Több milliót bukhatunk így: ez lehet az új lakástámogatási rendszer egyik legnagyobb csavarja
Ha valaki saját kezűleg újítaná fel otthonát, hiába veszi meg az anyagokat, arra nem jár az állami támogatás, pedig sokan szeretnek maguk nekiállni.
Ha valaki saját kezűleg újítaná fel otthonát, hiába veszi meg az anyagokat, arra nem jár az állami támogatás, pedig sokan szeretnek maguk nekiállni.
Sok háztartásban, hiába lenne nagy szükség az otthon tatarozására, nincs elég pénz a családi kasszában, hogy előfinanszírozzák a támogatást. Erre nyújtanak megoldást a lakáskölcsönök, vagy esetleg a személyi kölcsönök.
Pénteken avatták fel a 65 éves, balatonfüredi Lóczy Lajos Gimnáziumot, amely másfél milliárd forintból újult meg. Többek között egy kilencszáz négyzetméteres új emeleti szinttel bővült az intézmény.
Cikkünkben azt szedtük össze, hogy milyen újításokat hoztak tető alá az elmúlt időszakban a nemzeti parkok a barlangrendszereket illetően, és azt is, hogy miért fontosak ezek nemcsak turisztikai, hanem természetvédelmi szempontok miatt is.
A nyomvonalon 2002 óta szünetel a közlekedés, tehát lényegében teljesen új pályát kell építeni, illetve a hidakat, vasúti átjárókat is jelentősen fel kell újítani.
A felújítási munkák idején hosszabb menetidővel számolhatnak a közlekedők, ezért az autósoknak ajánlott még indulás előtt tájékozódniuk a korlátozáshoz, munkavégzéshez kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről.
Több mint 120 millió forint beruházással javították a keszthelyi ipari park infrastruktúrájának állapotát, illetve az ide vezető forgalmas közút is megújult.
Sokan találhatják magukat dilemmában lakásvásárláskor: hiszen kérdés, hogyan érdemes kalkulálni, miből lenne a legjobb finanszírozni a felújítást. Érdemes lakáshitelt felvenni, vagy a személyi kölcsönnel járunk jobban?
Felújították a szegedi Móra Ferenc Múzeum főépületét, a szegedi várat és várkertet. A cél, megőrizni a városképi jelentőségű műemlék épület értékeit és megteremteni a 21. századi feltételeket a vonzó kiállítások rendezéséhez.
Restaurálási munkálatok miatt 2022 március végig nem lesz látogatható.
A jövőre induló otthonteremtési és otthonfelújítási programok várhatóan tartós megrendelést biztosítanak a magyarországi építőanyag-gyártóknak és a kivitelező vállalkozásoknak egyaránt.
A projekt teljes költségvetése több mint 4,1 milliárd forint volt, amelyhez a szükséges önerőt a konzorciumi tagok biztosították.
A templombúcsú alkalmából tartott hálaadó szentmise keretében átadták a hazai és uniós támogatással felújított 95 éves ópusztaszeri Magyarok Nagyasszonya-templomot vasárnap.
Átadták hétfőn Kőszegen az egykori bencés rendház felújított műemléki épületét, amely továbbra is a szerzetesrend tulajdonában áll, de megújult közösségi tereivel együtt a jövőben idegenforgalmi szálláshelyként is szolgál.
A felújítás két évig tartott, lecserélték a tetőszerkezetet, a nyílászárókat és eredeti állapotába állították vissza a templom tornyát, új villamos hálózatot alakítottak ki, helyreállították a díszítőfestést, valamint mészkőlapokkal burkolták a templomhajót, ahová új padok kerültek.
Miért jó a vályogház télen és nyáron? Így történik a vályogház felújítás támogatás segítségével: fontos a vályogház szigetelése és a szakszerű vályogház aljzatszigetelés is.
Két héttel meghosszabbítja a Miniszterelnökség a Magyar falu program részeként iskolaépületek felújítására, valamint iskolai tornaterem, tornaszoba fejlesztésére kiírt két pályázatának beadási határidejét.
A napokban az építők egy fal mögötti kis üregben egy száznegyvenkét éves feljegyzésre bukkantak. Valószínű, hogy az akkori építőmester üzent a mának.
Elkezdődött a 6231-es, Paks és Cece közötti út felújítása. A 6231-es út rossz állapota évtizedek óta probléma, a felújítás után a paksiak biztonságosan tudnak majd közlekedni a Balaton felé.
A cél az alkotók közösségépítő tevékenységének ösztönzése, valamint esztétikai élménynyújtás az utazó közönség számára. A színes alkotásokkal borított falak mosolyt csalhatnak az arra közlekedők arcára.