
Maminbaba: így lehet könnyedén, idegösszeomlás nélkül anyának lenni
Testmozgás, mely több csak egy alakformálásnál. Testi, lelki edzés, melyet gyermekeddel együtt végezhetsz
Testmozgás, mely több csak egy alakformálásnál. Testi, lelki edzés, melyet gyermekeddel együtt végezhetsz
Befejeződött a Mozdulj Balaton Sporttalálkozó, ahol huszonegy település több mint harminc csapata sporolhatott. A programsorozat zárásaként, az eredmények összesítése után az is kiderült, melyik a Balaton legsportosabb települése.
Csütörtökön indul a négynapos programsorozat Füleken, ahol koncertekkel, gyermekprogramokkal, folklórműsorral, kiállításmegnyitóval, operettel és sporteseménnyel is várják a látogatókat.
Nagy balatoni kerékpáros kirándulásunk után, ezúttal a Velencei-tavat vettük célba. Viszont most nem a kilométerek, a rázós szakaszok vagy éppen a furcsa ételek okozták a legnagyobb fejtörést.
Körbetekerhetjük a Balaton, ám a nem teljesen ideális körülmények között, számos akadályba ütközhetünk a Kerékpáros Magyarország Szövetség elnöke szerint, aki felhívta a figyelmet a legfontosabb problémákra, feladatokra.
Májusról októberre halasztották Közép-Európa leghosszabb futóversenyét, az NN Ultrabalatont, melyet 14. alkalommal rendeznek meg idén.
5 évvel ezelőtt egy vidékfejlesztési pályázatot elnyerve indította el vállalkozását Kecskeméten Vágó Petra sportedző. Kíváncsiak voltunk kezdeti nehézségeire, és hogy milyen segítséget jelentett számára az elnyert támogatás céljai megvalósításában.
Ezeket a dátumokat írd be a naptáradba, ha balatoni mozgásra vágysz
Átadták a közel ötezer négyzetméter alapterületű Sárvár Aréna elnevezésű sport- és kulturális központot, amely a NB II-ben játszó sárvári kézilabdacsapat új otthona lesz és számos szolgáltatást kínál a látogatóknak.
Az élsportolók körében nagyon elterjedtek a különféle sportgélek, ugyanakkor egy friss kutatás szerint az egyszerű burgonyapüré is képes ugyan annyi energiát pótolni, mint ezek a méregdrága készítmények.
Bors Máté egy támasztóuszonyos szörffel megdöntötte a Keszthely-Kenese távon kiírt gyorsasági rekordot. A csúcsdöntés során az 50 kilométer/órás sebességet is elérte.
Idén nyáron, július 11-e és augusztus 22-e között három megyében, összesen 38 helyszínen várták a sportolni szándékozókat, minden szombat délután, valamint további két, szabadon választott napon.
Egész nyáron át tartó programsorozattal népszerűsíti a vitorlázást a nők körében a Women On Water (WOW) Hungary. Elsődleges célja, hogy közösséget építsen a hazai vitorlázó nők számára, segítse őket a vitorlázó tudásuk fejlesztésében.
Igazi bakancslistás tételnek számít a legnagyobb magyar tó megkerülése. Pár hete mi is elindultunk egy baráti társasággal, hogy megkerüljük kerékpárral a Balatont és megnézzük mennyit változott az igazi balatoni nyár a pandémia tükrében.
Mind a versenyrendszerben szervezett, mind pedig a versenyrendszeren kívüli, tehát a szabadidős, illetve diáksport-rendezvények megtartása engedélyezett, amennyiben a szervezők biztosítani tudják, hogy arra zárt körülmények között, zárt létesítményben vagy nézők elől elzárható területen kerül sor, és arra nézők nem léphetnek be.
A személyes kontaktusok minimalizásálása kulcsfontosságú lehet a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésében. Aggodalomra semmi ok, találhatunk lehetőséget a mozik, színházak, szórakozóhelyek bezárása után, az otthon töltött idő színesítésére.
„Nem fogyiklub vagyunk és nem is fitneszversenyekre készülő szekta” – így indult az országszerte nagy sikert arató Gyerünk, anyukám! mozgalom. A HelloVidék az alapítóval, Kádár-Papp Nórával beszélgetett.
A Nógrád megyei Balassagyarmaton immár harmadik éve az egyik legizgalmasabb, tél végi esemény a Bátrak Úszása. A HelloVidék a balassagyarmati Palóc Rozmárok alapítóival beszélgetett a megmártózás történetéről.
Azok a nők, akik a mellrákdiagnózist követően legalább heti 150 percet sportolnak, nagyobb eséllyel élik túl a betegséget, mint azok, akik nem végeznek elegendő fizikai aktivitást.
Több mint félmilliárd forint értékben épül tíz görpark az Országos Görpark Program első ütemében.