Aratásra készülnek a gazdák: sok fog múlni az elkövetkezendő hetek időjárásán
Idén nem valószínű, hogy korábban kezdődhet az aratás, ez csak akkor várható, ha az elkövetkezendő két hétben a forróság miatt kényszerérés jelentkezik.
Idén nem valószínű, hogy korábban kezdődhet az aratás, ez csak akkor várható, ha az elkövetkezendő két hétben a forróság miatt kényszerérés jelentkezik.
Vasárnap országszerte zivatarokkal ért véget a kánikula: egy baranyai kisvárost teljesen elmosott az ár.
A Gabonatermesztők Országos Szövetségének tiszteletbeli elnöke, Vancsura József szerint, ha nem jön közbe semmi rendkívüli, akkor normális menetrendben július 5. és 10. között elkezdődhet a búza aratása
A következő napokban fokozódik a meleg, a hét második felében 35-36 fok is lehet.
Nem csak Magyarországon volt jelentős esőzés az elmúlt napokban: Erdélyben videóra vették, ahogy az árvíz hirtelen végighömpölyög egy falun.
Akár 2000 forintba is kerülhet a cseresznye kilója, amihez tavaly már ennek a negyedéért hozzájuthattunk. Most viszont van olyan fajta, ahol szinte a termés egésze kiesett. A termelő azt mondta tavaly erős volt a fák terhelése a sok gyümölcs miatt, a téli időszakban hol meleg, hol meg nagyon hideg volt, most pedig a sok eső okozta a bajt.
A klímaváltozás miatt kialakult kiszámíthatatlan időjárás hatalmas kihívást jelent az agráriumnak, főként a zöldség és gyümölcstermesztőknek. Az idei év nem kedvezett a hazai zöldségeknek és gyümölcsöknek, ezért drágulás várható.
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa a borlepárlási lehetőség mellett a zöldszüret engedélyezését is kérte a szaktárcától. Zöldszüret még soha nem volt Magyarországon.
Beszakadt egy út az esőzéstől a Borsod megyei Fancsal közelében. Az útburkolat úgy néz ki, mintha szétbombázták volna.
Országszerte heves zivatarokra figyelmeztet a meteorológiai szolgálat: első- és másodfokú figyelmeztetéseket adtak ki keddre.
Több megyét érintően másodfokú riasztásokat adott ki felhőszakadás veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az érintett területeken a következő órákban rövid idő alatt jelentős mennyiségű csapadék hullhat.
A tartós hőség miatt csütörtökre már első- és másodfokú figyelmeztetéseket is kiadott az Országos Meteorológiai Szolgálat, amely extrém UV-B-sugárzásra, néhol zivatarokra is figyelmeztet.
A következő napokban egyre jobban fokozódik a hőség, a hét második felében helyenként akár 36-37 fokot is mérhetünk a legmelegebb órákban.
A tavalyihoz képest több mint 200 ezer hektárral kisebb területen vetettek a gazdálkodók tavasszal, az előirányzott vetést május közepére szinte mindenütt be is fejezték.
Nagyon kevés cseresznye lesz idén a sok eső miatt, ráadásul ami lesz, az is drágább lehet, mint tavaly.
Már a hivatalos rendszerbe állítás előtt szükségessé vált a dunai sürgősségi mentőhajó bevetése.
Dédestapolcsányban 24 óra alatt 141,2 mm esett, ez több, mint két havi mennyiség. Három ház lakóit kellett kiköltöztetni az özönvíz miatt.
A szerdai délután folyamán tucatnyi tuba alakult ki, az ország keleti felén nem volt olyan tájegység, ahol ne nyúlt volna le felhőtölcsér a zivatarokból. Debrecenben az egyik felhőtölcsér földet is ért, tehát tornádóvá fejlődött.
Az új rendszer kidolgozásánál figyelembe vették, hogy mindenki számára érthető és informális legyen a kiadott jelzés.
Hétfő délután megkezdték a Balaton vízeresztését a Sió-zsilipen, mivel a következő 72 órában jelentős mennyiségű, 20-25 milliméternyi csapadékot várnak a a tó vízgyűjtő területére.