Kiadták a figyelmeztetést: újabb melegrekord közeleg, de sáros esőt is kaphatunk a nyakunkba
Aki autómosást tervezett hétvégére az egyelőre napolja el, sőt hétfőn sem lesz jó ötlet, mivel még ekkor is marad felettünk a szaharai porból.
Aki autómosást tervezett hétvégére az egyelőre napolja el, sőt hétfőn sem lesz jó ötlet, mivel még ekkor is marad felettünk a szaharai porból.
Szakemberek, hogy látják, mi a véleményük ezekről a levesekről? Most kiderül!
A balatoni iszap elhelyezéséről és a tó kotrásának kérdéseiről tartott szakmai egyeztetést nemrég a Balaton Fejlesztési Tanács Keszthelyen.
A bűzös rakomány több mint egy kilométeren keresztül folyt a szombathelyi főutakra.
Összesen mintegy 310 milliárd forint pályázati támogatás jut a hazai erdőkre 2027-ig.
A vidéki nagyvárosokban zajló ipari beruházások jelentősen hozzájárulnak a lakásárak felzárkózásához is.
Eljött az idő, lehet palántázni! Állj neki magad, hidd el, sokkal egyszerűbb, mint gondolnád, de azért pár aranyszabályt érdemes betartani!
Több mint 3,6 milliárd forintból valósíthat meg tíz programot Békés vármegye névadó települése.
A kertészetek és a virágboltok várakozásai szerint az idén az elmúlt évekhez hasonló kereslet várható.
Teljes körű látogatási tilalmat rendeltek el a Debreceni Egyetem (DE) klinikai központjában, az intézkedés csütörtöktől lép életbe a központ valamennyi campusán.
Azonnali hatállyal kirúgták azt a bölcsődei dadust Gyulán, aki macskájával fajtalankodott, majd az erről készült videót közzétette a Facebookon.
Hogy miért van helye a konyhánkban és az ételeinkben? Ennek jártunk most utána.
A Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége szerint ez abszolút jogellenes. Ők úgy tudják, hogy mind a 18 megyei mentésirányító központból 2-2 embert rendeltek szombatra és vasárnapra is a fővárosba. Ez összesen 72 vidéki mentésirányítót jelent.
A magyarországi indulók közül Kovács László Mátyás, a Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium tanulója fordítása bizonyult a legjobbnak.
A négymilliomodik autó, egy elefántcsont-kozmikus fekete gyöngymetál színű, GLX felszereltségű Vitara volt.
A helyi közösségeket és a közlekedésbiztonságot erősítő fejlesztések kezdődnek a mintegy ezerkétszáz lakosú településen.
A teljes egészében hazai fejlesztésű rendszer egyik legfőbb előnye, hogy segít előre jelezni a tömeges halpusztulást kiváltó oxigénhiányos állapotot a tavakban, ezáltal lehetőséget adva a megelőző beavatkozásra.
Mutatjuk, mely vidéki városból jelentkezett a legtöbb intézmény.
Tiltakoznak Pest megyében az ott élők az ügyeleti rendszer átalakítása miatt: nem akarják elfogadni, hogy 52-ből 18 ellátóhely marad 1,3 millió lakosra. Szerintetek, kinek van igaza?
Magyar viszonylatban jelentős megtakarításra van hozzá szükség, ha élni akarunk a lehetőséggel.