Megérkezett az idei első gólya: ezen a magyar településen tűnt fel
Az eddig szinte minden évben legkorábban visszatérő gólyát, a Vas megyei Surit is beelőzte ez a példány. Mutatjuk, hol lakik, és hogyan viszonyulnak hozzá a helyiek!
Az eddig szinte minden évben legkorábban visszatérő gólyát, a Vas megyei Surit is beelőzte ez a példány. Mutatjuk, hol lakik, és hogyan viszonyulnak hozzá a helyiek!
Hajdú-Bihar megyében idén ez a harmadik tragikus kimenetelű lakástűz. A legtöbb eset a tragédia nyílt láng használata vagy elektromos hiba miatt következik be.
Inke község határában engedély nélkül vágatta ki tíz hektár erdejét egy férfi , hogy a területen mezőgazdasági kultúrnövényt termesszen.
Az agrárminiszter azt mondta, hogy a jelentős érdeklődés miatt tavaly emelte a kormány 230 millió forintról 980 millió forintra a hungarikum pályázat összegét.
Müller Cecília elmondta: alapesetben a daganatos betegek, a magas vérnyomásban, az autoimmun és a cukorbetegségben szenvedőknek is ajánlott a védőoltást, de minden esetben az oltóorvos dönt a páciens beolthatóságáról, az aktuális egészségi állapotát figyelembe véve.
Az új egészségügyi komplexumban háziorvosok, felnőtteket és gyermekeket ellátó fogorvosok dolgoznak a korábbinál sokkal jobb körülmények között.
A munkálatok a jelenlegi piac bontásával a napokban kezdődnek el. Mutatjuk, milyen újdonságok lesznek az új piacon!
Az előző hetek csökkenése után országos átlagban ismét emelkedést mutat a szennyvízmintákban az új koronavírus örökítőanyagának koncentrációja.
Az Állami Egészségügyi Ellátóközpont adatait szerint legalább több mint fél éve betöltetlen 482 háziorvosi praxis, amelyek közt számos olyan hely van, ahol több mint 10 éve nincs körzeti orvos.
A szén-monoxidot sem az emberek, sem az állatok nem képesek érzékelni, ezért mindenképpen tanácsos egy jó minőségű érzékelőt beszerezni otthonra.
A városi cég tavaly 50 százalékos bértámogatást kért a dolgozók után novemberre és decemberre, több mint 40 millió forintot igényeltek a megyei kormányhivatalon keresztül, de még mindig nem érkezett meg.
Az épületek felújítása kulcsfontosságú az éghajlat-semlegesség 2050-ig történő eléréséhez és a COVID–19 utáni helyreállítás utáni foglalkoztatás fellendítéséhez egész Európában. A zöld irányokról és a finanszírozási lehetőségekről tartott konferenciát a napokban a Régiók Európai Bizottsága.
Én is beoltatom magam, kivárom a sorom, én megvárom a kínai vakcinát, abban bízok - mondta a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádióban.
Tavaly a korlátozások hatására különösen népszerűvé vált a horgászás, soha nem látott számban jelentek meg a pecások a Balatonnál. A leggyakoribb gond a megfelelő engedély nélküli horgászat.
A napokban tapasztalthoz képest kevésbé hideg, de csapadékosabb idő várható január utolsó hétvégéjén. Eső, néhol átmenetileg ónos eső és havazás is lesz.
A mai Magyarország területén vélhetően ez az egyetlen előkerült Karoling kori harci eszköz, a kard egy frank lovas katonáé lehetett.
Börcsök Enikőt hosszú, súlyos betegség után csütörtök hajnalban érte a halál. A színművészt a Vígszínház saját halottjának tekinti.
Bármilyen enyhítés oltás hiányában újabb járványhullámhoz, későbbi szigorúbb szabályokhoz vezetne - mondta Gulyás Gergely a kormányinfón.
A férfiről azonnal leszedték a téglákat és értesítették a mentőket, azonban életét a műtét és a szakszerű orvosi kezelés sem tudta megmenteni. Az eset még 2018-ban történt, a vádlottakra most felfüggesztett fogházbüntetést kért az ügyészség.
Akár hasonló helyzet is kialakulhat, mint Lengyelországban, ahol általános rendezőelv alkalmazása helyett új bírósági eljárások tömegei indultak.
Vádat emelt üzletszerűen elkövetett csalás és okirattal visszaélés miatt a Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség egy nővel szemben, aki rontás levételének ígéretével idősek ingatlanait, pénzét és ékszereit csalta ki.