Buszmegállóban lett rosszul egy diáklány: a pofátlan rabló kihasználta és kifosztotta
A homályos látással és szédüléssel küzdő kislány a közelében álló férfit kérte meg, hogy hívjon mentőt, vagy értesítse az édesanyját.
A homályos látással és szédüléssel küzdő kislány a közelében álló férfit kérte meg, hogy hívjon mentőt, vagy értesítse az édesanyját.
Az egyik szegedi templomban lefűrészelte a lakatot a perselyről, majd a kivett pénzzel együtt távozott.
Tippeljetek, melyik a legbűnösebb vármegyénk: Heves, Nógrád vagy Borsod? Az elmúlt egy évben hol történt a legtöbb emberölés? Nyugalom, azért hozzuk a legbiztonságosabb régiókat és járásokat is.
Az áldozat a kávé elfogyasztása után eszméletét vesztette, ezután a nő elvette a pénztárcáját, benne a személyes irataival, készpénzzel és a bankkártyájával együtt.
A 37 éves férfi egy idős asszony könnyelműségét használta ki: hosszasan a környéken ólálkodott, míg rá el nem szánta magát a pénzkazetta megszerzésére.
Tippeljetek, 2023-ban hol a legveszélyesebb Magyarországon élni: Budapesten, Nógrádban vagy Borsodban? Most annak is utánanéztünk, melyik megyékben történt a legtöbb bűncselekmény, de hozzuk a legbiztonságosabb régiókat is.
Az esetről videó felvétel is készült. A rendőrök rövid idő alatt azonosították és elfogták a bűncselekménnyel gyanúsítható férfit.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság munkatársai a ceredi lakost lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, az ellopott járművet és légpuskát a sértettnek visszaadták.
Egyelőre nem tudni, mi lehetett a célja az akcióval, hiszen a férfi a tetthelyen maradt, így az idő közben értesített rendőrök még a helyszínen elfogták.
Alig egy hónap alatt összesen tizenkét ingatlanba törtek be, és azokból több mint 600 ezer forint értékben tulajdonítottak el dolgokat.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság körzeti megbízottjai ébresztették azt a betörőt, aki bűnös ténykedése közben az ablakpárkányon hajtotta álomra a fejét.
A rendőrség letartóztatott egy nőt, aki idős embereket rabolt ki Miskolcon, miután elkábította vagy bántalmazta őket.
Áldozatai már bánják, hogy megismerkedtek a 42 éves nővel.
A Bajai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt vett őrizetbe egy 19 és egy 15 éves fiút. A két fiatal egy idős férfira támadt rá Csátalján.
A két büntetett előéletű férfi elhatározta, hogy azokat járműveket is kifosztja, amelyek a rendőrség bekerített telephelyén parkoltak.
Lopás miatt közérdekű munkára ítélt a Székesfehérvári Járásbíróság két halottszállítót, aki Székesfehérváron munkavégzés közben ellopta egy elhunyt nő pénzét.
Gondoltátok volna, hogy Hajdú-Biharban vagy Békésben harmad annyi bűncselekmény történt tavaly, mint az ország nyugati végein? És azt tudjátok, hogy melyik vidéki járásban történt 2022-ben a legtöbb gyilkosság? A HelloVidék most ennek is utánajárt.
A HelloVidék most annak járt utána, hogy az elmúlt egy évben melyik megyékben történt a legtöbb bűncselekmény, de hozzuk a legbiztonságosabb régiókat is. Külön figyelmet szentelünk a Balaton térségének, ott hogyan alakult tavaly a bűnözés.
A 26 éves férfi a rabolt összegből elmondása szerint megtankolt, gyógyszert és kábítószert is vásárolt. Úgy jött az ötlet, hogy hogy fia játékpisztolyát látta meg reggel a kocsijában.
Az ott lévőket felszólította, hogy menjenek az eladótérbe és feküdjenek a földre, a vezetőtől pedig a széf kinyitását kérte. Mindeközben a nála lévő eszközzel (valószínűleg gázpisztollyal) egy lövést adott le.