, a hazai gyógyszergyártók, -kereskedők, patikák és nem utolsó sorban a betegek is érzékelhették ennek hatásait. A gyógyszerhiány jelenleg is fennáll.
Komárom-Esztergom megye településein 7,2 milliárd forint összegben indulhatnak fejlesztések a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretében.
Orosházának jelenleg 27 kilométer kerékpáros forgalmi hálózata van, részben önálló vonalvezetésű kerékpárút, részben gyalog-kerékpárút közös nyomvonalon vagy kerékpársávon. Szabadidős célra egyelőre nincs külön hálózat.
A következő időszakban nem várható élelmiszerhiány Magyarországon, de nőni fog a kereslet a gyengébb minőségű élelmiszerek iránt
Vidéken megszokott, hogy a családi házak kertjében szinte mindenki tart valamilyen kisállatot, de ilyenkor, a mínuszok tartós beálltakor sokakban felmerül a kérdés, nem lenne-e jobb kis kedvencüknek odabent a meleg házban.
A Magyar Közlönyben megjelent, Nagy István agrárminiszter által jegyzett rendelet szerint jövőre nő a vadászjegy és a vadászati engedély kiállításának díja.
A lehetőségek adottak, hiszen két nyitott pályázat is van a gazdák számára, ennek ellenére még mindig kevesen merik belevágni a fejszéjüket. De mi lehet akkor a gond?
Idén közel 6 méteres horgolt karácsonyfát állítottak fel Mezőkovácsháza főterén. Jankó Erzsébet a Kovácsházi Kézműves Kör elnöke a készítés folyamatáról és a készítők összefogásáról tájékoztatott bennünket.
A szén-dioxid-kibocsátás és a globális hőmérséklet folyamatosan növekszik, a nemzeti kormányok pedig gyakran nem tudják teljesíteni az éghajlatváltozással kapcsolatos kötelezettségvállalásaikat.
A mezőgazdaság és élelmiszeripar hatékonyságnöveléséhez, versenyben maradásához nélkülözhetetlen az ágazat további, széles körű modernizációja.