Kiemelkedően jól sikerültek idén az érettségik: itt vannak az eredmények
A matematikán kívül szinte minden tantárgyból jobb eredménnyel zárult az idei érettségi, mint a tavalyi.
A matematikán kívül szinte minden tantárgyból jobb eredménnyel zárult az idei érettségi, mint a tavalyi.
A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata szerint egyre kevesebben félnek a segítségnyújtástól és egyre többen szeretnék megtanulni, hogyan tehetik ezt meg szakszerűen. A július 19-én újrainduló UNIQA Vízimentők Programon erre nyílik lehetőség.
Ez a többfunkciós természetes oktatási, környezeti nevelési tér lehetőséget teremt mind a gyermekek, mind a felnőttek számára az alapvető természettudományi és kertművelési tapasztalatok megszerzésére.
Bővül és megújul az építőipari kkv-k támogatása. Bővítik az építőipari kis- és közepes vállalkozások technológiai újítását támogató 6 milliárd forintos keretet.
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. saját kezdeményezésekkel csatlakozik A Közlekedési Kultúra Napja 2019 programsorozathoz. A vállalat közlekedésbiztonsági témájú aktivitásainak fókuszában a fiatalabb korosztály képviselői vannak.
Az összes pedagógus felmond a kecskeméti Waldorf Iskolában.
A Jump&Fun módszer újfehértói oktatójával, Dr. Polgáriné Szilágyi Edittel beszélgetett a HelloVidék arról, hogy van-e olyan, hogy rossz nyelvérzék, vagy minden csak a pedagógusokon, és az egyénekre szabott módszereken múlik.
Népszerű lett a korai óvodakezdés, a rászoruló családok számára pedig nagy segítség, hogy a gyermek ingyen étkezhet az óvodában.
Új szakközépiskolai hálózat jöhet létre a romák felzárkóztatásának érdekében.
2020-ra minden alap- és középfokú képzésben résztvevő, valamint az első szakképesítését megszerző tanuló ingyenesen juthat hozzá a tankönyvekhez.
A diplomások aránya 34 százalékra nőtt Magyarországon, ugyanakkor a felsőoktatásban tanulók száma 22 százalékkal esett vissza az évtized elejéhez képest, és erre csak részben magyarázat a demográfiai helyzet és a külföldön tanulók egyre nagyobb száma.
Megjelent a Magyar Közlönyben a 2019/2020-as tanév beosztása és időrendje: mutatjuk a részleteket!
Már majdnem az összes pedagógus átesett az első tanfelügyeleti ellenőrzésen, a pedagógiai-szakmai ellenőrzés ugyanis ötévente minden tanárnak kötelező. A tanfelügyelők közt mostanában a természettudományos szakokon érezhető a létszámbeli hiány.
Szeptemberben nyitja meg kapuit az Avalon International School, Borsod-Abaúj-Zemplén megye első nemzetközi iskolája, mely a világ vezető Cambridge-i curriculumát követi.
Az állatok emberekre gyakorolt pozitív hatása már régóta bizonyított tény. Az állatasszisztált oktatás is ugyanazon ismereteken alapul, hogy a különböző fajtájú házi kedvencek puszta jelenléte és a velük való foglalkozás ösztönzőleg hat a diákok munkamoráljára.
Az Agrárminisztérium szerint a színvonalas szakképzés az alapja a magyar mezőgazdaság versenyképességének.
A tisztifőorvos szerint szükség van az iskolai egészségfejlesztésre, mivel a magyar iskoláskorúak egészségügyi állapota messze elmarad a kívánatostól.
MKIK: a gazdaságban óriási az igény a technikusokra
Átlagosan 7 és fél év alatt fizetik vissza hitelüket azok, akik felvették a diákhitelt. Már közel kétszázezren visszafizették teljes hitelüket. Akik gyermeket vállalnak, tanulás mellett, azok még kedvezőbben juthatnak diákhitelhez.
A Kiskunhalasi Felsővárosi Általános Iskola harmadikosai különleges társat kapnak a tanórákon: Macit, a négyéves bichon havanese terápiás kutyát. Az eb jelenléte fejleszti az osztályközösséget és motiválja a gyerekeket.