Hoppá, ma megkoszorúzták a Balatont: hivatalosan is elstartolt a szezon + Videó
A Balaton megkoszorúzásával és az évadnyitó vitorlásverseny rajtjával szombaton megnyitották Balatonfüreden a vitorlásszezont.
A Balaton megkoszorúzásával és az évadnyitó vitorlásverseny rajtjával szombaton megnyitották Balatonfüreden a vitorlásszezont.
Érdekes adalék, hogy a 2018-2020 közötti időszakban úgy csökkent a repce termésmennyisége, hogy közben a növény vetésterülete folyamatosan nőtt, 2021-ben azonban a vetésterületben is jelentős visszaesés volt megfigyelhető
Szabadtéri programokhoz kiválóan alkalmas idő várható a hétvégén, de erős lesz a UV-sugárzás. Hétfőig száraz, alapvetően napos időre lehet számítani.
A jelenlegi csapadékhiányos helyzet ugyan szélsőséges, de nem rendkívüli, a Balaton nincs veszélyben a hiányzó vízutánpótlás ellenére sem - hangsúlyozta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) közleményében.
Nemcsak a fűtés miatt, hanem a nyílt égésterű vízmelegítők működésekor is keletkezhet szén-monoxid, márpedig meleg vizet egész évben használunk. A szén-monoxid veszélye tehát egész évben fenyeget.
Hazánk igazi gyógy- és fűszernövény nagyhatalom, a Kárpát-medence fekvése rendkívül kedvező éghajlatán kiválóan megteremnek ezek a növények. Közülük a legtöbbet cserépben is megvásárolhatjuk, és a konyhánkban is nevelhetjük őket.
Telephelybővítésbe kezd a békéscsabai Vis-Animi Kft., a cég több mint nettó 175 millió forintból új raktárat és egy villamossági elosztó- és bekötő szekrényeket összeszerelő üzemet alakít ki.
Az évente megrendezett, tavaly és tavalyelőtt a koronavírus-járvány miatt elmaradt négynapos fesztivál a város hét pontján zajlik majd, a látogatók könnyű- és komolyzenei koncerteken, táncszínházi és gyermekelőadásokon vehetnek részt, valamint láthatnak több kiállítást is.
A figyelmeztetést szerint, ma napközben több helyen lehet zivatar, délután a keleti, délkeleti megyékben heves zivatarok kialakulására is kedvezőek a feltételek.
A tojásra nem vonatkozik az árstop, ez meg is látszik az árán, már áprilisban 588 forintba került egy tízes pakk tojás. Másfélszer annyira drágult a tojás, mint a tyúk maga! Hamarosan pedig a 80 forintos tojásár se lehetetlen.
Szombat reggel a NÉBIH oldalán talált információk alapján ismét termékvisszahívásra kerülhet sor a magyar boltokban. Idegen anyag kerülhetett az 500 grammos kiszerelésű Dárdás Csibemájasba.
Első alkalommal rendezi meg a Szigetköz Natúrpark Egyesület május 21-én Kisbodakon az Aktív családi majálist, amelyen a kulturális programok mellett kenuzással, kerékpározással és sétával is várják közönséget - közölte az egyesület.
Magyarországon az ökoturisztikai fejlesztéseknek köszönhetően 2010 óta 52 új kilátóhely és mintegy 150 létesítmény újult meg. Összegyűjtöttük a hazai erdőgazdaságok által kezelt területeken lévő hat plusz egy szép kilátót.
Száz európai várost választott ki az Európai Bizottság a Klímasemleges és Okos Városok Misszióban (Climate Neutral and Smart Cities Mission) való részvételre, azzal a céllal, hogy okos megoldások fejlesztésével 2030-ra elérjék a klímasemlegességet.
Szankciómentesen idén május 16-ig van lehetőség a közvetlen támogatási és vidékfejlesztési jogcímekhez kapcsolódóan kérelmet beadni, adatszolgáltatási kötelezettséget teljesíteni, valamint kifizetési kérelmet rögzíteni.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai Tiszaadonynál, a zöldhatár ellenőrzése során nyolcezer doboz adózatlan cigarettát találtak.
Nyakunkon a nyár, a héten már 30 fok körüli csúcshőmérsékleteket is mértek, és a hétvégén sem várható jelentősebb lehűlés. Összegyűjtöttük hát, mely strandok vállalták be a májusi előszezont, és most hol és mennyiért csobbanhatunk.
Az első negyedévben a mezőgazdasági termelői árak átlagosan 33,9 százalékkal nőttek a múlt év azonos időszakához viszonyítva, pedig már akkor is 13,0 százalékos volt az éves drágulás.
A 2022-es PREGA konferencián a meghívott szakemberek ismertették, milyen új adatgyűjtési, -feldolgozási és döntéstámogató rendszerek állnak a gazdálkodók részére, milyen alkalmazásokkal tehetik könnyebbé a mindennapjaikat.
Újabb hat utat újíthatnak fel Nyugat- és Északkelet-Magyarországon a Duna Aszfalt, az Euroaszfalt, a Colas és a SWIETELSKY dolgozhat a Magyar Közút megbízásából.