Főszerepben a magyar kultúra: hungarikum- és folklórfesztivál vár!
Programokból most sem lesz hiány: összegyűjtöttük, hova érdemes ellátogatnia a magyar kultúra, hagyományos gasztronómia és kézműves termékek szerelmeseinek!
Programokból most sem lesz hiány: összegyűjtöttük, hova érdemes ellátogatnia a magyar kultúra, hagyományos gasztronómia és kézműves termékek szerelmeseinek!
Hamarabb indul a Drága örökösök második évada, mint ahogy tervezték: az RTL Klub ígérete szerint fordulatokban és humorban a folytatásban sem lesz hiány.
A meseszép amerikai autók mellett vadonatúj programmal készül a 18. Nemzetközi Amerikai Autó Fesztivál Komáromban.
Koncertekkel, templomi hangversenyekkel, filmvetítésekkel, irodalmi estekkel, történelmi előadásokkal, gyermekprogramokkal és nyitott portákkal várják a látogatókat augusztus 10. és 20. között az Őrségben a Hétrétország.
Július 19-én kezdődik a 27. Váci Világi Vigalom, a város és a Dunakanyar egyik legrangosabb kulturális eseménye; az ingyenes fesztiválon külföldi és magyar előadók is fellépnek.
Július 26-án tartják a Strandok éjszakáját, a 10. évét ünneplő rendezvényhez idén több mint 40 fürdő csatlakozott országszerte.
Kiemelten foglalkozik a női témákkal az augusztus 2-án kezdődő szegedi Thealter színházi fesztivál, melyen hangsúlyosan lesznek jelen a nemzetközi produkciók is.
Változatos zenei programokkal és tizenhárom borvidék pincészetének kínálatával háromnapos fesztivál kezdődik július 5-én Keszthely történelmi belvárosában.
Mintegy 143 ezren vettek részt a 27. Telekom VOLT Fesztiválon Sopronban június 26. és 29. között. Már megvan a jövő évi időpont is
Monostori Ferenc szobrászművész 12 nagyméretű homokszobra várja péntektől a látogatókat a Pest megyei Tinnyén.
Rengeteg program várja a szórakozni és kikapcsolódni vágyókat országszerte: mutatjuk, hova érdemes ellátogatni a következő napokban.
Ötvenedik alkalommal rendezik meg augusztus 20-án a nemzetközi hírű debreceni virágkarnevált: mutatjuk a programokat!
Az egyhetes Veszprémi Régizenei Napokon korhű hangszereken játszó együttesek adnak koncerteket a veszprémvölgyi jezsuita templomban július végén.
Száz magyar kézműves sörkülönlegesség vár a kiskunfélegyházi sörfesztiválon!
Ausztrália és Madagaszkár élővilágát és kultúráját bemutató késő esti és éjszakai programokkal várják szombaton a látogatókat a Szegedi Vadasparkban.
Keszthely ötnapos sörünneppel készül Sörfesztivál vár a Balaton parton
Holnap kezdődik a 10. AlteRába Fesztivál Körmenden. A rendezvényre idén is több mint kétezer embert várnak, a fellépők közt lesz többek közt a Zaporozsec, a Punnany Massif és a Koprive.
A Balaton-part mellett kínál ingyenes klasszikus zenei koncerteket július 3. és 6. között a révfülöpi Rév-Hang Fesztivál.
Több mint 60 programot, köztük komolyzenei és dzsesszkoncerteket, irodalmi esteket és kiállításokat is kínál a Zempléni Fesztivál augusztus 9. és 18. között.
Harmadszor rendezik meg a Balaton Fesztivált Balatonkenesén csütörtöktől vasárnapig tematikus zenei koncertekkel valamint gasztronómiai és családi programokkal.