Kiderült, mi az oka az autók drágulásának: ezért nőnek a költségek
Az európai autópiac visszaesését a szigorodó környezetvédelmi előírásokkal magyarázzák szakértők.
Az európai autópiac visszaesését a szigorodó környezetvédelmi előírásokkal magyarázzák szakértők.
Az Üllő és Albertirsa közötti szakaszt adják át, Albertirsa és Abony között pedig még idén nyáron teljessé válik az autópálya.
Érkezik a rendőrök emelt fizetése: a januári döntés szerint 56 ezer hivatásos rendvédelmi dolgozót érint az emelés.
Lassan már nincs olyan termék a világon, amelybe ne lenne kínai alkatrész. A koronavírus miatt kialakult helyzet pedig már azzal fenyeget, hogy szakadások lesznek az ellátási láncban, amelynek a hatása néhány héten belül Magyarországra is megérkezhet.
Közzétették, hogy mennyibe kerülhet idén egy tonna tavaszi árpa, valamint tavaszi zab II. szaporulati fokú vetőmag.
Tizenklienc mosószer esett át az Innovációs és Technológiai Minisztérium vegyipari laborjának fogyasztóvédelmi vizsgálatán.
Szájmaszkban jelentek meg a szalagavatón.
Az autópálya-matrica vásárlás közben előfordulhat, hogy hibázunk. Érdemes figyelmesnek lenni, hogy elkerüljük az újabb kiadásokat.
Megkezdődött a turisztikai üzletág fehérítése. A Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia egyik alappilléreként még 2019 kezdte meg működését a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK). Ez a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és a hazai turizmus eddigi legnagyobb és legátfogóbb informatikai fejlesztése, mérföldkő, amely új korszakba vezeti át a hazai szálláshely-szolgáltatókat.
Bérlakásépítési programot indított a nyírbátori önkormányzat.
A magyar gyógynövénypiac a rendszerváltás környékén élte virágkorát, most megpróbálják talpra állítani. Utánanéztünk, mi a helyzet vele.
Látogatási tilalmat rendeltek el a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórházban és tagintézményeiben.
Kiemelten ellenőrzik hat közúti határátkelőhelyen az érkező utasokat, különösen a kínai állampolgárokat.
Az ízén és a benne lévő koffein ébresztő hatásán kívül vannak más pozitív hatásai is, ami az egészségünket illeti.
Hagyományőrző farsangot rendeznek a Tisza és a Szamos között fekvő településen.
Közel tízezer kérelem érkezett a tankötelezettség kezdési időpontjának módosítására.
Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatójával beszélgetett az agrarszektor.hu. Az interjúban szó volt többek között a mezőgazdaság forradalmi átalakulásáról és arról is, hogyan tennék vonzóvá az agráriumot a fiatalok számára.
Rengeteg megye kapott másodfokú figyelmeztetést az erős szél miatt keddre.
A Borostyán tanösvényen, a Nagyerdőben tizenegy állomást alakítottak ki: modern, interaktív - esetenként napelemmel ellátott - táblák segítségével ismerhetik meg a gyerekek a térségre jellemző állatokat, növényeket.